Hangszeres mese- Zenebonáló Lenke

Hangszeres mese- Zenebonáló Lenke.

Egy nap Lenke ezzel állt anyukája elé:

- Anyu! Úgy szeretnék zenélni! Kérlek! Hozzuk le a padlásról azt a régi bőröndöt! Tudod, amiben van néhány zeneszerszám. Egyszer mutattad nekem.

- Igen, de nem olyan egyszerű ám azokon játszani! Zeneiskolába kell járni ahhoz, hogy szépen meg tud szólaltatni a őket. Ha nem tanulod, akkor csak olyan zenebona lesz, amit senki sem hallgat szívesen.

- Jó, majd akkor írass be! De most szeretnék játszani rajtuk. Milyen jó móka lesz!

Anyukája hiába próbálta lebeszélni Lenkét, hajthatatlan maradt. Felkapaszkodtak a létrán. Mennyi minden volt a padláson! Régi ruhák, bútorok, táskák,kalapok, és ott volt a bőrönd. Lenke izgatottan pattintotta fel a zárat. Volt benne furulya, cintányér, dob, xilofon.  A kislány boldogan szorította magához a hangszereket.

A szobában letette az ágyára a kincseit. Először csak nézegette, majd egyenként megszólaltatta:

- Fúfú-fű –visította a furulya. Tam, tam – szólt a dob. A xilofon csengőhangot adott, a cintányér pedig ércesen zengett.

- Anya! Ez nagyszerű! Gyakorolok, és majd este, amikor apa is itthon lesz, bemutatom nektek a produkciómat, jó? – kérdezte csillogó szemmel.

Anyukája bólintott, és megkérte, hogy inkább menjen a kertbe, ott zenéljen. Lenke lelkesen szaladt ki. Lerakta a kerti asztalra a hangszereket. A xilofont tette maga elé.

• Dó, ré, mi, fá, szó, lá, ti, dó! Erre vágtat egy kiscsikó! – harsogta, közben a lábával dobolt, utánozta a trappolás hangját.
• Ez egész jól megy! – tapsikolt örömében. Újra és újra elölről kezdte: Dó, ré, mi, fá, szó, lá, ti, dó! Erre vágtat egy kiscsikó!

Aztán újra és újra elölről kezdte: Dó, ré, mi, fá, szó, lá, ti, dó…

Amikor már sokadszorra is ezt dalolta, a szomszéd kert kerítése mögül Zsémbes néni feje bukkant fel.

• Ki skálázik itt? – kérdezte morcosan.
• Csókolom! Hát én,Lenke! Ma zenélni fogok. Anyukám megengedte.
• Tényleg? – morgott Zsémbes néni. Nagyon örvendek.
• Tényleg tetszik örvendeni? De jó! Mert még van itt dob, furulya cintányér. Ma mindegyiket kipróbálom. Anyukám majd beírat zenedébe, de addig is itt gyakorolgatok.
• Egész nap itt fogsz zenebonálni? – kérdezte ijedten a néni.
• Tetszik tudni, gyakorlás teszi a mestert. Persze, a szorgalom is nagyon fontos, ezt mondta az anyukám.
• Nagyon bölcs asszony az édesanyád! – jegyezte meg halkan Zsémbes néni. – Miért nem a szobádban, csukott ablaknál gyakorolsz?
• Azért, mert kell a friss levegő, meg itt hallják a madarak, a macskák, kutyák...

„No, azok már biztos mind elmenekültek” – jegyezte meg csakúgy magának a néni, majd elköszönt, és eltűnt a kerítése mögött.

Lenke, amikor megunta a skálázást, a furulyát fogta a kezébe. Tü-tütü, tű-tűtű-tűűűű-  fújta és fújta, és fújta fáradhatatlanul. Majd a cintányért vette a kezébe. Erősen, aztán gyengén ütötte össze. Nagyon tetszett neki a fényes, fémes csengés. „Ütöm, ütöm a cintányért, nem töröm el én a tányért, la-lal-la.” – énekelt hozzá.

Ekkor másik szomszéd feje bukkant fel, mégpedig Csacsogó kisasszonyé.

- Ki danolászik itt? – kérdezte.

- Csókolom! Hát én! Ma itt gyakorolgatok a hangszereken. Anyukám megengedte. Az előbb Zsémbes néni azt mondta, hogy örvend annak, hogy itt zenélgetek, énekelgetek.

- Tényleg azt mondta, hogy örül?- kérdezte hitetlenkedve Csacsogó kisasszony.

- Bizony! Szereti a zenét. Csacsogó kisasszony is kedveli?

- A szép dalokat, dallamokat igen, de ez…

Nem tudta befejezni, mert Lenke közbevágott.

- Tudom, még nem egészen jó, de hát azért kell gyakorolnom.

„Nem egészen jó? Konkrétan fülsértő” – dünnyögte a kisasszony halkan. Azzal elköszönt.

Lenke fáradhatatlanul folytatta a zenebonálást. A dob következett. Tam-tam-tam - menetelni kezdett.

- Jobb és bal, bal és jobb. Így ugrálnak a maj-mok. - Ezen jót kacagott. - Milyen jót találtam ki! Jobb és bal, bal és jobb. Így ugrálnak a maj-mok. Közben ugrott egy nagyot. Hangos dobszóval kisérte a mondókát. – Jobb és bal, bal és jobb! Kezdte újra, és újra…

Lenke anyukája jelent meg a kertben, egy kis frissítőt hozott.

- Ülj le és pihenj egy kicsit! – mondta kislányának.

– Nem, nem. Szorgalom, gyakorlás, kitartás! Ez mindenre a megoldás! Ezt te mondogatod mindig. Nem vagyok én fáradt!

-Ne-e- em?- csodálkozott az anyukája.

• Nem bizony! Jobb és bal, bal és jobb. Itt ugrálnak a maj-mok.

Ekkor lépett be a kertbe Zsémbes néni, intett Lenke anyukájának, majd ezt súgta a fülébe:

• Hoztam füldugót! Így könnyebb lesz kibírni ezt a mai zenés-napot. Viszek a többi szomszédnak is – azzal kacsintott egyet, és mosolyogva elbúcsúzott.

Valóban, így egyszerűbb volt elviselni a zenebonát csukott ablaknál, és füldugóval a fülben. Senki nem akarta letörni Lenke lelkesedését.