Felhők titkát hozza a gólya

Felhők titkát hozza a gólya.

Folyóparton bóklászik három vidám jóbarát,
Kacagásuk elnyomja a víz zúgó moraját.
Mókus szalad feléjük, ágról-ágra ugrál,
Érkezik a süni is, ki bokrok között bujkál.

Jön a gólya! Jön a gólya! – kiabálja mókus hangosan.
Őz, nyuszi és róka is hirtelen megtorpan.
S már kémlelik az eget mind az öten együtt,
A gólya látja messziről, hogy a társaság egybegyűlt.

Leszáll hát közéjük, oldalán egy barna táska,
A vízibékák nem értik, hogy miért ez a lárma.
Levelet hoztam – szólt a gólya – titok lapul benne.
Kibontsák a bagoly nélkül? Illetlenség lenne.

Türelem, türelem! Találkozzunk a nagy fánál!
S egy óra múlva minden lakó ott várt a bagolyvárnál.
Előjött a bölcs bagoly, már nála volt a boríték,
Ezt a titkot messzi felhők ősi idők óta őrizték.

„Ha süt a nap és eső esik, szivárvány lesz az égen,
A szivárvány lábánál kincset rejtettek el régen.
A térkép megmutatja, melyik ösvény vezet el oda,
De vigyázz, hogy az útról, ne térj le közben soha!”

Az utolsó szó után esőcseppek hulltak a papírra.
Vajon tényleg igaz, mit hallottak, vagy csak a gólya írta?
A hosszúcsőrű azóta már a távolban kelepelt.
Győzött a kíváncsiság, őz, nyuszi és róka útra kelt.

Sietniük kellett, hiszen a szivárvány múló jelenség,
Kalandos útjuk során a levél sorait nem feledték.
És bár a piros, sárga, kék és lila egyre kevésbé látszott,
Kiderült, hogy a gólya velük nem csupán csak játszott.

Nem ástak sokáig, máris találtak egy kis ládát,
Ám meglepetten fedezték fel a ládikó tartalmát.
Egy barátság könyv – mondta izgatottan a nyuszi.
Minden nap írtak bele pár sort, mielőtt elmentek aludni.