Elza, az elvarázsolt boszorkány

Elza, az elvarázsolt boszorkány.

Hol volt, hol nem volt, az óperenciás tengeren túl, és még azon is túl, seholsincsen falu határában, élt a vén boszorkány három lányával. Azzal tengette szörnyűséges napjait, hogy gonoszságokra okította boszorkány csemetéit.

• Bibircsók, Békaháj, Elza! Azonnal lábhoz! Ma elvarázsolás órát tartunk! - Így kiabált egy borongós, esős napon.                                                                                                                                                                  Bibircsók és Békaháj azonnal ott is termettek görbe lábai előtt.
• Elza hol van? - Ordított, visított, torka szakadtából a banya.
• Megint a szobájában olvassa a hercegnőkről, hercegekről, erdei jótündérekről szóló szépséges meséket. Fúj. - Válaszolt kárörvendő hangon Bibircsók. 

A vén boszorkány e szavak hallattára, a dühtől tajtékozva rohant be Elza szobájába. Meglátta az asztalnál olvasó boszorkánylányt. Kezét összecsapva felkiáltott.

• A Belzebúb mindenére! Mit csinálsz te boszorkányok legnagyobb szégyene, hát erre tanítottalak? - Ordított, visított, vonyított, ugatott, habzó szájjal, vérben forgó szemekkel a mérges boszorkány. - Takarodj a házamból Elza, kitagadlak, nem vagy többé boszorkánycsemetém!

Elza felvette kabátját, és elhagyta a boszorkánylakot, vissza se nézett. Ment, ment mendegélt, mígnem egy kerekerdő tiszta forrásához ért, melynek partján egy öreganyó álldogált. 

• Ajdon Isten öreganyám! - Köszönt illendően a boszorkánylány.
• Fogadj Isten lányom. Olyan szomjas vagyok, de remegő lábam nem tud elmenni a forrás vízéig, gyönge tenyerem pedig nem tud vizet merni. Adj innom, kedves gyermekem!
• Hogyne adnék drága anyó!                                                                                                                       Elza a forrás vízéhez sietett és megitatta az öreganyót, aki abban a pillanatban szépséges tündérré változott.
• Jó tett helyébe jót várj Elza! - S folytatta tovább a tündér.- Elárulok neked egy titkot. Nem a boszorkány gyermeke vagy, hanem a távoli országok királynőjéé. Gyerekkorodban a banya elrabolt  téged és boszorkánnyá változtatott. Az átkot csak egy dolog törheti meg, ha megtalálod a világ legnagyobb, legszebb, legtisztább kincsét. 

S ezzel a tündér egy pillanat alatt eltűnt a boszorkánylány szemei elől. 

Mi lehet a világ legnagyobb, legszebb, legtisztább kincse, így gondolkodott Elza magában.

Ment, ment mendegélt, mígnem egy tisztás közepére nem ért, ahol meglátott egy őzikét. A boszorkánylány halk léptekkel, kedvesen, odasomfordált Őzikéhez  és megsimogatta a feje búbját. Őzike érezte a lányból kiáradó tiszta szeretetet. Hamar összebarátkoztak  és elválaszthatatlan barátokká váltak. Együtt folytatták tovább az útjukat. Mentek, mentek, mendegéltek, mígnem egy fegyver dörrenésére lettek figyelmesek. Elza gyorsan ölbe kapta Őzikét, nehogy bántódása essék. Az ifjú herceg fegyverének dörrenéseit hallották, aki vadászó úton volt. Éppen a tisztás felé ügetett lovával, amikor meglátta Elzát és Őzikét. 

Ez meg miféle lány, gondolta magában Richárd herceg.  Fekete, kócos haja van, és bibircsókot visel az orrán.

• Az én Őzikém húsából nem eszel! Hordd el magad innen te herceg! - Szólt rá hangosan Elza!
• Ki merészel engem rendre utasítani? - Válaszolt Richárd, majd leszállt a lováról, hogy közelebbről szemügyre vegye a teremtést. 

Ahogy közelebb kerültek egymáshoz, valami varázslatos érzés kerítette őket a hatalmába. Richárd elveszett Elza szép szemeiben. A tekintetéből melegség és kedvesség sugárzott. Nem látott még ilyen kedves szempárt. Így néztek egymásra hosszasan, mígnem meg nem érkezett Richárd herceg őrsége. Ezt meglátva Elza azonnal elfutott, féltette Őzikét. 

Richárd herceg visszament a várba. A király szerette volna, ha a herceg minél hamarabb megházasodik, mert a trónt tovább kellett adnia, ezért bálokat rendezett. A világ minden tájáról hercegnőket hivatott a mulatságba, hogy Richárd herceg tudjon közülük királynét választani magának. Szebbnél szebb hercegnők sorakoztak a herceg előtt, de egyiknek sem volt olyan különleges, szép szeme, mint Elzának, a kis boszorkánylánynak. A herceg fogta magát, lóra pattant, és elindult megkeresni Elzát. Kilovagolt az erdei tisztásra, ahol a lánnyal találkozott, de a boszorkánylány helyett, már csak a kis öreganyót látta a forrás vízénél. Az anyóka a hercegtől is inni kért a forrás vízéből. Richárd jó szívvel adott inni neki. Az öregasszony abban a pillanatban szépséges tündérré változott. 

• Tudom, hogy Elzát keresed - szólt kedves hangon a tündér.- A világ végének legvégére ment bánatában, annyira fájt a szíve utánad. Adok egy varázspálcát. Keresd meg a háromlábú őzt, érintsd meg a pálcával a feje búbját, így eljuthatsz a világ végének legvégére, ahol megtalálod Elzát.

Richárd elvette a varázspálcát, megköszönte, majd útnak indult. Ment, ment mendegélt, ezeregy éjszaka és ezeregy nappal, mígnem rá nem talált a háromlábú őzre. Megérintette feje búbját a varázspálcával és már ott is termett a világ végének legvégén, melynek közepén ott állt Elza és Őzike. 

Richárd azonnal odasietett a kis boszorkánylányhoz, letérdelt előtte és megkérdezte:

• Elza, leszel a feleségem?
• Hogy lehetnék Richárd? Boszorkány vagyok és csúnya
• A te szemed és szíved a legszebb az én szívemnek. Te vagy a világ legnagyobb, legszebb, legtisztább kincse.
• Te is nekem - súgta Elza könnyeivel küszködve- majd tovább folytatta. Igen, leszek a feleséged Richárd herceg.

Ajkuk forrón egymás ajkára tapadt és abban a pillanatban Elza gyönyörű hercegnővé vált. Olyan gyönyörű volt, hogy a napra lehetett nézni, de rá nem. 

Azóta is boldogan élnek, ha meg nem haltak.