Fenyőcske meséje

Fenyőcske meséje.

Hol volt, hol nem, volt egyszer egy kert. Itt élt néhány manó és Cilinke, a kert aprócska tündére. Minden reggel friss harmattal mosakodott, bársony virágszirmocskákkal törölközött. Szeretett itt lakni. Este tücsök barátja húzta a vidám, olykor szomorú nótákat. Ilyenkor a madarak is megpihentek, együtt hallgatták a dallamokat.
Egy kis házacska állt a kert végében, itt élt nagyapó. Naponta kijárt a kertbe, beszélgetett a virágokkal, gondozta őket. Apóka értette a madarak, a virágok nyelvét, tudta mindig, hogy kinek mire van szüksége.
Néhány évvel ezelőtt, egy kis fenyőcsemetét ültetett. Arra gondolt, hogy majd valamelyik karácsonyon a szobáját díszítheti. A kis fa cseperedett, nagyon jól érezte magát. Cilinkével igazi barátok lettek. A kis kerti tündér gyakran telepedett a fácskára, az pedig kedvenc esti dalát dúdolta fülébe:

Icinke-picinke
kedves kis Cilinke,
pihenjél, aludjál,
szép mesét álmodjál!

A szellő lágyan ringatta az ágat, a tücsök halk hegedűszóval kísérte. Cilinke ilyenkor igazán szépeket álmodott.
Egy nap, amikor már hidegre fordult az idő, nagyapó is végzett az őszi munkákkal: az elszáradt virágokat kiszedte az ágyásokból, a fagyérzékeny növényeket védett helyre vitte. A fák is elbúcsúztak levélgyermekeiktől, téli álomra készülődtek. A kis fenyő és néhány örökzöld bokor volt már csak éke a kertnek. A manók is elmentek, melegebb helyen vártak a tavasz jöttére. A hideg, zúzmarás napokon káprázatos csipkék díszítették a kis cserjék leveleit. A fenyőcskének is jól állt a zúzmararuha. Gyakran beszélgettek Cilinkével az elmúlt nyár emlékeiről. Kellemesen múlatták együtt az időt. Egyszer egy rigó röppent a fenyőfára, és így trillázott:

Lekopogom, szép a napom!
Eldalolom, jön a karácsony!
Lillililű,
Lallalila.
Kipp, koppi, kopp,
Vígan dalolok!

Cilinke és barátja tapsikolni kezdett.
- De szépen fütyültél!- mondták egyszerre.
- De mi az a karácsony?- kérdezte a kis fenyő.
- Ó, a karácsony nagyon szép ünnep!- kezdte válaszát a rigó. Ilyenkor az emberek feldíszítik a házukat, lakásukat. Fenyőfát állítanak otthonukba, díszeket aggatnak rá. Kerül rá csoki, szaloncukor, gömb, csillagszóró, gyertya, és még ki tudja mi. Amikor bekukucskálok az ablakon, azt látom, hogy mindenki örül, csodálja a fát. Persze akadnak kedves emberek, mint például nagyapóka is, akik rólunk sem feledkeznek meg az ínséges téli időben. Gondoskodnak rólunk. Vannak olyanok is, akik madárkarácsonyt rendeznek nekünk. Kitesznek mindenféle finomságot. Nekem a madárkalács a kedvencem!- sóhajtotta.
- Nahát! -álmélkodott a kis fa. Én is szeretnék ilyen csokiruhát, meg szép díszeket!
- Persze!- felelte a rigó-, csak még kicsike vagy. Nőj még nagyobbra, aztán ki tudja, talán téged is kiválasztanak- válaszolta a rigó. Majd szárnyival búcsút intve, víg füttyszóval tovareppent. A fenyőcske elgondolkodott. Az járt a fejében, milyen jó lenne olyan ruhát ölteni, amiről a rigó mesélt. Nagyot sóhajtott. Cilinke megsimogatta.
- Ne búsulj, egyszer rád is szükség lesz!
Nem szóltak egymáshoz, nézték az apró hópihéket, melyek keringve táncoltak, vidáman telepedtek meg a házak tetején, a földön, a növényeken.
Lassan minden elcsendesedett, csak a hó hullott egyre, bevonta a tájat hófehér, csillogó ruhával. Csillagos éjszaka köszöntött be, a Hold is kikukucskált, bearanyozta a lámpafényben ácsorgó hósipkás fenyőcskét.
Cilinke elszenderült, és azt álmodta, hogy a kis barátja ünnepi díszben áll egy szobácskában. Apró csengettyűk csilingelnek rajta, azzal köszön, integet neki, amikor beles az ablakon. Látta, hogy milyen boldog.
Felriadt, a nap bágyadtan kandikált ki egy felhő mögül. Szeme sarkából könnycseppet törölt le. Azon törte a fejét, hogy vigasztalja meg barátját. Ekkor hangokat hallott. Két kis gyermek sétált el a kert mellett.
- Nézd, milyen gyönyörű fenyő!- szólt az egyik.
- Igen!- válaszolta a nagykendőbe bugyolált kislány. Igaz, kicsi, de nagyon formás!
Ezt hallva a fenyőcske kihúzta magát, úgy gondolta, így még magasabbnak látszik.
- Bárcsak nekünk lenne egy ilyen kis fácskánk! Mi ekkorának is örülnénk!- sóhajtották vágyakozva.
Amikor elmentek, Cilinke és a fenyő szomorúan néztek utánuk. Észre sem vették, hogy nagyapó is ott áll mellettük, és hallotta, amit a két gyermek mondott.
- No, kis fácska! Tudod mit? Elviszlek én hozzájuk. Itt laknak, nem messze. Remélem, nem bánod!
A fenyő a szél segítségével lágyan ringatózni kezdett, jelezve, hogy helyesli nagyapó döntését. Cilinke átölelte barátját. Apóka óvatosan kiásta a kis fát, beletette egy nagyobbacska dézsába. Gondolta, a gyerekek szülei az ünnepek után majd kiültetik, és így jövőre is lesz fenyőjük.
A szánra helyezte. Mielőtt elindultak volna, feldíszítette. Tett rá mézeskalácsot és apró papírdíszeket, meg néhány csengettyűt. A kis fenyő boldogan feszített. Cilinke megsimogatta a barátját.
- Ne feledd a dalunkat!- suttogta a kis fenyő.

Icinke-picinke kedves kis Cilinke,
pihenjél, aludjál, szép mesét álmodjál...

- Jó- súgta halkan a tündérke. Tudom, hogy te boldog leszel, megálmodtam a múlt éjjel, csak nem tudtam elmesélni, mert olyan gyorsan történt minden. Aztán tavasszal visszatérnek a manók is...- sóhajtotta.
- Igen, nem leszel egyedül. Én meg arra vágytam, hogy karácsonyfa lehessek. A legszebb dolog a világon, ha boldogságot adhatunk másoknak. Kísérj el, kérlek!
Cilinke felkapaszkodott a fenyő egyik ágára. Elindultak. Amikor megérkeztek, apóka csendben a ház ajtaja mellé rakta a fácskát, majd megrázta a kis csengettyűket, melyeknek vidám csilingelésére kiszaladtak a gyerekek. Apóka még épp el tudott bújni.
A két gyermek, csillogó szemmel nézte az ajtó előtt az ajándékot.
- De gyönyörű! Vajon ki hozhatta?- kíváncsian néztek körül.
Ekkor egy hófelleg kerekedett, egy pillanatra a szél megkavarta a szálló hópihéket. Apóka így gyorsan el tudott osonni, elrejtették a pörgő-forgó hópelyhek.
- Nézd, nem a Mikulás az ott?- kiáltott fel az egyik.
De már csak egy elsuhanó árnyat láttak. A szüleikkel bevitték a fenyőt a szobába.
Cilinke az ablakon át nézte barátját, aki csengettyűit rázva boldogan intett neki. Pont úgy, ahogy álmában látta. Visszaintegetett. Fájt itt hagyni barátját, de mégis örömmel a szívében indult haza.
Egy igazi barát örül a másik boldogságának. Apró hópelyhek táncolva kísérték hazáig. Még sokáig a fülébe csengett a kis csengettyűk csilingelése.