Édes kis semmiségek

Édes kis semmiségek.

Nóra, a házuk ablakán kifelé tekingetve, nézte - egy bögre gőzölgő kakaó társaságában - ahogy egyre csak gyűlt, és gyűlt, a hó, az udvarukon. Végre megint fehér karácsony lesz, annyi idő után! – gondolta magában és nagyot sóhajtott vágyakozva. Annyira várta már ezt az ünnepet. Ugyanis mindent, szépen előre megtervezett még hónapokkal ezelőtt.

Végre szánkózhat majd kint, és építhet egy hatalmas hóembert, aminek a szájába majd titokban, ahogy minden évben tette eddig is, mikor leesik az első hó és mindenki karácsonyi hangulatba kerül, belecsempészik egy édes kis mézeskalács figurát, amit maga és az anyukája díszített ki.

Ahogy nézte, a lassan besötétedő kinti világot, elhatározta, hogy ideje nekiállni a munkának. Így hát felállt a kényelmes kis helyéről, megborzolta kicsit barna haját, és rohant is konyhába. Szerencséjére senki nem volt ott bent, így el is kezdhette a terve első részét. Mégpedig, hogy elrejti, a holnapi sütisütéshez előkészített hozzávalókat, ügyelve arra, hogy egy mukkot se halljanak a szülei, akik épp a nappaliben néztek egy szívfacsaró, nyálas karácsonyi romantikus filmet, amit ő persze ki nem állhatott, teljes szívéből. De azért hagyja nekik, hogy egyszer az évben azt nézzenek, amit ők akarnak.

Nóra gyorsan felkapta az ölébe a lisztet, meg egy üveg mézet, és rohant is a szobájába, hogy aztán a szerzeményeit az ágya mélysötét legmélyére dughassa, ahová igazából, minden bátorságát össze kellett gyűjtenie, hogy be merje dugni oda a kezét.

Viszont pár másodperc múlva a hozzávalók már a fal mellett hevertek a sarokban, Nóra pedig a kezeit rázogatva, huppant fel az ágya tetejére, hogy egyet szusszanhasson a nagy megrázkódtatás után, amit a művelet okozott. Bele sem mert gondolni, hogy hány pók lehetett az ágya alatt, és attól félt, hogy a porcicák, még véletlenül megharapnák az miatt, mert megzavarta őket, édes kis nyugalmukban.

Nagy szerencséje volt, hogy nem akadtak bele az apró ujjai egy pókfészekbe, mert akkor fújhatta is volna le tervet, mert sikításban tört volna ki a pókiszonya miatt, ami következtében a szülei, biztos odasiettek volna hozzá, és meglátták volna, hogy miben is mesterkedett.

Ezután viszont már nem volt vissza más, minthogy elköszönjen a szüleitől, és elmenjen lefeküdni, és persze izgatottan várni a holnapi napot.

***

Reggel, édesanyja sütijének édes illatára ébredt, mire gyorsan kipattantak a szemei és belesett az ágya alá, hogy még mindig ott vannak-e a kis titkai.

De ott voltak. Még csak egy kicsivel sem arrébb, ami azt bizonyította volna, hogy megtalálták őket.

Szóval nem sikerült. - realizálódott benne a tudat, hogy ezt elszúrta. Erre nem gondolt volna. Viszont nem volt még minden vesztve. Ugyanis készült egy B tervvel is.

Így hát gyorsan felöltözött, és rohant a konyhába, épp csak, nem orra bukva. Anyukája már a konyhában sürgött forgott a süti és a reggeli mellett. Apukája pedig épp a keserű kávéját szürcsölgette az asztalnál, egy reggeli újság kíséretében.

• Jó reggelt! – köszönt vidáman.
• Jó reggelt, csibém! Jól aludtál?
• Igen anyu – mosolygott fel rá, és ellopott egy sült szalonnát a tálról, és bedobta a szájába. Mosolyogva rágódott rajta, megjegyezve jól magának gondolatban, hogy tökéletes lett. Mint mindig.
• Vigyázz, nehogy félrenyeld, te kis éhenkórász! – nevetett fel az apja, és az üres kávés poharát betette a mosogatóba. – Na. Mi is a mai program? Hóember? – mosolygott Nórára.

Nóra arcára egy hatalmas mosoly költözött és hevesen bólogatott, úgy hogy még félő volt, hogy menten leesik a helyéről. Már, ha az olyan egyszerű lenne.

• Ja, igaz is, szívem! El tudnál menni a boltba? Elfogyott a liszt, és a méz is, így alig tudtam kikeverni egy adagot, de ez nem lesz elég, ha jön a család többi tagja is az ünnepekre.
• Ez hogy lehetséges? Két napja vettem! – értetlenkedett az apja.
• Nem tudom – rázta a fejét Nóri anyukája, és épp megakadályozta mielőtt még kifutott volna a forrócsoki az edényből.

Nóri csak nézett maga elé, és csak rámosolygott az apjára mikor az elindult felöltözni, hogy elindulhasson a boltba, és minél hamarabb vissza is térhessen a családjához.

Miután pedig végül elindult a boltba, Nóri és az anyukája leültek reggelizni, amivel elég hamar végeztek is – még azelőtt, hogy Apa visszatért volna a boltból.

Így végül szerencsére, nem volt szüksége a B tervére Nórinak, és nekiláthatott a terve második szakaszának.

Észrevétlen beosont a szüle szobájába, most, hogy végre kiiktatta az egyetlen felnőttet, aki veszélyt jelenthetett a tervére, és nekiállt megkeresni azt a helyet, ahová a szülei elrejthették az ajándékokat. Szerencsére nem sok idő kellett, és meg is találta az ajándékhalmot a ruhásszekrényben a ruhák alá rejtve.

Gyorsan visszaigazgatta a ruhákat miután megcsinálta azt, amit szeretett volna, és ment is segíteni az anyukájának a konyhába sütiket szaggatni, és egymás ruháját összekenni liszttel meg ragacsos süteménytésztával. De ennek az lett a következménye, hogy nem figyeltek oda, és egy adag süti meg is égett a sütőben. Viszont ezen csak hangosan elnevették magukat, és azon kezdtek el veszekedni, hogy ki tudja megenni, teljesen faarccal a legégettebb darabokat, mielőtt még Apa hazaér a boltból.

Fél óra múlva meg is érkezett, kezében mézzel és liszttel, mosolyogva, mikor végignézett családja lánytagjain, és egy hirtelen ötlettől vezérelve letette a mézet a pultra, de a lisztet szépen kibontotta, és már meg is kezdődött a lisztháború, minek következtében már nem láttak semmit, tüsszögtek, köhögtek, de ugyanakkor kacagtak, és így menekültek a helyiségből, egy tisztább levegővel rendelkező, másik felé.

Ezen események után, pedig már lassan be is esteledett, és rohamos gyorsasággal közeledett a szenteste. Az egész kis család átöltözött szép ruhába. Nórának pedig a szobájában kellett várakoznia, amíg ki nem kiabált neki az apukája, hogy jöhet, mert megérkezett a Jézuska, és jön az ajándékbontás.

A fa köré leülve, mindenki maga elé gyűjtötte az ajándékait, melyeken a nevük szerepelt. Mikor ezzel megvoltak. Jött is a visszaszámlálás.

• 3… 2… 1… … 0! – kiáltotta el magát Anya és neki is állt szétszaggatni az ajándékát.

 Nem a legszebben csomagolt ajándék volt, de amit rejtett az annál sokkal szebb volt. Ugyanis ezt Nóri készítette, amibe beleölte a zsebpénzének nagy részét, és persze rengeteg idejét, hogy ezt kétszer is elkészíthesse.

Az apukája, mikor végül neki is sikerült szétszaggatni a csomagolását, mely inkább szikszalagból állt, mint színes csomagolópapírból, magához ölelte Nórit és úgy mutatta fel girbegurba kis színes bögrét, mintha csak megnyerte volna a főnyereményt, vagy legalábbis egy hatalmas kupát egy nagyon nehéz versenyért.

Ez után Anya is csatlakozott a családi ölelkezéshez, és ezt addig csinálták, míg valaki fel nem kiáltott, hogy elfogyott az összes levegője.

• Ez a legszebb ajándék, amit valaha kaptunk a Jézuskától. Köszönjük!
• Nem tesz semmit! – szégyenlősködött Nóri és elfordította a fejét.

Ez után már csak a kis család forrócsokizott, karácsonyi dalokat énekelt, és kimentek még egyszer, az esti hóesésbe, angyalkát csinálni. Mikor jött a lefekvés ideje, és Anya szépen betakargatta Nórit, majd elment, csak akkor jutott újból eszébe a lánynak, hogy mik is vannak az ágya alatt.

• Upsz… - mondta ki hangosan, de csak vállat vont, és mosolyogva álomra hajtotta a fejét, ahogy alatta belegondolt, hogy most a porcicáknak is lett karácsonyi ajándéka, amiből egy nap alatt simán beehetnek kedvükre, karácsony alkalmából.