Rőtike

Rőtike.

 Hol volt, hol nem volt, nem is olyan nagyon messze, az Óperenciás-tenger innenső oldalán élt egyszer egy kis rókafiú név szerint Rőtike. Ez a kis róka roppant csíntalan volt, mindenkibe belekötött és csúfolta kit gyengébbnek látott magánál, de bizony a nálánál nagyobb és erősebb teremtményeknek előre köszönt és csak a hátuk mögött beszélt róluk fűt-fát. Nem is nagyon kedvelték a kis rókafiút a csúnya szokásai miatt.

 Már magasra hágott az égen a nap mikor Rőtike felébredt és kinyújtózott a rókalyukban a szénán. Szülei és testvérei már rég élelem után kutattak az erdőben, csak a lusta rókafiú aludt ilyen sokáig. Nyújtózott egy nagyot és mert korgott a gyomra, ugyanis este óta nem evett, gyorsan felfalta az összes ételt amit csak talált nem törődve azzal jut- e másnak is belőle. Mikor ezzel végzett úgy gondolta útra is kél, ugyanis csavarogni cél nélkül azt nagyon szeretett. Nem is ment sokáig mikor találkozott a sündisznóval aki a hátán egy almát cipelve épp hazafelé tartott.

 –Mi van tüskés malac, hová-hová? – kacagott a sünön Rőtike és leütötte a sün hátáról az almát.

 Szegény sün úgy megijedt hogy azonnal összegömbölyödött és még az orra hegyét sem dugta ki. A kis rókafiú elégedetten folytatta az útját és roppant boldognak érezte magát, hogy így kibabrált szegény sünivel. Nem sokára a medvemama cammogott vele szemben és nyomában két kisbocsa ugrándozott.

 –Szép napot kívánok! – köszönt rá a medvemamára, de ahogy az asszonyság elhaladt mellette kiöltötte a nyelvét a bocsokra, akik gyorsan anyjuk mellé szaladtak ijedtükben, majd magában morogta:  – Csúnya szőrös moroncok.

 Fütyörészve, magával roppant elégedetten folytatta az útját, mikor egy fa ágán a bóbiskoló Uhu urat meglátta. Uhu úr éjjel vadászik ezért nappal bóbiskolni szokott az odújában, de most túl sokáig tartott a vadászata, ezért haza felé egy ágon érte az álom.

 –Felkelni rusnya tollgombóc, hasadra süt a nap! – kiáltott rá Rőtike és megdobta egy faággal.

 Szegény Uhu úr pislogva a napfénytől ébredt és fájlalta a bal szárnyát, ahol a csintalan rókafiú eltalálta a faággal. Rőtike azt nem is tudta hogy Uhu úr nagy tudós és még a varázsláshoz is ért, ezért mivel nála kisebb termetű volt bátran merte ezt a csúnya dolgot megtenni szegénnyel.

 –Azt a kutya teremtette…..mit képzelsz te? Nem hagyod aludni az éjjeli vadászokat? – mérgelődött Uhu úr. – Na majd adok én neked! – mondta és épp szárnyával elővett a tollazatából egy varázsport, amit a rókafiúra fújt . Láss csodát ! Rőtike azon nyomban egy apró kis egérkévé változott és ijedtében azonnal el is szaladt az erdőbe ugyanis Uhu úr sokszor vacsorázik egeret. Azt ugyan nem tudhatta hogy Uhu úr csak nevelő célzattal változtatta Rőtikét egérré és a magasból követi nem- e esik neki valami baja.

 A kis rókafiú az egér testében szinte minden kis zajtól megrezzent, hisz most kevés nálánál kisebb és védtelenebb állattal találkozott. El is illant a hatalmas magabiztossága és már kellő alázattal és tisztelettel tudott viseltetni mindenki iránt. Uhu úr a magasból leste hogy boldogul a kis rókafiú és mikor úgy látta hogy már tanult eleget, vissza is varázsolta az eredeti testébe. Rőtike boldogan futott hazáig és soha többé nem bántott vagy sértett meg senkit akarattal.