Béka Géza

Béka Géza.

                                                                BÉKA GÉZA

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy bamba béka a mezőn. A béka elég mogorva természettel volt megáldva. Egyetlen szenvedélye volt, hogy köveket gyűjtött a patak partján és egy nagy-nagy halmot rakott belőlük. El is határozta Béka Géza, mert, hogy így hívták, hogy épít egy színpompás palotát a patak partján, hadd lássa a többi béka, mire vitte Béka Géza. Nagy tervező munkába fogott, naphosszat csak rajzolgatott az iszapban, hogy megtervezze álmai palotáját. A többi béka persze ugratta és kinevette ezért. Béka Géza morcosan hátat fordított nekik és ilyenkor, mikor nem látta senki, könnyeket hullatott.

• Engem nem ért meg senki, én olyan szerencsétlen vagyok! – zokogott Béka Géza.

De a sírás mindig hozott egy kis megkönnyebbülést, és olyankor újult erővel tudott nekilátni a munkának, amit megtervezett. Szép májusi délután volt, a nap melegen cirógatta a tájat. A víz tetején apró csillámok táncoltak a hullámok között. Báka Géza nekilátott, hogy felépíti a palotát. Nagy szakértelemmel forgatta a köveket, gonddal kiválogatta az egymáshoz hasonló színűeket és formájuk szerint is csoportosította őket. Az első sor, ami az alapja lett az építménynek, elég kusza lett, de Béka Géza tökéletesnek látta. Annyira lelkes volt, hogy csak pakolgatta, rakosgatta a köveket, újabb és újabb sor került egymásra. Már egész magas lett az építmény, így Béka Gézának fel kellett másznia az építmény tetejére, hogy feltehesse a következő követ. Nekiveselkedett hát, hóna alá kapott egy szép kerek követ és lassan, óvatosan elkezdett felmászni a rozoga kőépítményen. Közben magában mormogott.

• Majd meglátjátok, majd én megmutatom! Irigykedhettek majd rám! – És nagy nehezen felért a tetejére, helyére illesztette a követ és büszkén szemlélődött az építmény tetején.

Arra gondolt, ha elég gyors iramban halad, el is készülhet vele még ma. Ezért lelkesen nekiiramodott, hogy a lent lévő köveket is felhordja. Lassan mászott lefelé, ám egyszer csak az egyik kő úgy döntött, nem marad a helyén és megindult Béka Géza lába alatt a föld felé. Béka Géza riadtan kapaszkodott egy keze ügyébe eső kőbe, valóban eső kő volt, hiszen az egész építmény összeomlott és Béka Gézával együtt nagy puffanással alá hullott a földre. A patakban lubickoló Béka-ifjak persze hatalmas röhögésbe fogtak. Nem kevésbé a békahölgyek, akik amúgy is furcsa figurának találták eddig is Béka Gézát. Béka Géza nagyon szégyellte magát, úgy érezte, megszégyenült és teljesen megsemmisült a többi béka előtt. Lassan kikászálódott a kövek közül, kihúzta magát és elugrabugrált a patak partjáról, noha sajogtak tagjai. Elhatározta, hogy elköltözik, és új helyet keres magának, ahol új életet kezdhet. Út közben hamar elfáradt, leült a mezőn, egy nagy kivágott fa törzsére. Ahogy körül nézett nem látott mást csak fákat, bokrokat, madarakat.

• Madarak! – kiáltott félelmében Béka Géza és lehasalt a fűben, hogy kevésbé legyen szem előtt. Úgy döntött tovább megy, nem tántoríthatja el semmi a céljától, hogy új helyet találjon magának.

Bandukolt tovább és tovább és már nagyon fáradt volt, besötétedett és úgy gondolta, el kellene rejtőznie valahová. Ezért megfelelő szállás után nézett. Meglátott egy üreget, egy domb oldalában, gondolta, ott meghúzódik éjszakára. El is indult az üregbe, lassan, óvatosan, persze remegtek a lábai a félelemtől, hiszen nem tudhatta, hogy van-e még valaki az üregben.

Egy pillanatra megtorpant. Arra gondolt, visszafordul, aztán eszébe jutott a kínos jelenet délutánról, amikor a békapopuláció kinevette. Lepergett előtte, ahogy az összeomló kövekkel együtt a földre zuhant és ez a kép valahogy arra ébresztette rá, hogy oda bizony nem megy vissza többé. Így erőt vett magán és haladt tovább befelé az üregben. Szerencsére nem látott bent senkit, így felsóhajtott, majd leült a földre, összekucorodott és elaludt. Álmában pókokat látott, hatalmas pókokat, akik a hálójukat ragasztóként használták. Aztán lepergett előtte az aznap történt esemény, a kövekkel, ám az álmában Béka Géza iszapot és pókfonalat kevert egy kis üstben és bevakolta vele a köveket, így a kövek egymáshoz ragadtak. Béka Géza kinyitotta a szemét és felkiáltott. – Ez az! Ragasztó! Ragasztót kell készítenem! Már nem is érdekel, hogy mit szólnak hozzá a többiek, felépítem a házikómat és akkor is, ott maradok, ha minden úgy marad, mint eddig. Akkor is, ha nem lesz társaságom, de enyém lesz a legszebb ház a parton és a legjobb kilátás a patakra. - Elindult Béka Géza hazafelé, még épp csak hajnalodott, minden olyan csendes volt, a fűszálakon, a bokrokon a fák levelein harmat csillogott. Béka Géza ugrabugrált elszántan hazafelé, és szemei előtt lebegett a ház, amit fel akart építeni. El is feledkezett magáról és dudorászni kezdett. – Jaj, de jó, vidám az életem, a házamat, én felépítem, oda csak én mehetek be, ti meg kint maradtok, hehehe! – Olyan jól érezte magát Béka Géza, hogy kuncogott magában. Ahogy haladt hazafelé, megint odaért a fatörzshöz. Megpihent kicsit, aztán ahogy egyre közeledett haza, lassabban kezdett el haladni, ökölbe szorult a gyomra és szédülni kezdett. Már nem is volt benne biztos, hogy haza akar menni. Félt, hogy majd kinevetik megint. Aztán erőt vett magán, haza somfordált a partra. Még kora reggel volt, szerencsére a többiek ügyet sem vetettek rá. Béka Géza megmártózott a patakban, megreggelizett és visszasétált a kövekhez. Fogott egy vödröt megtöltötte iszappal és gyűjtött egy csomó pókhálót. Öntött hozzá a patakból vizet és elkezdte a köveket bevakolni. Ám ezúttal nagyon lassan, aprólékosan illesztette egymáshoz a köveket. A Béka-ifjak a patakban lubickoltak és persze a szokásos módon ugratták, ám ő nem figyelt rájuk, annyira belemerült a munkába, hogy nem is hallotta őket. Lelki szemei előtt már a kész házat látta és ösztönösen tudta melyik kő hová való, vakolt, ragasztott, pakolta a köveket. És láss csodát, kora estére egy csodás kis békaházat emelt a partra. A többi béka nem nevetett. Kiugráltak a partra és megcsodálták Béka Géza házát. Béka Géza az ablakból tekintett kifelé és rendkívül elégedett volt. Örömmel konstatálta, hogy mindenki elismerően csodálja a művét. Ő meg örült, hogy nem költözött el, az első sikertelenség után. Kérték a békák, hadd nézzék meg belülről is a házát. Ő kedvesen beengedte őket, és ők vígan körbenéztek majd indultak vissza a patakba, ám ezúttal hívták Béka Gézát is, tartson velük. Béka Géza örömmel mondott igent, jót is tett neki az esti fürdőzés az egész napos munka után. Többen megkérték a Béka-ifjak közül, hogy segítsen nekik házat építeni. Géza örömmel meg is ígérte. A békahölgyek is felfigyeltek Gézára és már volt is közülük egy kedves békalány, aki Gézának is nagyon megtetszett. Béka Géza odaúszott a kiválasztott békalányhoz, akit úgy hívtak, hogy Béka Réka. Béka Géza és Béka Réka annyira, egymásra találtak, hogy ettől a naptól kezdve mindig együtt voltak. Új kőházak sorakoztak a parton. Béka Géza építkezett a többi ifjúval. Nem unatkozott többé, mindig volt tennivalója és midig volt immár társasága. Béka Géza és Béka Réka összeházasodtak és velük ünnepelt az összes béka. Nászutat is terveztek, ám azt el kellett halasztaniuk, mivel Béka Réka harminc kicsi békának adott életet, még azon a nyáron. Ma is boldogan élnek, míg meg nem halnak. Habár, mostanság Béka Géza politikai babérokra tör, mert a mostani vezetés erősen kizsákmányolja őt és családját. Reméljük, Béka Gézának nem törik bele a bicskája az újabb feladatba.

                                                                     VÉGE

Írta: Molnár S. Anett