Esődal

Esődal.

Felhőben lakott egy apró kis vízcsöpp.
Társaival fodorpárnán ücsörgött.
Nézte-nézte hosszan a lenti világot,
hol a folyóvíz magának utat vágott.

Mennyi testvére szaladhat a habban,
medencében, tóban, benn a csapban!
A medve beléjük mossa a mancsát,
és viszik útján a fickándozó harcsát.

Egy este úgy dönt a csöpp: lepottyan.
Épp egy ház ablaküvegén toccsan.
Száz másik követi. A villám rájuk rivall.
– Hová szöktök? – dörömböli a vihar.

Az üveg érzi, hogy cseppek futnak rajta,
de ő ugyan nem az a csiklandós fajta.
A vihar zúgó hangja minden embert felver.
Felel neki a kis csöpp: – Én leszek a tenger!