Az öreg tölgy meséje

Az öreg tölgy meséje.

Liliomvölgyön túl, a Kopasz-hegyen innen, volt egy csodálatos erdő. Itt élt a vén tölgyfa. Nagy tisztelet övezte.

Minden este köré gyűltek az ott élő állatkölykök, hogy meghallgassák a meséjét. Ezen a napon napnyugtakor szintén izgatottan várták az állatkák az új mesét.

A vén tölgy így szólt: 

– A mai történetem arról szól, hogy a tűz az nem játék. Hallgassátok figyelmesen! A mese címe:

Segítség! Tűz van!

Egy kellemes tavaszi napsütéses napon, a kis állatkölykök az erdőben sétáltak. Pironka, a róka, egy ötlettel állt elő.
– Mit szólnátok, ha sütnénk egy kis szalonnát, virslit, vagy mindenki azt, amit szeret?
– Remek! Süssünk! – helyeselt Frici, a farkas.
– Tüzet akartok rakni az erdőben? – kérdezte Sün Sanyi.
– Miért? Mit gondoltál? A nyársakat csak tartjuk az összegyűjtött faágak felett? – nevetett Pironka, a róka.
– De nekem azt mondta az anyukám, hogy nem szabad a tűzzel játszani, mert veszélyes – jegyezte meg félénken Nyuszi Peti.
– Nem is játszani akarunk vele te oktondi! Hanem megsütjük rajta az uzsonnánkat – mondta Tifi, a mókus.
– Mi van? Még el sem kezdtünk semmit, de neked már tele a gatyád? – vihogott gúnyosan Tifli testvére, Tufi.
– Ne-e-em. Csak…- de nem tudta befejezni, mert Pironka csúfolódni kezdett:

„Nyuszi Peti, félős nyuszi!
Fussál haza gyáva nyuszi.”

Nyuszi Peti sírva szaladt el a tisztásról.

– Azért ezt nem kellett volna! – mondta Sün Sanyi.
– Ha nem tetszik, te is elmehetsz! Nem kényszerít senki, hogy velünk sütögess! – mordult rá mérgesen Pironka, a róka.
Sün Sanyi sértődötten elkullogott.

Így csak Frici, a farkas, Tifi és Tufi a mókusikrek, és Pironka a róka maradt.
– Na, gyerünk!- adta ki a parancsot a róka. Szedjetek ágakat, és rakjátok egy kupacba!
– És te? Te mit fogsz csinálni? – tudakolta Tifi.
– Hazaszaladok gyufáért és egy kis papír is kell, hogy hamar meggyulladjon a halomba tett farakás. Hozok még sütnivaló finomságokat is.

Pironka nyakába kapta a lábát, és elfutott. A többiek nekiálltak gallyakat gyűjteni. Amint ott pakolászták a faágakat megjelent Varjú Vili.
– Hát ti? Mit csináltok? – kíváncsiskodott.
– Sütögetni fogunk, ahhoz szedegetjük az ágakat – válaszolta Frici farkas.
– De hát ti még gyerekek vagytok! Nem szabad egyedül tüzet gyújtanotok! Vagy jön a mamátok, vagy a papátok?
– Nem. Mi, egyedül rakunk tüzet, és sütjük majd a finom ennivalót -válaszolta Frici, a farkas.
– Jaj, jaj! Ebből lesz majd a baj, a baj! – károgott Vili.
– Ne károgj itt! Hess! Menj az utadra! – zavarta el a varjút Tifi.

Vili, mivel sejtette, hogy ebből nem sok jó sül ki, azonnal repült az Erdei Tűzoltókhoz, hogy elmesélje, miben mesterkednek az állatgyerekek. A tűzoltók azonnal felpattantak a kocsijukra, és szirénázva elindultak. Vili a varjú mutatta az utat.

Ezalatt Pironka, a róka meggyújtotta az összegyűjtött faágakat, papírt. Hamar lángra kapott a farakás. Igen ám! De a tűz egyre jobban terjedt, mivel a kis kópék nem kerítették körbe a tűzrakó helyet.

-         Jaj! Mi lesz most Pironka! Nézd csak! Egyre jobban terjed a tűz! Még vizünk sincs, amivel eloltsuk!

– Segítség! Segítség! – kiabálták most már rémülten az állatkölykök.

Épp időben érkeztek a tűzoltók, mert a lángok kezdtek elharapózni.

A tűzoltók, hamar megfékezték a lángokat.

– No, bikficek! Remélem többé ilyen butaságot nem tesztek! Csak felnőtt segítségével szabad tűzet gyújtani! Körbe kell rakni kövekkel, és vizet is kell hozni – mondta szigorúan a tűzoltó parancsnok. Rendben? Megjegyeztétek?
– Meg, tűzoltó bácsi, egy életre az eszünkbe véssük- mondta lehajtott fejjel Pironka, az egész tűzrakás kitalálója.
– Leéghetett volna az erdő, az otthonotok, és persze ti is megsérülhettetek volna, vagy…-de ezt nem fejezte be.
Látta, hogy ez is elég volt a megszeppent állatoknak.
– Köszönjétek meg Vilinek, hogy neki volt annyi esze, hogy azonnal értesített minket.
Az állatkák megköszönték a varjúnak, hogy segítséget hozott.
– Lám, látjátok, milyen galiba kerekedhet, ha nem fogadtok szót. A tűz nagyon veszélyes, nem játék! – mondta az öreg tölgy.

– Hú, ez nagyon izgalmas mese volt! – jegyezte meg Mókus Mirci. Annyira aggódtam, hogy leég az erdő, és bajuk lesz a szófogadatlan gyerekeknek!
A többiek is helyeseltek, mert bizony ők is féltették a meseszereplőit.
– Persze, minden jó, ha a vége jó! – mondta az öreg tölgy. Most menjetek haza! Remélem tanulságos volt mindenkinek ez a mese: A tűz nem játék! Jó éjszakát!

Az állatkák hazafelé arról beszéltek, hogy milyen baj lehetett volna, ha a tűzoltók később érkeznek. Megbeszélték, hogy ők, csak akkor sütögetnek majd, ha a szüleik is ott lesznek.