Barion Pixel

Boom gyermeke

  • 2023.
    sze
  • 01

Fáradtan vonszolta vézna testét az erdő sűrű aljnövényzete között. Bundája bőrére tapadt és jócskán borították bogáncsok. A nap már magasra hágott az égen és Boom gyermeke szomjasan, éhesen rótta tovább útját a céltalanságba. Boom gyermekének hívta magát,...

Kép forrása: Despositphotos

Fáradtan vonszolta vézna testét az erdő sűrű aljnövényzete között. Bundája bőrére tapadt és jócskán borították bogáncsok. A nap már magasra hágott az égen és Boom gyermeke szomjasan, éhesen rótta tovább útját a céltalanságba. Boom gyermekének hívta magát, hisz nem volt neve, ahhoz túl keveset és magányosan élt, hogy lehetne neki. Az utolsó emlékfoszlányok, amik még az erdő magányában töltött napok előtt voltak a keserű füstszag, ami épp oly keserű, mint a sorsa és az ajtó csapódása. Boom – boom, csak ezt hallotta mielőtt ott hagyták egyedül az erdőben.

 Édesanyjától korán elszakították és egy embercsaládhoz került, ahol eleinte jól bántak vele, ám egy idő után már több ütleget kapott, mint ennivalót. Most sem érti igazán mi volt ennek az oka, ő nem tett semmi rosszat. Pár nap elteltével már itt az erdőben találta magát egyedül, szomjasan és éhesen. Néhány rossz ízű pocsolyából szomját tudta ugyan oltani, viszont ennivaló nem volt sehol. Pedig mennyi jó illat volt az erdőben. Élelem illata szállt minden felé, ám az élelem ügyesebb és gyorsabb volt nála. Egyetlen esetet kivéve. Épp a szomját oltotta, amikor elugrált előtte egy furcsa lény. Gyorsan utánakapott és megette, bár az íze nem volt túl jó, de egy kicsit csillapította éhségét. Az erdőben az éjszakák voltak a legrosszabbak. Ijesztő hangokat halott minden felől és ő remegve, összegömbölyödve próbált aludni, ám hiába. Félt nagyon.

 Már a végkimerültség határán volt, mikor egy oly rég szagolt illat csapta meg az orrát. Az az édeskésen szúrós szag, amit akkor érzett, mikor itt hagyták. Az utolsó erejét összeszedve sietett a szag forrása felé félelemmel és reménnyel telve. Egy kis kavicsos úton találta magát és meghallotta hangot. Boom – boom. Apró lábak lépteit csikorogtak a kavicson és a félelemtől összehúzva magát bepisilt.

 Két kis kéz emelte fel a bundáját simogatva.

–Anya, anya megtartjuk? – hallotta egy kisfiú hangját.

–Meglátjuk, minden esetre hozd ezt a kis szegény jószágot. – mondta egy kellemesen csengő hang.

A kisfiú az ölébe vette a kiskutyát és beszállt az autóba. Simogatta, becézte és finom falatokkal kínálta a hálás kis jószágot. Boom gyermeke jóllakottan és a biztonság tudatában végre mély egészséges álomba szenderült.

Erdős Sándor, Meseíró, író, költő

Erdős Sándor vagyok 1972-ben születtem Mosonmagyaróváron. Tanulmányaimat Budapesten folytattam, mint vegyész és tíz évig a fővárosban éltem, mielőtt szülővárosomba visszahívott a szívem. Nős vagyok 2 fiú és 2 lány édesapja, akik már kirepültek a családi fészekből és önálló életet élnek. Három unokával is megajándékoztak az elmúlt években. Az irodalom szeretete a családomból hozott örökség és nagyon fontos a számomra...

Vélemények a meséről

Harangi Árpádné Harangi Árpádné prémium tag

2023-12-27 19:50

Nagyon szép mese és bizony sok kis állat várja hogy őt is valaki befogadja. Amikor végignézek az én kis állataimon, összeszorul a szívem nekik mindenük meg van. A sok elhagyott , kitett állat is ezt érdemelné. Remélem sokan elolvassák a mesét és tanulnak



Sütibeállítások