Bubba és a farkas

Bubba és a farkas.

Farkasok üvöltése verte fel a csendet, ezen a holdfényes éjszakán, mikor Bubba a kis emberkölyök lerágott csontokkal játszott törzse barlangja előtt. A farkasok mindig félelemmel vegyes kíváncsisággal töltötték el, hiszen a gyors és erős állatok ugyanúgy hordákba verődve vadásztak mint törzse. Mégis más volt a taktikájuk, hiszen ők számbeli fölényük mellett és eszközök hiányában, gyors lábaikat és erős állkapcsukat használták vadászat közben.

 Bubba kicsit közelebb húzódott a barlang szája előtt égő tűzhöz, mert tudta hogy a farkasok a tűztől félnek. Néha elmerészkedtek egészen a barlangig is, reménykedve hogy a vadászok zsákmányából el tudnak egy keveset csenni, de a vadászok égő fahasábokkal és kövekkel dobálva elzavarták őket.

 Halk nyafogást hallott a közelből Bubba, amit nem tudott mire vélni. Nem hasonlított egyetlen általa ismert állat hangjára sem, ezért a kezében egy égő gallyat tartva a hang irányába settenkedett. Pár lépés után egy apró farkaskölyköt vett észre a fűben, ahogy panaszosan sír. Bubba tudta, hogy a kölyköt az anyja sohasem hagyná magára, talán elpusztult, ezért a falka a gyenge kis állatot kivetette magából. Gyenge falkatagra nem volt szükség, csak akadály és eggyel több éhes száj. Ebben is különbözött a farkasoktól Bubba törzse, hisz ők a gyámolításra szoruló tagjaikról is gondoskodtak, legyen ifjú, beteg vagy öreg.

 Megsajnálta a kis jószágot és óvatosan felvette a földről és a barlang szájához vitte, ahol egy kis vizet és némi húst adott a remegő kis állatnak. A kis farkas hálásan nyalogatta a kezét és elaludt az ölében. Bubbát is elnyomta az álom és reggel arra riadt, hogy törzse tagjai, kezükben köveket tartva nemtetszésüket fejezik ki a farkaskölyök láttán. A törzsi varázsló látva, hogy Bubba milyen szeretettel öleli magához a rettegő kis állatot megengedte neki, hogy a barlangtól távolabb egy kis sziklamélyedésben gondoskodjon róla. Igaz ez nem tetszett a törzs tagjainak, hiszen tartottak a farkasoktól, de a varázsló tekintélyének meghajolva faágakkal zárták le a sziklahasadékot és tudomásul vették a jelenlétét.

 Bubba napokat, heteket töltött a kis farkassal. Nevelgette, tanítgattat és úgy cseperedtek egymás mellett, mint két testvér. Nem sok idő telt el, a kis állat megerősödött és Bubbával együtt járták a közeli prérit. A farkas társaságában Bubba mindig biztonságban érezte magát, hiszen társa megvédte minden rá leselkedő veszélytől. A törzs tagjai is megbékéltek vele, hiszen látták, tapasztalták hogy az emberhez szokott farkas jelenléte sok előnnyel jár.

 Néhány generációval a történtek után az emberek már rendszeresen használtak háziasított farkasokat a vadászatokhoz és a védelemhez. Igy talán Bubba felfedezése az alapja a ma velünk élő kutyák történetének.