Dóra kiskutyája


https://webshop.meskete.hu
  • 2022.
    dec
  • 14

 
 
Dóra kiskutyája
Egy szép tavaszi napon a család Kiskútra készülődött. Mindegyik gyerek hátizsákot húzott, de előzőleg beletettek mindent, ami szerintük szükséges az egész napos programhoz. Ádám és Dávid kisautókat tett el, Dóra pedig a fényképez...

Kép forrása: Brukner-Páncsics Hedvig

 

 

Dóra kiskutyája

Egy szép tavaszi napon a család Kiskútra készülődött. Mindegyik gyerek hátizsákot húzott, de előzőleg beletettek mindent, ami szerintük szükséges az egész napos programhoz. Ádám és Dávid kisautókat tett el, Dóra pedig a fényképezőgépét. Hoztak még pulóvereket, sapkát is, mert esetleg feltámad a szél és hűvösebbé válik az idő.

Apa és anya már türelmetlenek voltak a nagy készülődéstől. De aztán végre elindultak. A nap gyönyörűen sütött, langymeleg volt az idő. Hamar odaértek.

A fák és bokrok már zöldelltek, a természet felébredt téli álmából.  Sétáltak egy jót a közeli erdőben, aztán leültek egy padra és szendvicseket eszegettek.  A gyerekek nézték, ahogyan a hangyák cipelik a kenyérmorzsákat. Némelyik morzsa kétszer akkora volt, mint a hangya, amelyik vitte.

Végül elindultak az állatkertbe. Az állatkert bejárata előtt egy nagy tábla lógott. Rajta a felirat: Kisállat vásár. Mi van odaírva? – kérdezte Dávid. Dóra kibetűzte:  kis-ál-lat-vá-sár.

Anya, mi az, hogy kisállat? – kérdezte – egér?  Sündisznó?  Kismalac? Nem, Dóra – felelte anya – kutyákat, cicákat árulnak itt.

Menjünk be! – könyörögtek a gyerekek. Jó, bemegyünk – mondta apa – de nem veszünk semmit. Még egy egészen pici kutyát sem? – érdeklődött Ádám. Nem, még azt sem – mondta anya. Egy állat tartása nagy felelősséggel jár, etetni kell, sétáltatni, állatorvoshoz vinni, egyszóval folyamatosan törődni kell vele.

Bementek a vásárba. Ameddig a szem ellátott, kutyák és cicák voltak mindenütt.  Kosarakból, dobozokból nézegettek kifelé, vagy pórázra kötve ácsorogtak a gazdáik mellett. Egy nagy kosárban apró kölyökkutyák feküdtek egy gombolyagban és a vásári zaj ellenére édesdeden aludtak. A kutyamama a kosár mellett őrködött. Egy dobozból egy kiscica igyekezett éppen kifelé, de a gazdája fülön fogta a szökevényt és visszarakta a dobozba a többi közé.

A gyerekek ámulva nézték az állatokat. Mindegyik szeretett volna magával vinni legalább egyet. Az egyiket a másik után csodálták.

Aztán egyszer csak Dóra megtorpant. Egy ládában egy aprócska kölyökkutya állt egymagában és egyenesen Dórára nézett. Rezzenéstelenül bámulták egymást. A kölyök kettőt csóvált a farkával. Dóra odakuporodott hozzá és megsimogatta. A pici kutya megnyalta a kezét és ismét a szemébe nézett. Meghitten nézték egymást.

Egyedül maradt – mondta a kutya idős gazdája. Nincsenek testvérei és az anyja sem él. Ingyen is odaadom, mert idősek vagyunk és a feleségemmel már nem tudjuk őt gondozni. Vigyék el! Biztosan nagyon jó kutya lesz belőle.

Dóra könyörögve nézett a szüleire. Ádám és Dávid is lélegzetvisszafojtva várták a válaszukat. Nem is tudom – felelte töprengve anya – igaz, hogy családi házban lakunk, de a kert nem nagy. Minden nap el kell őt vinni sétálni. Meg rendszeresen foglalkozni kell vele, etetni, itatni.

De éppen most lesz a szülinapom – könyörgött Dóra. Csodálatos ajándék lenne! Ígérem, hogy mindent meg fogok tenni érte. Észre sem fogjátok venni, hogy kutyám van. Mindennap megetetem, akkor is elviszem sétálni, ha fáradt vagyok!

Mi is segítünk – mondták a fiúk. Csak vigyük haza!

Végül apa és anya egymásra nézett, aztán apa mondta ki a döntést: nem bánjuk, tiéd lehet a kiskutya. De szavadon fogunk: neked kell róla mindig gondoskodni, ez a te felelősséged lesz.

Igen, igen, megígérem! – kiáltott fel Dóra boldogan. Kivették a dobozból a kiskutyát, a bácsi elbúcsúzott tőle, megsimogatta. A kutyus odabújt Dórához, aki gyengéden fogta és vitte az autóhoz.

Otthon aztán átálltak kutyatartási üzemmódra. Beszereztek tálkákat, nyakörvet, pórázt. Kibéleltek egy nagy kosarat puha plédekkel és beletették a kutyust. A kutya kiugrott a kosárból és Dóra lábához bújt. Dóra felvette és ismét visszatette a kosárba. Majd odaült melléje a földre és addig simogatta, míg a kiskutya meg nem nyugodott. Lassan álomba szenderült, elfáradt az egész napi hercehurcától.

A család tanácskozást tartott. Mi legyen a kutya neve? – kérdezte anya. Tappancs- kiabálta Dávid. Morzsi – kérte Ádám. De Dóra csak ingatta a fejét. Nem, nem jó – mondta – olyan név kell neki, ami illik rá.

Neked kell elnevezni – mondta apa – hiszen te vagy a gazdája. Dóra lázasan törte e fejét. Közben a kutyus felébredt, Dórára nézett és kettőt vakkantott. Megvan! – kiáltotta Dóra – Vakkancs lesz a neve.

Így lett Dórának egy Vakkancs nevű kutyusa.

Vakkanccsal nagyon megszerették egymást, igazi jó barátok lettek. Dóra pedig betartotta az ígéretét és mindig gondoskodott róla. Persze ebben Ádám és Dávid is sokat segített neki.

II.

Dóra és Vakkancs igazán jó barátok lettek.  Sokat játszottak együtt, Vakkancs boldogan csaholva hozta vissza mindig a kislabdát, amit Dóra eldobott neki. Amikor pedig Dóra tanult, a kutyus odakuporodott a lábához és ott aludt.

A problémák akkor kezdődtek, amikor Vakkancs rongyosra rágta anya papucsát. Nézd meg, Dóra!  – mondta anya és felemelte a papucsot - Meg kell nevelni ezt a kutyust. Mindent megrág. Ez a te dolgod, te vagy a gazdája.

Dóra tanácstalan volt. Hogyan lehet egy kutyát nevelni? Átvette anyától a papucsot és töprengett. Vakkancs kikapta a kezéből a papucsot és elrohant vele a szoba távolabbi sarkába. Ádám és Dávid követték. Amikor Vakkancs boldogan nekilátott a papucsrágcsálásnak, Dávid rászólt: nem szabad! Vakkancs felnézett és rágcsált tovább. Dóra és Ádám egyszerre kiáltottak: Vakkancs, nem! A kutyus elengedte a papucsot és várakozóan nézett fel, Dóra pedig elvette tőle. Nem szabad! – mondta újra.

Ezt még többször elismételték, nemcsak a papucsokkal, hanem az újságokkal és egyéb tárgyakkal is. Dóra a barátnője tanácsára a zsebpénzéből vett egy gumicsontot és egy sünit Vakkancsnak. Onnantól csak ezeket rágta, nem okozott több kárt.

Egy szép napon apa a reggelinél azt mondta: ennek a kutyusnak oltásokra van szüksége! Keresnünk kell állatorvost neki, aki beoltja.

A fiúk nem értették: miért kell neki oltás?

Anya megmagyarázta: benneteket is beoltottak, igaz? Azért, hogy ne kapjatok meg csúnya és veszélyes betegségeket. A kutyáknál is így van. Ha vigyázni akarunk Vakkancsra, akkor be kell őt oltatnunk.

A doktor bácsi meg fogja bökni Vakkancsot? – kérdezte rémülten Dóra – én azt nem fogom túlélni!

Sajnos túl kell lennünk rajta – mondta apa. Neked kell fogni Vakkancsot, amikor a doktor bácsi beoltja, hiszen te vagy a gazdája.

Ó Istenem! – sóhajtott Dóra – Nem hiszem, hogy képes leszek rá!

Mi majd segítünk – mondta férfiasan Dávid és Ádám.

Anya egyeztetett az állatorvosnál időpontot és a család elindult Vakkanccsal a rendelőbe. Dóra a kocsiban egész úton simogatta Vakkancsot és suttogott neki: kiskutyám, ne haragudj majd rám! Lehet, hogy picit fájni fog a bökés, de hamar elmúlik. Neked akarunk jót, bízzál bennem!

Vakkancs az egészből nem értett semmit, de boldogan csóválta a farkát és közben nyalogatta Dóra kezét.

Amikor beértek a rendelőbe Vakkancs megriadt. Megijesztette az a sok ember, akik kutyákkal, macskákkal várakoztak. Érzékeny orrocskájának sokkoló volt az orvosságszag.

A szeme riadtan járt fel-alá és remegni kezdett. Ha Dóra nem fogja erősen a pórázát, kiszaladt volna a rendelőből.

Várakozniuk kellett. Dóra és a fiúk próbálták elvonni Vakkancs figyelmét, beszéltek hozzá, simogatták.

De amikor sorra kerültek és bementek a doktor bácsihoz, Vakkancs ismét remegi kezdett. Dóra óvatosan a vizsgálóasztalra tette Vakkancsot, de közben erősen fogta, hogy le ne ugorjon. Ádám és Dávid is segített neki.

Egy kutyával ilyen sokan jöttek? – nevetett a doktor bácsi. Igen – mondta anya – ez lesz Vakkancs első oltása, ezért mindnyájan elkísértük.

Ki a kutya gazdája? – kérdezte a doktor bácsi. Én – felelte Dóra elhaló hangon.

 Rendben. Akkor te fogod meg a kutyus fejét, hogy ne mozogjon, mert a nyakába fogom adni az oltást. Ti pedig – fordult a fiúkhoz – akartok segíteni? Igen – mondta Ádám. Nem - mondta Dávid.

Jó – felelte a doktor bácsi. Amelyiktek segíteni akar, fogja meg a kutya hátsó felét.

Végül mindegyik gyerek fogta Vakkancsot a doktor pedig beadta neki az oltást. Vakkancs csak egy aprót nyüszített és már készen is voltak.

Dóra határtalanul megkönnyebbült. Nagyot sóhajtott, mert az utolsó percekben már folyamatosan visszatartotta lélegzetét.

Kivonultak a rendelőből. Vakkancs boldogan ugrándozott, láthatóan semmi baja nem volt. A gyerekek követték.

Látod Dóra – mondta apa. Amikor azt mondtuk neked, hogy egy kutyust örökbe fogadni nagy felelősséggel jár, akkor ezekre a dolgokra is gondoltunk. A kutyatartás nem csak azt jelenti, hogy van egy picike kutyád, akivel játszhatsz és simogathatod, hanem azt is, hogy sokszor kellemetlen dolgokat is vállalnod kell érte. Az ő érdekében.

De megdicsérünk – vette át a szót anya – Derekasan helyt álltál, jó gazdája vagy Vakkancsnak.

Dóra boldogan elmosolyodott és magához szorította a kutyát.    

III.

Vakkancs szeretett a kertben lenni. Körbeszaglászott mindent, bejárta a kert mélyét, nagyokat aludt az őszi napsütésben. Jóban volt a szomszéd Cirmivel is, bár azért időnként összekaptak. Főként akkor, amikor Cirmi alattomosan és visszatérően kerülgette Vakkancs tányérkáját. Cirmi ilyenkor tudta, hogy mi következik, és amikor a kutyus fenyegetően közeledett, felfújta magát és sziszegett. Vakkancs azonban rá se rántott, így Cirmi kénytelen volt menekülőre fogni. Vakkancs végigkergette a kerten, de azért vigyázott, hogy utol ne érje. Cirmi végül átugrott a szomszédba, ahol az otthona volt.

Dóra ezt mindig nagyon értékelte. A barátok között lehetnek összezördülések, de ettől még az ember nem harapja ketté a másikat…

Egyébként is Dóra rajongva szerette kiskutyáját. Mindig mindent megtett érte, figyelembe vette az összes kívánságát. Hosszú sétáik voltak és meghitt játékaik, amelyekben sokszor Ádám és Dávid is részt vettek. Ha apa és anya nem léptek volna közbe, minden jó falatot megosztott volna Vakkanccsal.  Mára azonban már megtanulta, hogy a kutyák emésztő rendszere másként működik, sok dolgot nem ehetnek, amit a gyerekek szeretnek.

A szomszédba egy vendég család érkezett. Hozták magukkal kislányukat is, aki hat éves volt és Roninak hívták.

Gyakran állt a kerítés mellett és figyelte, ahogyan a gyerekek játszanak a kutyussal. Dóra megsajnálta. Sosem volt kutyád? – kérdezte tőle. Nem, még nem volt – felelte Roni. Apa és anya nem engedik, mert kicsi lakásban lakunk. De nagyon szeretnék egyet.

Szólj anyukádnak, hogy engedjen át - ajánlotta Dóra nagylelkűen. Akkor kicsit játszhatsz Vakkanccsal.

Roni átjött és rögtön lekuporodott Vakkancshoz. Megsimogatta és a kutyus megnyalta a kezét. Dórát ez rossz érzéssel töltötte el, de nem szólt semmit. Labdázni kezdtek és Vakkancs mindig Ronihoz vitte vissza a labdát. Még akkor is, amikor Dóra dobta el neki. Alig várta már, hogy az anyukája hazahívja Ronit.

Másnap reggel Dóra reggelit tett Vakkancs tányérjába és hívta a kutyust. A kutyus azonban nem jelentkezett, pedig már jóval elmúlt a reggeli ideje. Dóra valami gyanúval áthatva, odament a kerítéshez és látta, hogy Roni a nyugágyban fekszik, a hasán pedig Vakkancs alszik. Roni úgy tett, mint aki nem veszi észre Dórát.

Vakkancs! Vakkancs! – kiáltotta Dóra – Gyere reggelizni!

Már reggelizett – felelte Roni unottan. Dórát elfogta a pulykaméreg: ő az én kutyám, én adok neki enni! – kiáltotta. Majd adsz neki holnap – válaszolta Roni nyeglén.

Dóra visszament a házba. Az ajtón beérve már nem tudta türtőztetni magát, kitört belőle a zokogás.

Anya megdöbbent. Mi a baj kislányom? – kérdezte. Roni elvette tőlem Vakkancsot – mondta sírva. Most is ott van, és nem jön, ha hívom.

Próbáld meg még egyszer – ajánlotta anya.

Dóra odament a kerítéshez és hívta a kutyát. Roni éppen csokival etette és Vakkancs boldogan falta a csoki kockákat. Dóra hangjára csak kettőt legyintett a farkával, jelezve, hogy hallotta a hívást, de esze ágába sincs hazamenni.

Roni, nem szabad a kutyáknak csokit adni!– kiabálta pulykavörösen. Most már nagyon mérges volt. Roni vállat vont – ugyan mi baja lehetne néhány szelet csokitól? Nem tesz jót neki – felelte Dóra – mert maga sem tudta elmagyarázni. Azonnal add vissza a kutyámat!

Majd hazamegy, ha akar – felelte Roni, de közben magához szorította Vakkancsot. Dóra már alig volt  ura magának. Ott tartott, hogy keres valami nagyobb tárgyat és hozzávágja Ronihoz. Vagy átrohan a szomszédba és megveri Ronit. De időben felvillant benne apa intelme, hogy az erőszak semmire sem megoldás, az a gyengék fegyvere. Ő pedig erős akart lenni, ezért szótlanul visszament a házba. Csak a szobájában kezdett el keserű könnyeket hullatni Vakkancs hűtlenségén.

A kutyus napokig nem jött haza. Dóra minden este és reggel várta. A család programokat talált ki neki, hogy elterelje a figyelmét. Majd hallotta, hogy anya a szomszédasszonnyal beszélget arról, hogy másnap a vendégek elmennek haza. Az asszony azt is mondta, hogy Roni magával szeretné vinni Vakkancsot, de sem a szülők, sem ő nem engedte meg neki. Ez egyszerű lopás lenne – jelentette ki. Vakkancs Dóra kutyája.

Másnap este Vakkancs ott ült bűnbánóan a teraszon. Dóra nem ment ki hozzá. Ádám és Dávid adtak neki vacsorát. Evés után sem ment azonban el a házikójába, hanem a teraszajtón keresztül leste Dórát. Ha Dóra arra nézett, kettőt csóvált a farkával. Dórát ez azonban nem hatotta meg, felment és lefeküdt aludni.

Reggelit is a fiúktól kapott, Dóra nem mutatkozott.

Ült a szobájában és gondolkodott. Pedig milyen jó barátok voltunk Vakkanccsal  – merengett. Milyen élvezeteseket játszottunk, sétáltunk.

Végül dűlőre jutott és lement a kutyához. Vakkancs heves farkcsóválások közepette boldogan üdvözölte, és végig nyaldosta Dórát, ahol csak érte. Így kért bocsánatot, mert tudta, hogy rosszul viselkedett.

Dóra leült hozzá és a szemébe nézett: tudod Vakkancs mi barátok vagyunk. Előfordul időnként, hogy egy barát rosszul viselkedik, de az igazi mély barátság megbocsátó. Ezért én is megbocsátok most neked, mert igazi jó barátod vagyok. De neked is el kell gondolkodnod azon, amit tettél. Azért, hogy ez többet ne fordulhasson elő!

Átölte Vakkancsot, aki az ölébe hajtotta a fejét. Ismét béke volt közöttük.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

dr. Kadler Éva, amatőr író

Ezt a mesét írta: dr. Kadler Éva amatőr író

Jogász vagyok, 69 éves. Évek óta írok novellákat. Hat unokám van, nekik szoktam meséket írni. Nagyon szeretik, ha ők is szerepelnek benne.


https://webshop.meskete.hu

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!