Kép forrása: iStock
Egérfogócska.
Madzag lógott ki a légkondi rácsai közül, hosszú, egyenes, sötét és mozgott!
Anya megállapította, hogy egy gyík bújt a légkondiba és amíg keresi a kiutat, kilógatja a farkát. Úgy tűnt, a pici gyík kiférhet a résen, szóval eldöntötték, hogy kihúzzák a falra szerelt fehér monstrumból, aztán kitessékelik a házfalra, ahova való.
Anya a rácsok alá műanyag dobozt tartott, Hédi feladata volt a kapás után gyorsan a dobozra nyomni a fedőt, nehogy a lakásba szökjön a gyík. Amikor készen álltak az akcióra, anya erősen megrántotta a gyík farkát. Csakhogy az nem csúszott ki a lyukon! Helyette sírósan felnyüszített.
– Egér! – visított anya.
Aztán mindketten elfutottak, az egér és anya is, csak Hédi maradt a gyerekszobában, kezében a doboztetővel.
Hédi szerette volna elmesélni apának, hogy egy egér lakik a légkondijukban, de végül anya volt az, aki a családfőre zúdította a szörnyűség részleteit. Hédi nem azt mondta volna, hogy szörnyűség, ő úgy gondolt a délutánra, mint egy izgalmas kalandra. Alig várta, hogy elújságolja a suliban az új barátainak, akikkel most kezdte az első osztályt, milyen háziállatra tett szert.
– Elintézem a kis betolakodót – nyugtatta meg anyát apa.
Ettől Hédi megrémült.
– Hogyan? – kérdezte.
– Egérfogóval, amibe sajtot teszek.
– Mit csinál ez a fogó? Az egér meg fog halni? – cincogta a kislány.
– Reméljük, csak megijesztjük – simogatta meg Hédi haját apa. – Talán ki sem tud bújni a légkondiból és akkor nem is találkozik az egérfogóval. Vagy ügyesen ellopja az ételt a csapdából és teli hassal kinevet minket.
A lány remélte, hogy ez fog történni, ma hallotta az egeret félni, kíváncsi volt, milyen hangot ad ki, amikor nevet.
Apa a légkondi tetejére tette a fém csapdát, az egyik részen kiálló éles szögbe szúrta a sajtot, a másik oldalon óvatosan lehajtotta a csapót.
– Látod – magyarázta Hédinek –, ha az egér elveszi a sajtot, akkor ez a rúd átcsap a másik oldalra és elkapja őt. De biztos, vagyok benne, hogy nem tud kijönni a légkondiból, nincsen onnan kijárat, szóval ezt a csapdát csak a biztonság kedvéért tettük ide. Azért aludj velünk, nehogy felébredj, ha jön az egér.
Hédi megnyugtatta apát, hogy nem fél, és hiába győzködte anya is, a lány végül a saját ágyában feküdt le.
Nem tudott aludni, míg a garázs tetőjéhez csapkodta a csupasz ágakat a szél és eső verte az ablakot. Amikor elcsendesedett a vihar, akkor hallotta meg a kaparászást. Az utcai lámpa fénye beszűrődött a függöny melletti résen, épp megvilágítva a légkondi tetejét, ahol az egérke a levegőt szimatolta. Olyan pici volt, hogy Hédinek eszébe jutott, talán még az egér is gyerek, mint ő. Még a félhomályban is látszott, milyen fényes a bundája és Hédi tudta, ha megsimogatná, finom, puha lenne.
Az egér a sajt felé indult, mire Hédi megijedt.
– Sicc! – kiáltott, ahogy mama szokott, amikor Mici cica rosszalkodik.
Az egér visszaiszkolt a légkondi mögé. Hédi kibújt az ágyból, óvatosan a gurulós székre mászott, onnan meg az ablak alatti íróasztalra, innen elérte a légkondi tetejét. Ott volt a csapda, ahol apa hagyta, a nagy, fehér doboz szélén. Hédi lehajolt és kivett az asztalon álló tolltartóból egy sárga ceruzát. A ceruzát a sajthoz érintette, mire a csapda nagy csattanással lecsapott. Hédi befogta a száját, nehogy sikítson. Várt egy percig, hátha anyáék is hallották a zajt és mindjárt átjönnek, de nem történt semmi.
Kirántotta a ceruzát a csapdából. Hédi tudta, a szülei nem örülnének, ha elmondaná, hogy ő rontotta el a tervüket, amikor megmentette az egeret. Rosszul érezte magát emiatt, de ennél erősebb volt a megkönnyebbülés, amiért az egérke nem került a csapdába. Visszafeküdt az ágyba és reggelig aludt.
2.
Másnap apa állt az asztalon, onnan nézegette a légkondit.
– Nem értem, hol jön be ez az egér – vakarta a fejét. – Mindenestre ma szalonnával próbálkozunk, hátha azzal könnyebben marad a csapdában.
– Miért nem tartjuk meg? – próbálkozott Hédi. – Aranyos és nem bánt.
– Az egerek nem benti állatok, az erdőben vagy a mezőn van a helyük, csak azért húzódott be hozzánk, mert esik az eső.
– És betegségeket terjesztenek – jelent meg az ajtóban anya. – Minél hamarabb mennie kell. Nem akarsz beteg lenni, ugye?
Hédi nem akart beteg lenni, de azt sem akarta, hogy az egér meghaljon.
– Ha csak az eső miatt van itt, akkor miért nem várjuk meg, hogy jobb idő legyen? Akkor magától visszamegy az erdőbe, nem?
Anya Hédihez lépett.
– Az a baj – mondta –, hogy ha egyszer rájött, hogy itt meleg van és ételt is könnyen talál, akkor ideszokik. Ráadásul az egerek nagyon gyorsan szaporodnak, pár hét alatt annyi házi egerünk lenne, akiket nem tudnánk etetni.
Hédi nem értette.
– Mit jelent, hogy gyorsan szaporodnak?
– Azt hiszem, egy egér, egyetlen alkalommal tíz kisegeret is szülhet, és ez az egérmama ötször is terhes évente. Ráadásul az egér babák gyorsan felnőnek, már pár hónapos korukban képesek szintén kisegereket várni. Ez azt jelenti, hogy több száz egér lenne itt pár hónap alatt.
– Meddig tudsz számolni, Hédi? – kérdezte apa, míg csavarhúzóval ügyködött a légkondi hátuljánál.
– Nyolvcankilencig – mondta büszkén a kislány.
Apa nevetett.
– Látod, el se tudsz addig számolni, amennyi egér itt lenne a házban még farsang előtt, olyan sokan lennének. Aztán azt vennénk észre, hogy kiűztek minket innen, átvennék az uralmat, mi meg költözhetnénk a mamáékhoz. Új iskolába kellene járnod.
– Az nem lenne jó – hajtotta le a fejét Hédi.
Elhatározta, hogy szót fogad a szüleinek és ezen az éjszakán nem ijeszti el az egeret, hagyja működni a csapdát. Még azt is hagyta, hogy anya maga mellett ágyazzon meg neki a nagy ágyban, míg apa az egérfogócska idejére a kanapéra költözött.
Sötét éjjel volt, amikor Hédit felébresztette az ablakon kopogó eső. Anyu csendesen szuszogott, míg a kislány másra sem tudott gondolni, mint arra, hogy szegény egérke épp most mászik be fázósan és vizesen a meleg, száraz légkondis kuckójába. És mit talál ott? Egy csúnya csapdát. Mikor Hédi már majdnem elsírta magát arra gondolt, felkelti anyát és megkéri, vigasztalja meg őt, de utána az is eszébe jutott, hogy anya bármit mondhat, ő akkor is csak arra fog tudni gondolni, melyik pillanatban hallja meg az egércsapda hangját.
– Anya – suttogta azért, mert a lelkiismerete azt mondta, igenis szólnia kell arról, ami bántja.
De anya nem felelt, Hédi halk hangját elverte a hangos eső, anyukája szuszogott tovább.
Hédi sóhajtott egyet és arra gondolt, ha úgysem tud aludni, akkor akár a saját ágyában is virraszthat. Lassan kimászott az ágyból, felnyalábolta a takaróját, a párnáját és Piroska babát, aztán mezítláb átcsattogott a szobájába.
A holmiját az ágyra szórta, majd felmászott az asztalra. Látta, hogy a csapda még érintetlen, a fehér, fényes szalonnadarab úgy volt feltűzve, ahogy apa hagyta és az egérke sem szorult a csapó alá.
Ezután Hédi befeküdt az ágyába, magára húzta a takarót és várt.
Az egér hamarosan megjelent, a lány nem szólt, amikor a kisállat végigsétált a légkondi tetején, meg sem mukkant, amikor az egér kicsi orrával a szalonnát szimatolta. De amikor a tappancsával a csapdába lépett Hédi ijedten a takaró alá bújt. Aztán csend volt, se a csapda, se az egér nem adott ki hangot. Hédi lassan lehúzta a takarót a fejéről, az egér bátran ácsorgott ott, ahol az előbb is, a csapda mellett, pici gombszemei világítottak a sötétben, ahogy Hédit figyelte. Hédinek eszébe jutott, hogy talán nem azért mozdulatlan, mert olyan bátor, hanem éppen azért ácsorog olyan dermedten, mert nem mer megmozdulni. Hédi szeme könnyes lett, sajnálom anya és apa, de muszáj segítenem, gondolta magában.
Kiáltott, hogy sicc, mire az egér elszaladt. Aztán ahogyan előző éjjel is, Hédi az asztalra mászott, de most zöld ceruzával hozta működésbe a csapdát. Az egér aznap éjjel már nem jött vissza, Hédi pedig úgy aludt, mint a bunda.
3.
Apa fel-alá járkált reggel a konyhában.
– Elkérem a szomszédtól a nagylétrát, megnéznem kívülről is a falat. Kell ott lennie egy lyuknak, biztosan nem a légkondi csövein keresztül jön be – gondolkodott hangosan. – Hédi, jól, láttam, végül a saját szobádban aludtál?
A kislány bólintott.
– Nem láttad vagy hallottad az egeret?
Hédi épp vajas kiflit majszolt, a kérdés hallatán rossz ízű lett a szájában a falat. Meg kell mondania apának az igazat, hogy ő mentette meg Mini egeret. Mert így nevezte el magában Hédi a kis szobatársát. A rajzfilm egér után kapta a nevét, aki Hédi kedvenc csillámos pólóján is szerepelt.
Hédi nagy nehezen lenyelte az utolsó morzsát is, aztán nyitotta a száját, hogy bevallja az éjjel történteket, de éppen ekkor toppant anya a konyhába.
– Elkésünk az iskolából. Hozd a kiflit is, séta közben befejezed – sürgette anya.
Hédi nem kívánta már a kiflit, visszatette a maradékot a zacskóba és már húzta is a cipőjét.
– Anya – kezdte Hédi, miközben egymás kezét fogva kerülgették a pocsolyákat a járdán. – Mi lenne, ha elvinnénk az egeret az állatkertbe?
– Az állatkertbe? – csodálkozott anya. – Miért vinnénk oda?
– Mert otthon nem tarthatjuk és az állatkertben laknak az olyan állatok, akik nem valók a házba. Mint az elefánt, a krokodil, pingvin vagy a zsiráf.
– Hédi, egy egér nem olyan, mint egy pingvin.
– Tudom, de amikor nyáron az állatkertben voltunk azt mondták, befogadnak veszélyeztetett állatokat és a mi egerünk veszélyben van.
– A veszélyeztetett állatok azok, akikből már csak nagyon kevés él a Földön. Mint a szumátrai elefánt, a gorilla, vagy a tarvarjak, amik az állatkertben is élnek.
– Mint a gazella?
– Igen, azt a különleges gazellát is megnézhettük a nyáron, aki igazából Afrikában lakik, de már annyira kevés ilyen állat van ott, hogy az állatkerteknek kell segíteni nekik életben maradni. De az egér nem ilyen, belőlük nagyon sok van, egyáltalán nem fenyegeti őket a kihalás.
– Igen, de anya… A mi egerünkből is csak egy van.
Anya megállt, leguggolt Hédi elé és megfogta a kislány kezét.
– Örülök, hogy ilyen jó szíved van, de az egerek helye nem a házban van, nem mi hívtuk oda, ő jött hozzánk. Sosem bántanánk egy egeret az erdőben, az igazi lakhelyén, de nem hagyhatjuk, hogy ő bántson minket a saját otthonunkban, érted?
– De ő nem bánt!
– De igen. Lehet, hogy nem szándékosan, de meg tud fertőzni minket nagyon súlyos betegségekkel, szalmonellát, pestist, agyhártyagyulládást kaphatunk tőle.
– Ha megbetegszünk, majd veszünk gyógyszert, azt is megengedem, hogy a doktor néni oltást adjon – szipogott a lány.
– Ezekre nincsen gyógyszer, annyira komoly betegségek, ha elkapjuk őket, meg is halhatunk. Most pedig tényleg elkésünk a suliból, szóval futás.
4.
Este apa zacskóval a kezében érkezett haza, a szürke tasakban apró rózsaszín szemcsék voltak, olyan, mint a zizi. Apa szerint, ha az egér keveset eszik belőle, csak elszédül, így tudni fogja, hogy itt nem jó az étel és keres egy másik lakhelyet, ahol jobban főznek. De Hédi attól félt, hogy az egér is szereti a zizit, mint ő, és ha sokat eszik, akkor nagyobb baja lesz a szédülésnél.
– A kertbe nem szórhatok a kinti állatok miatt, de itt bent teszek a légkondi tetejére – mondta apa anyának, aztán Hédihez fordult – Figyelj, semmiképp sem szabad hozzányúlnod, ez mérgező! Ha leesik belől pár morzsa, szólj nekünk és felszedjük kesztyűvel. Megígéred?
Szóval a méreghez csak kesztyűben szabad nyúlni, Hédi megjegyezte, bólintott.
Este, amikor bebújt anya mellé az ágyba, megint nem tudott elaludni. Azon járt az esze, amit anya mondott, a betegségeken, meg hogy az egérnek otthon lenne helye és nem az ő otthonukban. De aztán az is eszébe jutott, amit korábban apa mondott, hogy az egér csak az eső miatt van itt. Addig gondolkodott, amíg végre rájött: csak addig kell megvédenie az egeret, amíg esik, aztán a kisállat visszamehet a mezőre a családjához.
Elmondhatná ezt anyáéknak, de Hédi attól félt, nem értenék meg, szóval inkább hallgatott és megint csendben lopózott át a saját szobájába. Ezúttal nem vitt magával ágyneműt, anya a lelkére kötötte, hogy ne aludjon a szobájában.
Kivette a komód alsó fiókjából a téli, Elzás kesztyűjét. A jobb felét felhúzta a kezére, azzal szedte össze a zizit, a bal felébe pedig beleszórta azt, majd mindet visszagyömöszölte a fiókba. Aztán visszabújt anya mellé az ágyba.
Apa és anya reggel nagyon elégedettek voltak, amikor látták, hogy az összes zizi elfogyott. Apa ugyan új adagot nem szórt ki, de a csapdát felállította nappalra is. Hédi nagyon félt, hogy amíg iskolában van, megjelenik Mini és mire ő hazaér, apáék már azzal a hírrel várják, hogy elkapták az egeret. De szerencsére Mini okos volt, napközben sosem jött el.
Az egér a következő éjszakán és az azt követőn is eljött, de Hédi mindig megmentette. Aztán egyik reggel apa hatalmas mosollyal az arcán rohant be a konyhába.
– Megtaláltam a lyukat a falon – kiáltotta. – Félig le kellett szerelnem a légkondi külső részét, de meglett a lyuk, be is tömtem.
– Szóval ma már nem jön Mini egér? – szomorodott el a kislány.
– Mini egér? – vonta fel a szemöldökét apa az elnevezés hallatán. – Nem, Hédi, nem jön többet. Most már úgysem esik az eső, talál máshol kényelmes helyet. Lehet, hogy visszamegy a mezőre.
– Akkor délután ki is takarítok alaposan – mondta anya – és ma már mindenki a saját ágyában aludhat.
Apa boldogan összecsapta a tenyerét, aztán rögtön a derekára tette a kezét.
– Végre! Már nagyon fájt a hátam a kemény kanapén.
5.
Este apa segített Hédinek a fürdésnél, mert anya még akkor is a szobát suvickolta, hogy eltüntesse az egér nyomait. Hédi épp habturbánt alkotott a vizes fejére, amin apa nagyot nevetett, mikor anya egyszer csak a fürdőszobába toppant.
– Hédi! Miért van tele a kesztyűd az egér vacsorájával? – mutatta magasra az Elzás kesztyűt.
Nem volt mit tenni, Hédi elmesélte, mi történt az elmúlt napokban.
– Bocsánat – szipogta. – Tudom, hogy be kellett volna vallanom az igazat, de muszáj volt megmentenem Mini egeret és féltem, hogy ha elmondanám, nem hagynátok.
Anya sóhajtva ölelte át, nem törődve azzal, hogy vizes lett a pólója a kislányról csöpögő víztől.
– Jaj, Hédi! Mi sajnáljuk! Nem vettük észre, hogy ez tényleg ennyire fontos neked. Pedig olyan sokat kérdezgettél róla, tudnunk kellett volna.
– Gondolkodhattunk volna jobb megoldáson – tette hozzá apa. – Hívhattunk volna rágcsálóirtókat, akik tudtak volna békésebb módszert.
– Igen – mondta anya – egy egeret ketreccel vagy egy biztonságosabb csapdával is el lehet kapni, aztán elengedhettük volna őt valahol a természetben.
Apa közben bement a szobába, de most megállt Hédi előtt. A tenyerén ott billegett az egérfogó.
– Szóval ez a gonosz szerkezet most megy a kukába – mondta és a fürdőszobai szemetesbe dobta azt.
Hédi most sírt csak igazán, de végre a megkönnyebbülés miatt. Csakhogy anya közben nagyon szigorúan nézett rá.
– Van még egy dolog, amiről beszélgetnünk kell, kisasszony!
Hédi nagyot nyelt, mielőtt anya folytatta:
– Nagy butaság volt belenyúlni a csapdába. A ceruza, belátom jó ötlet volt, de ha véletlenül elkap a csapó, el is törhetett volna az ujjad!
Hédi a kezére pillantott, szinte érezte mennyire fájt volna, ha valamelyik ujja eltörik.
Nagyon elszégyellte magát, amiért erre nem is gondolt, amikor hozzányúlt a csapdához. Azután megígérte, hogy ezentúl mindig szót fogad és őszinte lesz, a szülei pedig megígérték neki, hogy legközelebb jobban odafigyelnek azokra a dolgokra, amelyek Hédi számára fontosak.
Hogy megünnepeljék Mini egér megmentését, anya azt javasolta, menjenek el a következő szombaton a cirkuszba. Hédi ennek nagyon örült, de megkérte anyát, hogy inkább az állatkertbe menjenek.
Anya nagyot nyögött.
– Nem volt még elég az állatokból mostanában? – kérdezte, mire Hédi csodálkozva felelte, hogy nem.
Az állatokból sosem elég, mindegy, hogy aranyosak, veszélyesek, némák, hangosak, szőrösek vagy tollasak, egészen picik, vagy óriási nagyok, Hédi úgy érezte, ő mindet egyformán szereti.
Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki hozzászól!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!
Ezt a mesét írta: M. Berta Enikő meseíró
Óvodás koromban teleírtam krikszkrakszokkal egy füzet minden sorát. Ha kérdezték, mit írok, azt feleltem: könyvet. Már gyerekként írtam meséket, verseket, első regényem egy ifjúsági kalandregény, a Jégvirág és a gleccsermentő akció. Mesék mellett novellákat is írok. Férjemmel két kislány büszke és fáradt szülei vagyunk.