Barion Pixel

Kelep Elek, a kis gólya


http://mocorgohaz.hu/
  • 2023.
    feb
  • 04

Eljött a március, s vele együtt megérkeztek a tavasz első sugarai.
Lassan visszatértek a gólyák is. Kelep Elemér és Kelep Ella az elsők között érkezett meg Misiék háztetőjére, és mindjárt neki is láttak régi fészkük tatarozásának.
Misi az ablakból figyelte, aho...

Kép forrása: Rajzolta: Kocziány Emma Míra, a szerző kislánya

Eljött a március, s vele együtt megérkeztek a tavasz első sugarai.

Lassan visszatértek a gólyák is. Kelep Elemér és Kelep Ella az elsők között érkezett meg Misiék háztetőjére, és mindjárt neki is láttak régi fészkük tatarozásának.

Misi az ablakból figyelte, ahogy a gólyapár rendületlenül hordja csőrében az ágakat, fűcsomókat és a szénát, hogy megfelelően kibélelhesse fészkét. Amikor Ella végül lerakta a tojásokat, felváltva kotlottak rajta.

Április végén kikeltek a fiókák. Nagy volt az öröm a Kelep családban! Két csodaszép kis fehér gólya bújt ki a tojásból. A harmadik tojás azonban meg sem moccant.

– Valami gond van a harmadik fiókával! – aggodalmaskodott Ella.

– Minden rendben lesz, csak késik egy kicsit a fiacskánk – nyugtatgatta Elemér.

Aztán egy reggelen a kis Kelep Elek is megérkezett. Hunyorogva pislogott szüleire a fészek aljáról. Testvérkéi gyanakvóan figyelték a csenevész kis csetlő-botló fiókát. Ők maguk már szépen megerősödtek a sok finom haltól és békától, és lassan készen álltak arra, hogy tanulni kezdjék a repülést.

Egy napon a gólyafiak visszatérő szüleiket várták, amikor Elek is kimerészkedett a fészek szélére. Testvérei föl-le repkedtek a fészek fölött, szárnyaikat próbálgatták.

– Tanítsatok meg engem is repülni! – kérlelte őket Elek.

– Kicsi vagy hozzá, még állni sem tudsz! – felelte az egyik gólyafivér.

– Gyenge vagy hozzá, csak imbolyogsz! – mondta a másik, és nem is foglalkoztak tovább Elekkel.

A kis gólya elszántan nézett. Ahogy testvéreitől látta, kitárta satnya kis szárnyacskáit, mozgatni kezdte fel és le, de a fivére egyik szárnycsapása véletlenül fejbekólintotta. Elek elveszítette az egyensúlyát, és hiába próbált csapkodva visszaevickélni, kipottyant a fészekből. Csúszott, csúszott lefelé a háztetőn, majd átbucskázott az ereszcsatornán, és az udvarra zuhant. Hatalmas szerencse, hogy Misi anyukája éppen akkor szedte le a száraz ruhákat a kötélről, és nagy kupacba tornyozva egy kosárba gyűjtötte, éppen az eresz alatt. A kis Elek ennek a kupacnak a tetejére esett rá, ám az egyik szárnyát így is megütötte a kosár fülében.

A puffanásra felkapta a fejét Mackó, a komondor, és ásított egy nagyot.

– Legjobb lesz, ha megnézem, mi volt ez – dörmögte, és komótosan odasétált a kosárhoz.

– Hát te meg ki fia-borja vagy?

A kis gólya lekecmergett a kosárról és kissé szédelegve megállt a kutya előtt.

– Kelep Elek – hebegte zavartan.

– Nem bánom, barátocskám, csak ne olyan hangosan! Öreg vagyok én már az ilyen ricsajhoz. De mondd csak, mi a neved?

– Hát Elek. Elek, a Kelep családból – felelte újra Elek illedelmesen.

– És mondd csak, Hát Elek, hogy kerültél te ide? Nem ott lenne a helyed, a kémény tövében? – bökött orrával a tető felé a komondor.

A kis gólya lehajtotta a fejét.

– Leestem. Azt hiszem, megsérült a szárnyam.

– Az már baj! – dörmögte Mackó.

Ekkor somfordált elő a tornácról Miák, a házimacska, majd Mackó lábához dörgölőzve megállt előttük.

– Mit akarsz, te hízelkedő?

– Nem maradt egy kis maradék? Majd megveszek éhen! – búgta a macska.

– Fogj magadnak egeret! Az volna a dolgod!

Miák felsandított.

– Te ejtetted el ezt a madarat? Kicsit nyeszlett ugyan, de ez is megteszi!

– Ha csak egy karmoddal is hozzányúlsz, velem gyűlik meg a bajod! – morrant rá a kutya, és hogy nyomatékot adjon szavának, szembefordult a macskával.

– Jól van, jól van, hiszen csak viccelődtem! Már azt sem szabad? – púposította fel a hátát Miák. – Ahogy vénülsz, egyre zsémbesebb leszel!

Azzal elsétált az istálló felé, hátha akad valami kis pocok a szalma közt.

A komondor a kis gólyához fordult.

– Gyere velem! Elalhatsz az ólban.

– Inkább maradnék. A szüleim biztosan keresnek már – felelte Elek az eget kémlelve.

Az udvar lassan szürkeségbe borult. Ella és Elemér éppen alkonyatkor érkezett meg a fészekbe. Riadtan vették észre, hogy legkisebb fiacskájuk nincs a többiek között.

– Hol van Elek? – kérdezte tőlük Ella.

– Repülni akart – felelte az egyik gólyafi.

– Mi mondtuk, hogy gyenge hozzá, de nem hallgatott ránk – mondta a másik.

Elemér azonnal elrugaszkodott a fészektől, és lassú köröket leírva keresni kezdte az égből a kis Eleket, de a sötét eltakarta a kis gólyafiókát apja kereső tekintete elől.

– Biztosan behúzódott valahová. Holnap tovább keresem – mondta Elemér.

– Csak el ne fogja valami vadállat! – sopánkodott Ella, és szárnyait másik két fiókájára terítette.

Eleredt az eső. A kis Elek már alig állt a lábán, és meglehetősen fázott is. Enni sem evett egész nap, és nagyon hiányolta a szüleit. A komondor nem nézhette tovább tétlenül. Óvatosan a szájába fogta az ázott, kimerült fiókát, és odavitte a tornácra. Letette az ajtó elé, és vakkantott egyet.

A gazda jól tudta, hogy Mackó sosem ugat ok nélkül, kinézett hát az ajtón.

– Kapcsoljatok fényt, hozott valamit a kutya! – kiáltotta Misi apukája, mire az anyuka előreszaladt, és összecsapta a kezét a csodálkozástól. Misi is az ajtóba furakodott.

– Ez egy fióka! Milyen madár lehet?

– Mi ütött beléd, Mackó? Hisz te nem szoktál madarat fogni!

A komondor lesütötte a szemét, és orrával óvatosan megbökte a fiókát a lábtörlőn.

– Gólya ez, kis gólya! Alighanem kiesett a fészekből – mondta Misi apukája, és óvatosan bebugyolálta egy kendőbe a kimerült jövevényt.

Misi csak nézte a kis fiókát, de nem nyúlt hozzá.

– Mi lesz most? Megpróbáljuk visszatenni a fészekbe? – kérdezte apukájától.

– Holnap telefonálunk a természetvédőknek. Addig is próbáljuk melegen tartani, és ha elfogadja, etetni. Misikém, hozd ide a fészerből a kosarat! Csinálunk neki egy fészket, ahol alhat.

– Gyere Mackó, segíts nekem! – hívta Misi a komondort, aki nagyon boldog volt, hogy a gazda megértette, miért hozta ide a kis gólyát.

A kosár rejtekében Elek bágyadtan húnyta le szemeit, és mély álomba szenderült. Azt álmodta, hogy újra a fészekben van, anyja és apja védelmező szárnyának melegében. Arra ébredt, hogy Mackó ül mellette. Vele volt a kisfiú is.

– Nézzétek, életben van! – kiáltotta Misi.

Elek is felderült a kutya láttán.

– No mi az, kis barátom? Azt hitted, talán már sosem látsz? – dörmögte a komondor.

Misi térült-fordult, és kezében egy tál apró hallal jött vissza. A kis gólyafi tartott ugyan az emberektől, de olyan éhes volt, hogy a halat mind egy szálig benyelte hosszú nyaka.

Amikor a kisfiú kiment a szobából, a komondorhoz fordult.

– Mi lesz most velem, Mackó? – kérdezte Elek. – A szüleim már biztosan mindenhol keresnek! Hogyan mehetnék vissza hozzájuk?

– Nem tudom, Elek. Sérült szárnnyal nem repülhetsz.

Miák elősomfordált a függöny mögül, ahol eddig szunyókált.

– Jól hallottam? Sérült a madárka? Akkor már mehet is a levesbe! – nyalta meg a szája szélét.

– Miák! – mordult rá a komondor.

Egyszer csak a gazda lépett be a szobába egy idegen társaságában. Az idegen odalépett a kosárhoz, és komoly arccal vizsgálni kezdte a fiókát.

Misi aggódva figyelte. Végül az ember megszólalt.

– Nem javaslom, hogy visszategyétek a fészekbe, Mihály. Még az is lehet, hogy kilökték a többiek. A szárnya megsérült, de talán még menthető. Még ha meg is erősödne nyár végére, idén akkor sem tud a gólyákkal tartani Afrikába. Magammal viszem a madármentő állomásra.

A két férfi kezet fogott, és az idegen már vitte is a rémült fiókát magával.

Elek nagyon megijedt. Sivalkodni kezdett, szárnyaival csapkodott, ezért egy dobozba tették, s még a fedelét is rácsukták.

– Mackó, segíts! El akarnak vinni!

A komondor nem tudta, mitévő legyen, ezért az idegen sarkában ügetve követte kis barátját.

– Miért vagy láb alatt? Menj innen, Mackó! – szólt rá a kutyára a gazda. – Helyedre!

A gazda szava parancs, a kutyának szót kellett fogadnia.

– Nem mehetek veled, Elek! – vakkantotta az egyre távolodó fiókának. – A madármentő állomásra visznek. Ne félj! Minden rendben lesz! Sok szerencsét!

– Miaú! – nyávogta Miák is búcsúzóul.

Misi a kapuból integetett pártfogoltjának.

– Gyógyulj meg, kis gólya! Remélem, hamarosan újra találkozunk! – kiáltott utána.

Elemér és Ella hiába várták hát haza fiókájukat. Lassan indulniuk kellett Afrikába, nem késlekedhettek tovább. Elemér az indulás előtti utolsó napon mégegyszer végigpásztázta a környéket, de úgy tűnt, Eleknek örökre nyoma veszett.

A kis gólyafi alig látott valamit a dobozból. Furcsa, morgó hangokat hallott, és bár egy helyben csücsült, mégis mintha mozgott volna vele a világ. Egyszer csak vége lett a hánykolódásnak, és a kis gólyát dobozostul egy épületbe vitték. Különböző madarak hangja szűrődött be hozzá, aztán nyílt a doboztető, és hirtelen világos lett. Két kéz nyúlt érte, és máris egy asztalon találta magát. Hunyorogva pislogott az ismerős idegenre, akit Misiék házában látott. Elek most vette észre, hogy még egy ember van itt, akit a másik doktornőnek szólított.

A doktornő megfogta a szárnyát, és alaposan megvizsgálta, majd lefertőtlenítette a sebet.

– Nem tört el, ez csak horzsolás. Szerencséje volt a kis fickónak. Lássuk, mit szól hozzá Kamilla.

Egy másik doboz került az asztalra, majd előbukkant a belesjéből egy fehér gólya. Éppen olyan, mint Elek.

A két gólya meglepetten pislogott egymásra. Kamilla, mert így hívták a másik gólyát, szólalt meg először.

– Hát te meg ki vagy? – kelepelte hangosan, hátrahajtott fejjel.

– Kelep Elek – kelepelte vissza Elek.

– Azt hallom. De mi a neved?

– Tényleg Elek.

– Üdv, Tényleg Elek. Az én nevem Kamilla.

– Te itt laksz?

Kamilla kacagni kezdett.

– Csak amíg rendbejövök.

– Mi történt veled? – kérdezte Elek, jobban szemügyre véve a másik gólyát. Testét és a szárnyát sérülések tarkították.

– Nekirepültem a vezetékeknek. Tudod, a mi fészkünk a villanyoszlop tetején állt. És te? Miért nem a családoddal vagy?

– Kiestem a fészekből. A családom már biztosan Afrika felé tart – szomorodott el Elek.

– Nekem is hiányoznak a többiek. De vissza fognak jönni, meglásd! Addig is, lehetnénk egymás családja. Mit szólsz?

A két kis gólya aznap este, és attól fogva minden nap összebújva aludt el.

Telt-múlt az idő, és a gólyák a gondos ápolásnak hála, gyorsan erősödtek. Mire a télnek vége lett, már képesek voltak gondoskodni magukról, s bár az állomáson bármikor kaptak élelmet, általában maguk szerezték meg a táplálékukat.

Újra eljött a március. Elek minden nap kirepült Misiék házához, a régi fészekhez, de az üresen árválkodott a tetőn. Egyik nap Kamillát is magával vitte. Fent sétálgattak a háztetőn, amikor valami hirtelen eltakarta előlük a napot. Hatalmas fehér gólyák érkeztek. Egyikük udvariasan megszólította őket.

– Elnézést, de ez a fészek már foglalt! Évek óta itt költünk a feleségemmel, így arra kell kérnem Önöket, keressenek másikat maguknak. Jól mondom, drágám?

– Apa? Anya?

– Elek! Te vagy az? Attól féltünk, hogy örökre elvesztél! – kiáltott fel Elemér.

– Én vagyok! Itt vagyok! De örülök, hogy újra látlak titeket!

– Elek! Édes fiacskánk! Milyen szép, erős gólya lett belőled! Tudtam, mindig tudtam, hogy élsz! – búgta Ella meghatottan.

– Ő itt Kamilla, az új családom – mutatta be Elek a fiatal gólyalányt.

Kamilla elpirult. Elemér és Ella összenéztek, majd boldogan ölelték magukhoz megkerült fiukat és új párját. Ella megköszörülte a torkát.

– Nem gondolod, drágám, hogy itt lenne az ideje egy költözésnek? Arrafelé láttam egy gyönyörű háztetőt.

– A csőrömből vetted ki a szót, drágám! Magam is épp erre gondoltam. Elek, Kamilla, kérlek fogadjátok el régi fészkünket, és neveljetek benne sok kis fiókát mindannyiunk örömére!

Ezzel a gólyaszülők elrepültek, Elek és Kamilla pedig nekiláttak, hogy ágakkal, fűcsomókkal és szénával béleljék ki a régi-új fészket.

Odalentről Misi boldogan figyelte a fiatal gólyapár ténykedését, Mackó pedig Miáknak bizonygatta, hogy bizony, minden jó, ha a vége jó!

Bank Eszter Katalin, meseíró

Ezt a mesét írta: Bank Eszter Katalin meseíró

Bank Eszter Katalin a nevem, foglalkozásom tanító és tanár, de talán még inkább: „anya vagyok, feleség, gyerek. boldog tudatlan és tudós;" Azt hiszem, mindig is magától értetődőnek vettem, hogy írok. Hosszú ideig ezeket az írásokat azonban csak azok ismerték, akikhez szóltak. Az utóbbi két évben kiléptem az „asztalfiókból”, azóta több alkalommal sikerrel pályáztam, antológiákban és online folyóiratban jelentek meg ver...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!



Sütibeállítások