Édes bűntény

Édes bűntény.

- Meglehetősen nehéz munka mindenhol ott lenni - sóhajtott a Szél, mire körülötte a táj összehúzta magát. Amióta csak létezett, itt és ott is felkavarta a levegőt, jót és rosszat is hozott, egyszer áldás, máskor katasztrófa képében megjelenve. Az izgalmát már viszont egyre kevésbé találta, ahogy teltek az évezredek. A legutóbbi szórakozása csak az volt, hogy szélcsengőket csengetett meg. A csengést vitte tovább a Szél, a hang pedig boldogan követte általában.

Egyszer viszont másképp volt ez.

Volt egyszer, hogy észrevette, hogy a Nap titkolódzik előtte. Hogy miért gondolta ezt? A Nap megígérte, hogy sütit fog neki sütni, de egész nap csak fent eregette a napsugarait, és nem ért rá Széllel foglalkozni. Azt mondta meg kell várnia, hogy a Hold váltsa. Akkor majd lesz ideje cukrászkodni. A Nap tűzhelye pedig elhagyatottan volt ott, míg várakozott, csak egy szem szélcsengő volt kihelyezve felé, mintha a Szél ellen rakta volna ki valaki, hogy tudják, arra kering-e. Morcoskodott is, kellemetlenkedett. A szélcsengő alatt pedig valahogy már érződött, hogy belül édes tészta szilárdul éppen.
Piroslott az ég alja, a Hold pedig már lassan jött fel. A naplemente lassú sugaraival égette a sütőt, a piskóta pedig ugyanúgy piroslott, mint az ég, ami lassan átváltott a kékből. A Hold éppen köszönt nappali társának, és a Szél ezt kihasználva egy pillanat alatt alacsonyan fújva kikanyarintotta a sütő ajtaját, megérezve a korai édesség illatát. Még az se zavarta, hogy összeesik, csak had érezze az ízét. Szívét menekülés közben elégedettség töltötte el, ahogy későn, de a fölötte csilingelő szélcsengő jelezte csínytettét.