Életképek - Máshol

Életképek - Máshol.

A barna hullámos hajú kislány várakozásteljesen tekintett fel az apukájára a kisszékről, amíg az a cipőjét húzta a lábára. Előző este még félálomban hallotta, hogy a szülei arról beszélgetnek az ágyban, hogy most már meg lehetne próbálni, hogy egyedül ottmaradjon kicsit a Mamánál meg a Papánál Csopakon. De csak úgy(!) -ezt Anya külön kérte Apától-, hogy Apa szól neki előtte, hogy egy picit elmegy, és ő beleegyezik. Anya nélkül, már volt csak Apával a Mamáéknál, de ez most más lesz. Csak a Mama. A papa. Meg ő. Korábban már sokszor hallotta, hogy Papa mondogatja Anyának, meg Apának, hogy már ott maradhatna egyedül, de erre Anya mindig azt válaszolta, hogyha majd ő úgy érzi, hogy készen áll, akkor maradhat. Amennyit csak akar! És most úgy érezte! Nem mondta még Anyának meg Apának, mert félt, hogy mi lesz, ha mégis elkezdenek hiányozni neki, és ő elpityeredik. Most viszont itt az alkalom! Kipróbálhatja.

Ahogy beindította Apa a kocsiban a motort, lehunyta a szemét. Maga elé képzelte a nagy csopaki házat, a lépcsőt, ami felfelé vezetett az emeletre a Mamáékhoz. Bizony, ha az ember fel akart jutni oda, el kellett sétálni a Dédimama ablaka előtt is. Hirtelen szorongani kezdett. A Dédimama kedves volt, de sokszor hirtelen, hangoskodva jelent meg, amitől még ennyi idő elteltével is megijedt. De hát ott lesz a Mama. Ha a Mama ott van, semmi baj nem érheti! Ez a gondolat megnyugtatta. Ekkor hallotta meg Apa hangját, aki egyre hangosabban szólongatta.
Nóri, te alszol? Elaludtál? Ne viccelődj, velem, mindjárt ott vagyunk!

De ő nem nyitotta ki a szemét, csak elmosolyodott. Mikor megérkeztek, és Apa kinyitotta a kocsi hátsó ajtaját, szinte repült az ölébe. Majd szétvetette az izgalom! Apa a karjában vitte fel az emeletre. Mikor felértek, akkor jutott csak eszébe, hogy a Dédimamának az ajtaját már maguk mögött hagyták. Ahogy felértek, ugrott át Apa karjából a Mamáéba, és kezdődött is a móka. Alig várta, hogy elővegyék a játékokat! Minden amivel régen Apa és a testvére gyerekkorukban játszottak, meg pár dolog, amit a Mama csak neki szerzett be azóta. De ezek a játékok mind-mind itt laktak, Csopakon. Nem volt szabad elhozni soha semmit. Még mikor nagyon pici volt, megkérdezte, hogy lehet-e. De már nem kérdezte meg soha semmiről, hogy hazaveti-e, mert tudta, hogy ezeknek a játékoknak itt a helyük, és ez így volt jól. 

 Fél füllel még hallotta, hogy Papa kávézni hívja Apát az erkélyre, de közben már pakolta ki a dobozokat, a zsákokat, gurultak a padlón a színes labdák és elkezdődött a móka. Nem tudta mennyi idő telhetett el, mikor Apa hangját hallotta. Szólt, hogy elmegy egy kicsit, de itt lesz a közelben, ha kell csak szóljon és jön. Éppen hogy csak ránézett, és bólintott, vagy talán azt sem, annyira lekötötte amit éppen játszott a Mamával, és már a Papa is ott térdelt a szőnyegen, mit bánta ő már ha Apa elmegy egy kicsit. Itt otthon volt, ugyanúgy mint a saját házukban Balatonalmádiban, itt volt a Mama meg a Papa, akik szerették, akik vigyáztak rá, és akik bármint kért rögtön ott voltak neki, hogy teljesítsék. Nem tudta mennyi ideig volt el Apa, mikor ért vissza, meg mikor indultak haza, csak azt tudta, hogy tényleg megérett arra, hogy Apa meg Anya nélkül legyen már a Mamával meg a Papával. Főleg a Mamával. Ha a Mama ott volt akkor minden rendben volt ezen a világon.

Hazafelé az autóban majdnem szétvetette az izgalom és a büszkeség. Alig várta, hogy otthon elmesélje Anyának, hogy mi mindent játszottak, mennyit mókáztak és duhajkodtak. És ahogyan erre gondolt lehunyta a szemét, és a motor zúgására most valóban elnyomta az álom.