Mumbai a csodás

Mumbai a csodás.

  Bécsből szállt fel a B777-es, és közel 6 órát repültünk Dubai-ig teljes nyugalomban.Ez alól kivételt képez a Román légtér, ahol nagy elánnal rázkódott a gép 10 000 méteres magasságban. Úgy tűnik, hogy ott a légi utak állapota tükrözi a földiekét.Dubai-ban három óránk volt a csatlakozó gépig, ami Mumbai-ba India egyik legnépesebb városába visz minket tovább.Becsekkolunk… Végre… A kapuhoz be áll egy busz, amivel közel fél órát utazunk a gépig. Ülőhely persze nincs. Hatalmas ez a repülőtér, mint a hőség.

 A gépre való feljutás sem oly egyszerű ám! Három busz szállítja az utasokat a gépig, és húszas csoportokban engednek fel minket a gépre. Majd’ csak sorra jutok. Türelmes ember vagyok, csak a sivatag felől fújó forró szélben nem igazán fázom.Na, végre feljutok. Pozitív! Csinosak a légi utaskísérők!Három és fél óra eseménytelen repülés után ereszkedik a gép. Feltűnnek India partjai.Mivel Mumbai az Arab tenger partján fekszik, így nem sokára meglátom a kelet e metropoliszának épületeit.21 milliós város! Na, mondjuk meg őszintén nem úgy néz ki innen a gépről.A panelszerű épületek közé ékelt nyomornegyedek a levegőből nézve, egy hatalmas, színes sátortábornak látszanak. Leszállás. Nem sikerült túl lágyra az igaz, de földet érünk.Csodálatos látványt nyújt a repülőtér kerítéseként funkcionáló szeméttelep látványa! Fegyveres emberkék mindenfelé. Persze a karhatalom emberei.

 Fordul a gép, s a világ. A repülőtér épülete modern, és gyönyörű. Kiszállás után jön, a meglepi.Útlevél ellenőrzés. Ez még O.K. A kapukon áthaladva irányítanak a Migrációs hivatal emberei felé.Mi a tosz? Kérdések írásban, és szóban.-Honnan jöttél? Persze azt sem tudják Magyarország melyik földrészen van.-Ki hívott meg. Átadom a meghívólevelet.-Hol fogsz lakni?-Mennyi pénzed van?Ezek után személyi motozás, és csomagellenőrzés. Ajánlanám figyelmébe néhány „fejlett” demokráciának az eljárást! Átengednek, beléphetünk a kontinens méretű országba. Mint mondtam volt, a reptér gyönyörű. Pálmák minden felé. Na meg rohadt meleg.

 Nagyon kedves barátaink várnak ránk. Most kéretik nem nevetni! Manus, és Ganés. Kedves fiúk. Mindig mosolyognak.Manus és Ganés kíséretében elindulunk a szálloda felé egy kisbusszal. Az idilli környezetű reptér után jött egy kisebb kultúrsokk. Az utazástól megviselve a hatalmas páratartalommal dús forróságban az itt érezhető furcsa bűz árad mindenhol. Amit a város látványa nyújt, hát az sem visel meg kevésbé.Az úgy egyik oldalán lévő villaszerű épületek a jólétről árulkodnak. Magasra nőtt kerítések mögött egzotikus növényekkel zsúfolt, gondozott kertek. A másik oldalon a mélynyomor jelei. Szemétből tákolt viskók között „Lacikonyha”, szabadtéri fodrászműhely, valamint virág és gyümölcsárusok festői egyvelege látszik. A földön nyugodtan szundikáló családok, rengeteg gyerekkel.

 Láttam azért a középosztály egy képviselőjét is. Egy fickó az oldalára fektetett ütött-kopott kétajtós szekrényben aludta az igazak álmát. Gondolom ez az életforma költözésnél előnyt jelent.Meg kell említenem a közlekedést is. Olyant, mint szabály nem fedeztem fel. Mindenki megy minden irányban, teljes nyugalommal. Tuk-tuk egymás hegyén-hátán motorosok minden irányból…Egy nénike, fején egy köbméter motyóval, vidáman totyog át a zsúfolt úttesten. Szóval, káosz a köbön. A dudát mindenki nyomja ész nélkül. Majd megsüketülsz a kakofón áradatban.

 Viszont meg kell említenem, ennek ellenére kisebb koccanásoktól eltekintve komolyabb balesetet nem láttam. A Magyar szokásoktól eltérően, nem üvöltöznek, és nem emlegetik egymás felmenőit, hanem mosolyogva tülekednek. Csak a nyolc sávos úttest közepén szambázó közeg üvöltözik, és próbálja meg a lehetetlent. Irányítani a forgalmat.Látom, amint egy Taxit balra irányít, de az valami égi sugallatra jobbra indul. A rend őre üvöltve próbálja meg jobb belátásra bírni. Hasztalan. Ekkor a nála lévő méteres bottal kezdi ütlegelni a taxi tetejét, de a sofőrt nem tudja szándékától eltéríteni. Mosolyogva tojja le a rendőr irányítási próbálkozásait, és halad tovább.

Távolságban nem, de időben hosszú út után érünk oda A Grant Hotel monumentális tömbjéhez, mely egy hétig a második otthonom lesz. Ez lesz a főhadiszállásom, innen fogom bejárni a várost, és innen indulok el India kapujáig, ahonnan hajóval fogok eljutni az Elefánt szigetre is.A szálloda gyönyörű, és impozáns. Megérkezésemkor egy biztonsági őr végzett motozást illetve a csomagokat is átvizsgálták. Sűrű bocsánatkérések közepette. Indoklásképp a terrorveszélyt emlegették. Egy rituális szentelés „füstölővel lengettek körbe, és festettek a homlokomra csíkot” után szerettem volna végre a szobámban pihenni egy kicsit, ezért s bőröndömért nyúltam……volna, de közölték velem, hogy ez nem az én dolgom.

 Hálásan hagytam, hogy a szálloda egy alkalmazottja vigye a bőröndömet a szobámba. Bár ne hagytam volna. Ugyanis a bejelentkezésem után közel két órát vártam, amíg a kis emberke felhozta a bőröndömet a szobámba. Ez roppant érzékenyen érintett, ugyanis a törvény engedte egy liter jó fajta házipálinka abban lapult. Reményeim szerint épségben. Persze tettem is azért, hogy így legyen. Bepelenkáztam rendesen. Nem csak törés, hanem akár atombiztosnak mondható módon.Csodálatos volt a szállás. Igaz nem az én pénztárcámhoz mért, de nem én fizettem. Mivel a vendéglátóm állta a cehhet. Lakosztályom falát hatalmas TV díszítette, igaz sok haszna nem volt, mert csak Indiai csatornák műsorai idegesítettek.Az erkélyen kisebb fajta dzsungel fogadott dohányónak kijelölve. Innen ráláttam a parknak is beillő kertben lévő medencére, minek a közepén hatalmas medence terpeszkedett. Itt létem alatt sokszor vettem igénybe a szolgáltatásait.

 Egy zuhany után elindultam az étterembe, magamhoz venni az Indiai konyha érdekes ízeivé és csodálatos gyümölcsök garmadájával felsorakoztatott vacsorámat.

Szóval…. megérkeztem a távol keletre, és felfedezhetem a volt Bombay csodálatos világát.

 Viszont ez már egy következő történet előszobája.