Delta kalandjai 2. rész A kaland kezdete

Delta kalandjai 2. rész A kaland kezdete.

Delta kalandjai 2. rész

A kaland kezdete.

 Gyorsan teltek a hetek, hónapok és Delta, valamint testvérei egyre nagyobbak és erősebbek lettek. Kezdték megismerni a körülöttük lévő világot, bár az ismeretük csak a nagy hegyekig tartott. Hogy a hegyeken túl mi lehetett azt még a falka vezére Morrak sem tudta. A vadászterületük csak odáig tartott. Történetek keringtek arról, hogy a hegyen túl óriások és gonosz szellemek laknak az emberekkel együtt, akiktől félt a falka minden tagja. Az embereket ismerték. Dörgő botjaikkal néha-néha megjelentek és pár társukat elejtették, majd magukkal vitték a hegyeken túlra.

 Delta épp a környéket járta ismerkedve az erdővel, mikor dörgő hangokat és a falka több tagjának az üvöltését hallotta meg. Rohant vissza a tisztásra, ahol utoljára együtt voltak. Morrak sántikálva fia elé sietett és így szólt:

–Bújj el gyorsan. Itt vannak az emberek a dörgő botokkal.

Delta gyorsan egy közeli bokor alá kucorodott és minden ízében remegve apja után nézett, aki egy közeli cserjés felé bicegett. Rettegve figyelte ahogy a tisztás túlsó szélén a bokrok ágai szétnyíltak és három ember lépett elő maguk után húzva valami ketrecféléket, amikben meglátta szegény testvéreit, akik rémületükben nyüszítve kucorodtak össze. Szegény Delta szívét félelem és szomorúság szorította össze ezt látva, de harcos énje is előtőrt belőle támadásra késztetve a fiatal farkast. Szerencsére okosabb volt annál, semhogy támadásba lendüljön, így csendben kushadt továbbra is a bokor rejtekében. Néhány perc múlva el is tűntek az erdő mélyén, majd furcsa berregő hangok hallatszottak és csendbe borult az erdő.

 Sokáig bujkált Delta a bokorban, ám mikor lassan-lassan a falka tagjai, élükön Morrakkal összeverődtek a réten ő is előmerészkedett. A falka vezére megszámolta, hogy hányan maradtak, és szomorúan közölte, hogy három fiát magukkal vitték az emberek. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy kisebb sérülésekkel a többiek megúszták. Este aztán komoly beszélgetést folytatott apjával arról, hogy mi is történt.

–Tudod fiam, nem tehetünk semmit. Az emberek erősek és sokan vannak. Dörgő botjaikkal butaság lenne szembe szállni, hiszen távolról sebeznek. Közelről a bot nélkül az emberek többsége gyáva. Elfutnának, ha szembe fordulnánk velük.

–Apa, hová vitték a testvéreimet és miért?

–Pontosan nem tudnám megmondani, de valószínűleg a városba, ahol élnek. Úgy hallottam egy öreg farkastól, aki már járt ott, hogy bezárják őket és ott raboskodhatnak. Hogy miért teszik ezt, azt senki sem tudja, érti.

–Én elmegyek és kiszabadítom őket. – mondta Delta és harcias fénnyel a szemében nézett Morrakra,

–Tudom fiam, hogy szíved jó és erős, ám a tested gyenge hozzá. Veszélyes lenne az út.

 Egész éjjel töprengett az ifjú farkas mit is tegyen. Elinduljon egy úton, ami veszélyekkel teli, vagy törődjön bele a veszteségbe, ami a családját érte. Kétségek közt vergődve aludt el. Szörnyű álmok gyötörték, ám a döntést reggelre meghozta. Elmegy és felkutatja, majd kiszabadítja fogságukból a testvéreit. Miután ezt apjával közölte ő büszkén nézett fiára és áldását adta a vállalkozáshoz, miközben jó tanácsokkal látta el fiát, amiknek a jövőben majd hasznát fogja venni.

Anyja tudott a fia elhatározásáról, hisz szíve mélyén tudta, hogy Delta nem is juthat más döntésre. Könnyes szemmel nézett utána mikor megiramodott a hegyek felé. A fán ülő bagoly álmosan pislogott rá mikor felszólt neki:

–Menj utána, kísérd az úton, mint árnyék, és vigyázz rá. Te bölcs vagy és előrelátó. Segíthetsz neki, hogy ne érje baj.

–Hu-hú de jó! Hu-hussanok. – huhogta a bagoly és Delta után röpül az ismeretlen kalandok útján.