Csepp

Csepp.

Gyertek már, menjünk! – kiabálta izgatottan Csepp. 

Várjál még, nem kell sietni! – nyugtatta őt a Nap.

De én most akarok menni! – toporzékolt Csepp. – Gyertek már! – kiabálta még hangosabban.

A Nap nem vitázott vele. Menjél, tanuljál – gondolta magában. 

Csak néhány gyenge esőcsepp csatlakozott Csepphez, azok is azért, mert nem mertek neki ellentmondani. Lehullottak a földre.

– Végre egy kis eső! – szaladt ki a kislány a házból. Felfelé nézett, élvezte, ahogy a langyos víz az arcára hull. Csak azt sajnálta, hogy mindössze pár percig tartott a frissítő permet.

Csepp néhány társával egy bokor keskeny levelén foglalt helyet. A Nap átragyogott rajtuk.

– De szépek vagytok! – nézte őket a kislány.

Csepp büszkén nézett vissza rá.

– Na ugye, megmondtam, hogy le kell hullani! – szólt fel a Napnak.

A Nap nem szólt semmit. Meleg fényével megsimogatta a vándor cseppeket, akik ettől az érintéstől szép lassan a levegőbe emelkedtek, és szálltak felfelé.

A kislány közben beszaladt a házba. Meg szerette volna mutatni testvérének a csillogó vízcseppeket. Gyorsan tolta kifelé nővére kerekesszékét, de hiába. Mire a bokorhoz értek, már semmi sem maradt a leveleken.

Csepp még látta a levegőből a lányok csalódott arcát. 

– Miért kellett visszamennünk? Nem láttad, mennyire örült nekünk a kislány? – kérdezte a Napot. – A nővére már nem is láthatott minket! Ez a Te hibád!

– Nem kell sietni! – figyelmeztette őt ismét a Nap.

Csepp nem törődött a figyelmeztetéssel. Úgy döntött, csak azért is visszamegy. Jégkristályokat keresett fel, erős, elszánt csapatot szervezett belőlük. Ő maga a legnagyobb kristály hátára ült, onnan vezényelt.

– Gyerünk, gyorsan! Mutassuk meg a Napnak, mit tudunk!

Száguldott a csapat lefelé.

A kislány nővére egyedült ült a bokor mellett. Ölében rajztábla, mellette színes kréták. Elmélyülten rajzolt, nem vette észre a közeledő vihart. Mire észbe kapott, szakadt az eső. Amikor húga segítségével bemenekült a házba, már jég kopogott a tetőn. A rajz teljesen tönkrement. Csepp az ablakpárkányról nézte, ahogy a két lány szomorúan hajol az ázott papír felé.

Nem így kellett volna érkezni! - mondta az olvadozó jégkristályoknak, de azok nem törődtek vele. Erejüket veszítve feküdtek a földön.

– Ne haragudj! Igazad volt! Nem kellett volna sietni – nézett fel Csepp a Napra. 

– A Nap mosolyogva emelte magához. – Eljön majd a megfelelő idő – bíztatta.

El is jött hamarosan. Csepp sok-sok társával együtt kelt útra. Egyenletes, sűrű eső hullott a földre. 

Növények, állatok, emberek örömmel fogadták őket.

Csepp bekerült a föld mélyébe. Egy növény gyökere szívta fel, onnan haladt tovább.

Lassú út volt, sok-sok kacskaringóval, a sötétből a világosság felé. Napokon keresztül egy rózsabimbónak segített kinyílni.

Egyik reggel ismerős hangra lett figyelmes. A kislány üdvözölte a frissen kinyílt rózsát. Nővére mellette ült, es rajzolt. Csepp türelmesen várt, míg kész nem lett a kép. Nagyon szép lett. Rózsa, közepében csillogó vízcseppel