Barion Pixel

Rezeda, a bohócdoktor


http://mocorgohaz.hu/

Halk nyögés, sóhajtozás hallatszott. Rezeda kíváncsian indult el a nyögdécselés irányába. – Ki sóhajtozik? – érdeklődött halkan. – Ki, ki?! Hát én! – És ki az az „Én”? Hol van, az az „Én”? – Ha lehajolsz, akkor láthatsz. Rezeda a széksor mögött megpillantotta...

Kép forrása: Albert Kata illusztrációja

Halk nyögés, sóhajtozás hallatszott. Rezeda kíváncsian indult el a nyögdécselés irányába. – Ki sóhajtozik? – érdeklődött halkan. – Ki, ki?! Hát én! – És ki az az „Én”? Hol van, az az „Én”? – Ha lehajolsz, akkor láthatsz. Rezeda a széksor mögött megpillantotta „Én-t”, aki nem volt más, mint egy barnafoltos plüsskutya.

  • Hogy kerülsz ide a kórház folyosójára, és pláne mit keresel a szék alatt?! – kérdezte csodálkozva Rezeda.
  • – Az úgy volt – kezdte a mondanivalóját a kutyus –, hogy Micikével jöttem vizsgálatra. Sajnos gyakran betegeskedik, így sokszor jövünk ebbe az intézménybe. Hol rövidebb, hol hosszabb időt töltünk itt. Most is azért van nagy szüksége rám, mert itt kell maradnia egy egész hetet. Várakozás közben letett a székre, és rajzolni kezdett. Egyszer csak jött egy fehérköpenyes fickó, aki elvitte magával Micikét, én meg ide, a székek mögé pottyantam. Aú! Kihúznál? Már nagyon fáj az oldalam! Rezeda óvatosan kiemelte a kutyuskát. – Köszönöm a segítséget! Engem Fitosnak hívnak. Kit tisztelhetek a megmentőmben? Rezeda pózba vágta magát, és ezt mondta:
  • Az én nevem Rezeda, nem vagyok ám rozoga! Orrom piros kislabda, hajam veres paróka. Bohócdoktor én vagyok, arcokra mosolyt csalok.

A produkció után meghajolt Fitos előtt. A kutyus elnevette magát. – Igazi mosolydoktor vagy! Még engem is megnevettettél, pedig nincs jó kedvem. – Tudod, a kórházban sok kis beteg van. Igyekszem felvidítani őket, enyhíteni, feledtetni legalább egy kis időre a fájdalmukat, szomorúságukat. Gyógyír a nevetés, a vidámság. Mosolycseppet adok, cserébe csepp-mosolyt kapok – mondta vigyorogva Rezeda.

– Ó, ez nagyon szép dolog! Igaz, én nem betegeskedem, de szomorúnak szomorú vagyok – hajtotta le a fejét a kutyus. – Nekem is segítesz? Meg kell találnom Micikét! Tudom, hogy nagyon bánatos nélkülem! – Persze! Ülj ide a vállamra, és indulááás!!! Nyomozásra, kutatásra fel!

Rezeda, keresgélés közben, vidám dalocskát dúdolt. Fitos csodálkozott, hogy milyen nagy ez az épület. Itt aztán nem lesz könnyű megtalálni Micikét. Hamarosan egy kórteremhez értek. Itt csak gyerekek feküdtek. Mindegyikük arca sápadt és bánatos volt, de amint meglátták Rezedát, felültek az ágyukban, és kiáltozni, tapsikolni kezdtek. – Itt van Rezeda, aki egyáltalán nem rozoga! – harsogták. Rezeda dalocskákkal, bűvész-trükkökkel, kedves versikékkel, mesékkel mulattatta a kis betegeket. – De cuki kutyád van! – mondta egyikük. – Ő a mai segítőd? – Nem! Keressük a gazdiját, akit Micikének hívnak. Nem hallottatok róla? Ma jött vizsgálatra és sajnos, elveszítette a kedvenc kutyusát. Fitos is nagyon bánkódik. Nézzétek, milyen szomorú a szeme! Fitos igyekezett minél gyászosabb képet vágni. – A hármas kórterembe nemrég hoztak valakit – válaszolta az egyik fiúcska. – Az újak általában odakerülnek. Én már csak tudom! Oly régóta fekszem itt, jól ismerem az itteni szokásokat, és a kórház minden zegzugát. 

Rezedáék hamarosan ott álltak a hármas kórterem előtt. Fitos izgatottan lesett be az ajtón. Azonnal észrevette Micikét, aki az ágy szélén sírdogált, anyukája pedig épp vigasztalta. – Mindjárt visszamegyek a váróba, megnézem, hogy ott van-e Fitos. Csak ne sírj! – simogatta meg kislánya fejét az édesanyja. Ekkor Micike észrevette a belépő Rezedát, vállán a kutyájával.  – Anya! Ott van, ott van! Hol találtad meg? Ki vagy te? – hadarta kérdéseit Micike, miközben szorosan magához ölelte Fitost. – Én vagyok Rezeda, a kórház jelenlegi mosolyfelelőse. Azzal rákezdett a mondókájára: Az én nevem Rezeda, nem vagyok ám rozoga! Orrom piros kislabda, hajam veres paróka. Bohócdoktor én vagyok, az arcodra mosolyt csalok.

– Tudvalévő – folytatta Rezeda –, hogy a kacagás, a vidámság gyógyír. Mosolycseppet adok, cserébe csepp-mosolyt kapok. Igyekszem, hogy néhány gondtalan percet csempésszek a kis betegek életébe, ezzel megkönnyítve az itt eltöltött napokat, heteket, hónapokat – hajolt meg vigyorogva Micike előtt. Egyébként, jót beszélgettem Fitossal. Nagyon szomorú volt, hogy elvesztettétek egymást, és megkért, hogy segítsek felkutatni téged. A váróban az egyik szék alá csúszva hevert szegényke.

Micike elgondolkodott azon, hogy ez a vörös hajú, piros orrú, hogy tudott beszélgetni Fitossal. De ez most nem is lényeges! Fő, hogy itt van a kutyuskája. Boldogan szorította kis kedvencét. Anyukája boldogan nézte a kipirult arcú kislányát, és ő is köszönetet mondott a bohócdoktornak. Rezeda mielőtt elment volna, lufiból hajtogatott egy kiskutyát, ami nagyon hasonlított Fitosra. Megígérte, hogy gyakran bekukkant hozzájuk egy kis mókázásra, hisz egy csepp vidámság, mosoly csodákra képes! A nevetés gyógyszerével segíti majd Micike állapotának javulását.  Ezzel a dallal búcsúzott:

Én vagyok a bohócdoktor,
soha nem jövök én rosszkor,
zsonglőrködök, lufit hajtok,
verset, mesét is szavalok.
Visszajövök nem sokára,
 mosolyt csalok az orcádra.

A nevetés olyan gyógyszer, mely recept nélkül kapható. Kisebb adagokban nevettet, nagyobb adagokban kacagtat. Mellékhatása: ragályosan terjed emberről-emberre. Érdeklődjön erről az orvosságról kezelőorvosától, gyógyszerészétől, vagy Rezedától, a kórházi mosolyfelelőstől.

 

 

G. Joó Katalin, amatőr író

Ezt a mesét írta: G. Joó Katalin amatőr író

G. Joó Katalin vagyok, negyven évig tanítottam egy általános iskolában. Néhány írásom megjelent Erdélyben, Szerbiában, Szlovákiában is. Több elismerést, díjat kaptam már. A Cseresznyevirág c. mesém bekerült a 2. osztályos OFI-s olvasókönyvbe, a kis Hótündér története pedig határon innen s túl nagyon népszerű.


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!