Bonifác és Kázmér utazása (Kázmér színes zokniai 3. rész)

Bonifác és Kázmér utazása (Kázmér színes zokniai 3. rész).

Bonifác a méhecske, minden este találkozott egy kis időre Kázmérral, a pókkal, és együtt gyönyörködtek Kázmér fenséges szövő tudományában. De egy este, Kázmér arra lett figyelmes, hogy Bonifác nagyon sír. Megkérdezte Kázmér Bonifácot, hogy mi történt.

- Szia Bonifác, miért sírsz?         

- Azért, mert sok társam nincs meg. – válaszolt Bonifác.

- Hogy, hogy nincs meg?

- Vagy eltűnnek, vagy hazajönnek és betegen fekszenek, és utána elpusztulnak.

- Rémes!- sajnálkozott Kázmér.

- Az időjárás is sokszor szeszélyes, és becsap minket. Van, amikor meleg van, és kirepülünk, de virág meg sehol. Másszor meg úgy lehűl a levegő, hogy majd meg fagyunk. – folytatta Bonifác.

- Igen. Sajnos. A pókok élete is nehezebbé vált. Kevesebb a légy, és kevesebb a bogár. Kevés az erdő. Hiányoznak a paraszti udvarok, melyekben sok istálló volt, sok léggyel.

- Meg persze sok vadvirággal, gyümölcsössel, és sok méhészkedő gazdával. – folytatta Bonifác.

A nagy diskurzusra felfigyelt Oszkár az öreg fülesbagoly.

- Szervusztok, miért búslakodtok ilyen szép nyár eleji estén? Hiszen most kezdik szirmaikat bontani a pipacsok!- szólította meg őket Oszkár.

S Bonifác elmesélte a bánatát.

- Igen, nekem is hiányoznak a kis paraszt udvarok, a szép nagy diófákról figyelve, mindig sok egeret fogtam. Most alig tudok hova leülni. Én sejtem, hogy mi lehet a baj. Mérgezés. Az én nagyapám, bizony mérgezett egeret evett és elpusztult! Az emberek indokolatlanul sok mérget használnak, ahelyett, hogy nekünk kedvező feltételeket teremtenének, hogy mi együk meg a felesleges szaporulatot. Én, és sok más bagolytársam, kordában tudnánk tartani őket. De ott vannak még a macskák, a gólyák, az egerészölyvek, és a kuvikok is.

- De akkor, miért használnak ilyen szereket az emberek? – kérdezte Bonifác.

- Hogy minél kevesebb pénzből, minél több élelmiszert előállíthassanak. – válaszolta Oszkár, a füles bagoly. Szerintem a te társaidat is, lehet, hogy valaki megmérgezte. Akkor permetezett, amikor virágzott a fa, vagy valamikor máskor, nem járt el elég körültekintően.

- Ez borzasztó! De akkor most mit csináljunk? – kérdezte Kázmér.

- Oda ne menjél méhecske…

- Bonifác a nevem. – mutatkozott be Bonifác.

- Jó.Én pedig Oszkár vagyok. Oda ne menjél, ahol azok a társaid voltak, akik elpusztultak. Mutatok nektek egy szép helyet! Pattanjatok a hátamra!- szólította fel őket Oszkár a fülesbagoly.

S elindultak hármasban. A nagy alföld déli sarkában jártak. Ott, ahol nyáron leginkább szikrázik a nap. Szántóföldek felett repültek, már zsendült a búza, a repce pedig virágzásra készült. A dűlő utak mellett, az akácfák is elkezdték virágzásukat, és bódító illatukkal, megtöltötték a levegőt. Bonifác legszívesebben megállt volna, nektárt gyűjteni, de most nem lehetett. Egy tanyához érkeztek. Egy lakóházból állt, melléképülettel és istállóval. Az istállóban lakott Móric a ló, akivel a gazda, sokat dolgozott együtt. Móric éppen egy terebélyes fa alatt legelészett. A fára letelepedett Oszkár, és két útitársa.

- Miért hoztál ide bennünket? - kérdezte Kázmér a pók.

- Mert ez egy olyan hely, ahol az emberek a természet törvényeit betartva gazdálkodnak. Itt él egy fiatal házaspár, és biogazdálkodással foglalkoznak.  Ők nem használnak mérgeket, és nem permeteznek, maximum kamilla főzettel, vagy csalán lével. Ilyenkor, nyár elején, sok dolguk van. Gyertek, nézzük meg őket!- szólította fel őket Oszkár a fülesbagoly.

A házaspár a kertben dolgozott, gyomláltak és kapáltak. A borsó már leérett, és az eper is lassan befejezte a gyümölcs érlelést. Bujkáltak már ki a földből a répák, petrezselymek, és a cukkini levelei is már a napon nyújtózkodtak.

-Milyen gyönyörűséges veteményeskert!- lelkendezett Bonifác. Oh, és mennyi vadvirág! Nézzétek!

Bonifác nagyon izgatott volt. Hiszen nemcsak pipacsokat látott, hanem mezei zsurlót, és körömvirágot is.

- Egy picit elmegyek nektárt gyűjteni!- szólt Bonifác.

- Nekem pedig az az istálló tetszik! Oh, mennyi légy lehet ott! –kiáltott fel Kázmér.

- Az én kedvenc helyem pedig a nagy diófa, ahonnét éjszaka, jól belátom az egész területet, ha erre járok. - szólt Oszkár.

Eközben Bonifác visszatért.

- Látjátok, ahhoz, hogy egy kert ilyen szép legyen, rengeteg munkára van szükség. Ez a házaspár sokszor hajnalban kel, hogy még a hűvösön elvégezzék a kapálást, vagy szüretelést. Levágott füvet tesznek a zöldség sorok közé, így a földben marad a nedvesség, kevesebb gyom bújik ki alóla. A nedvesebb talaj, kedvezőbb életfeltételeket teremt a benne élő állatoknak, mint például a gilisztának. S mikor lebomlik a fű, értékes tápanyagokká válik a talaj számára. Ezek az emberek a kis részletekre is figyelnek. –magyarázott Oszkár, a fülesbagoly.

- Oh, és ott mennyi sárga bársonyvirág! – örvendezett tovább Bonifác!

- Azért van oda ültetve a bársonyvirág, mert nagyon sok rovar és kártevő nem szereti, s így védelmet biztosít a mellé ültetett babnak, sárgarépának, és még sok másfajta zöldségnek. –válaszolt Oszkár. Gyertek, mutatok még valamit! – szólt Oszkár.

A tanya végében egy falon, sok, cserépből készült fecskefészek volt felerősítve, melyekben sok fecskepár lakott.

Ilyen műfészkek felszerelésével segít ez a házaspár a fecskéknek, hogy legyen fészkük. Mert néha akkora a szárazság, hogy még a fészekkészítés is gondot okoz nekik. S a házaspárnak pedig a fecskék segítenek, mert sok legyet és rovart megesznek.

- Nahát!- ámuldozott Kázmér és Bonifác.

- Azért hoztalak el ide benneteket, hogy lássátok, hogy van egy - két olyan ember, aki nagyon sokat dolgozik, munkája alapos, és hozzáértő. Úgy termelnek zöldségeket, hogy közben nem zsigerelik ki a földet, nem veszik el az összes élő helyet a vadon élő állatoktól. Odafigyeléssel dolgoznak, mert olyan munkát választottak, amit szeretnek. Vannak emberek, akik csak a saját dolgaik után futkosnak, hogy minél hamarabb gyarapodhassanak, és nem sokat törődnek velünk. S vannak, olyan emberek, mint ez a házaspár, akik sokat tanultak és jó szakember vált belőlük, sokat dolgoznak, és úgy élnek, hogy mi is elférhessünk mellettük. Nem csak gépek gombjait nyomkodják, nem szórják a vegyszert és a műtrágyát a földekre.

-S tudjátok miért?- kérdezte Oszkár a füles bagoly.

- Nem. Miért?- kérdezték Kázmérék.

- Csak azért, mert szeretnek minket. S úgy szeretnek minket, hogy ezért képesek áldozatot is hozni. Vagyis sok élő munkát végeznek. Korán kelnek, hajladoznak, és lemondanak a nagy haszonról. Alkalmazkodnak az évszakokhoz, a földhöz. Az ő jutalmuk, nem a külföldi nyaralás, a nagy ház és a nagy kocsi, hanem valami egészen más. Mégpedig a nyugodt lelkiállapot, a jó alvás munka után, illetve, amikor reggel munka közben látják elillanni a gyíkot a sorok között, látják, hogy milyen szép kövér cukkinit nevel a növény, látják, hogy hogyan repülnek ki az első kis fecskék a fészekből. Ezt azért mesélem el nektek, és hoztalak el benneteket ide, mert meg kell próbálnod ilyen helyet keresned Bonifác, ahol ilyen emberek élnek. Mert ha ilyen jó emberekre bukkansz, ott biztonságban leszel!

- Köszönöm Oszkár!- szólt Bonifác.

Bonifác egy kicsit megvigasztalódott, és hármasban visszarepültek a barlang bejáratához, ahol Kázmér szép csipkehálója virított.