Dió és a hópelyhek

Dió és a hópelyhek.

Télország egyetlen házacskájában lakott Télanyó négy télgyermekével: Fahéjjal, Ánizzsal, Szegfűborssal és Szerecsendióval, akit mindenki csak Diónak becézett. Amikor az Emberek Országában hidegre fordult az idő, és reggelente meleg kabátba és overállba bújtak az embergyerekek, Télanyó éppen legkisebb fiacskáját költögette. Dió, Dió, ébredj, kisfiam - szólítgatta a mélyen alvó gyermeket. Dió nagy nehezen kinyitotta először a bal, majd a jobb szemét, aztán gyorsan újra lehunyta mindkettőt. Kisfiaam!-szólította újra Télanyó- gyere gyorsan, hópihéket kell készítenünk az embereknek! Dió erre villámgyorsan kinyitotta mindkét szemét: juhúhú, hópihe készítés, akkor varázspor is lesz!   Gyorsan magára kapkodta a ruháit, és szaladt Télanyó után a konyhába. Anyó leültette, és egy jégkrémet tett elébe reggelinek. Dió alig érezte az ízét, olyan izgatott volt. Pillanatok alatt megette, pedig máskor olyan sokáig nyámmogott rajta, hogy a többiek alig bírták kivárni. De most úgy tűnt, senki sincs otthon csak Anyó és ő. A többiek hol vannak?- kérdezte Dió. Egy gólyacsapat elakadt, nekik mentek segíteni- válaszolta Anyó. Dió felsóhajtott. Sajnos mostanában egyre gyakrabban előfordult, hogy a vándormadarak eltévedtek, ilyenkor Dió idősebb testvérei siettek a segítségükre. Néha napokig is elmaradtak, hogy meggyőződjenek róla, a madarak biztonságban elérték úti céljukat. Dió alig várta már, hogy ő is olyan nagy legyen, mint testvérei és mehessen madarakat menteni. Igaz, akkor nem tudna segíteni itthon Anyónak.

Töprengéséből Anyó riasztotta fel, aki már ki is mérte a hópehelylisztet, és most arra várt, hogy Hógolyó beleöntse a nagy tálba. Ezután jött egy kis víz, egy csipet gyömbér, némi vanília, kettő darab pingvintojás, végül Dió kedvence: a színes, csillámló varázspor. Elég, ha három kanállal teszel bele – figyelmeztette Télanyó- azzal is szép nagy pelyheket kapunk majd. Csakhogy Diót teljesen lenyűgözte a varázspor csillámlása, és upsz, egy óvatlan pillanat, és a megengedett háromnál még négy újabb kanálnyi varázsport szórt a tésztába! Télanyó éppen Ánizst hívta telefonon, hogy megérdeklődje, hogy áll a gólyamentés, így csak fél szemmel figyelt oda arra, mit csinál Dió. Mire a kisfiú észbe kapott, Anyó már össze is gyúrta a tésztát. Dió nem merte bevallani, hogy négy kanállal több varázsport szórt a tésztába.  Inkább nagyon iparkodott, hogy most már mindent úgy csináljon, ahogy Télanyó mondja. Télanyó meg is dicsérte, hogy milyen gyönyörű hópelyheket szaggatott. Mikor aztán minden hópihe bekerült a fagyasztóba, hogy ott szép kristályossá váljon, Télanyó azt javasolta, menjenek egyet szánkózni, amíg elkészülnek a pihék. Dió máskor imádott szánkózni, mindig ő maradt a legtovább a dombnál, este alig lehetett hazahívni. De most sehogy se tudta élvezni a szánkózást, egyre csak a hópelyhek jártak az egészben: vajon milyenek lesznek? Magában azt kívánta, bárcsak bevallott volna mindent Anyónak, de valahogy nem bírta rávenni magát. A szánkózás után Dió nem is mert bemenni a konyhába, inkább a folyosón várta, míg Anyó megnézi a fagyasztót. Anyó hirtelen felkiáltott: - Te jó ég, mi történt ezekkel a hópelyhekkel? Aztán kikukucskált Dióra: Kisfiam, gyere, nézd meg te is! Dió óvatosan bement a konyhába, és ott olyan óriási hópihéket látott, mint egy-egy sütőtök! Csak hebegni tudott: Anyó, sajnálom, nem akartam… és elsírta magát. Anyó átölelte:- Szórtál még bele varázsport, ugye? Igen- hüppögte Dió. Hát ezek szép nagy hópelyhek lettek! - nevette el magát Anyó. Sebaj, gyere, vigyük el őket az Északi Szélnek! Azzal bepakolták a jégzsákokba az óriási hópelyheket. Közben megérkezett a többi télgyermek is. Igencsak elcsodálkoztak, mikor meglátták az óriási pihéket, de azonnal beálltak segíteni. Amikor minden pihe zsákban volt, kicipelték őket a szánra. Jegesmedve már várta őket, és villámgyorsan elértek a Nagy Hegy lábához. Itt a zsákokkal együtt feltornázták magukat a felvonóra (nem volt könnyű!), és irány a hegytető! A hegytetőn kibontották a zsákokat, és óvatosan egyenként felültették őket az itt lakó Északi Szél hátára. A Szél aztán gondosan elszállította őket az Emberek Országába.

Azon a napon az emberek nem győztek csodálkozni, milyen hatalmas pelyhekben hull a hó. Az embergyerekek szájtátva nézték, a felnőttek is csak ámuldoztak. Néhány pillanatig béke telepedett a világra.

Dió aznap éjjel az óriási hópihékkel álmodott. Felült az egyiknek a hátára, és csak repült-repült rajta, ki tudja hová.