Cvekedli

 

Valahol, ahol a Ciróka patak csörgedezik és befut a Cibere folyóba, ott lelhetünk Kerekecske erdőre. Itt élt a három jó barát: Cvekedli, Áfonya és Boróka, az erdei tündérnek, Cseperkének segítő manócskái. De olykor sok borsot törtek az orra alá a rosszcsont manók. A múltkor is elcsenték a varázspálcáját a gazfickók. Ezért a Tündérek Tanácsához fordult, mitévő legyen, hogy ez többet ne fordulhasson elő. Komoly büntetést szabtak ki rájuk. Az erdő összes szemetét el kellett takarítaniuk, amit a gondatlan látogatok ott hagytak. Szégyellték is magukat minden egyes felszedett koszos és büdös hulladék zsákba pakolása közben.

- Enyhítsük meg a tündérek szívét valamivel! - javasolta Áfonya. - Hátha akkor visszavonják a büntetésünket.

- Nagyon jó ötlet! - helyeselt Cvekedli -, de mivel járjunk a kedvükben? Tercia, Ajra és Szafira olyan szigorúak! Valami nagyon szuper ötlet kellene!

 

- Gondolkodjunk, gondolkodjunk! - mormolta Boróka.

- Mi lenne, ha megint elemelnék Cseperke varázspálcáját, csak most jó dolgokat varázsolnánk - morfondírozott Cvekedli. - Mert ugyebár a múltkor nem tetszett Bonbonnak, a kismókusnak, hogy a bozontos farkincáját sokkal rövidebbre varázsoltuk. Svindli, a róka sem örült a pöttyös bundájának. Pedig, aki meglátta, jókedvre derült tőle.

- Hát igen! Szuri, a sünöcske sem díjazta, hogy a tüskéit színjátszósra varázsoltuk. Nem is értem, pedig igazán jól állt neki! - vigyorgott Boróka.

- De ha megint elvesszük, azt, ami nem a mienk, az rossz, nem?! Hisz épp ezért is kaptuk a büntetést! - jegyezte meg halkan Áfonya.

- Igaz, igaz - bólogattak a többiek.

Ekkor meglátták Macókát, a kis bocsot, aki szomorúan, lehajtott fejjel közeledett.

- Na mi zujs, bocsika? Nincs ma vacsika? - kérdezte szemtelenül Cvekedli.

- Ne viccelj! Nincs kedvem a mókázáshoz! Nemsokára december hatodika lesz.

- Igen és akkor mi van? Na, mi van? - kérdezte pimaszul Cvekedli.

- Hát nem tudjátok?! Akkor van Mikulás napja! Tudjátok, annak, aki jól viselkedik, visz valami meglepetést - sóhajtott Macóka. - A Kerekecske erdőben még sosem járt. Három éves vagyok, de még egyszer sem kaptam tőle ajándékot.

 

- Mi is rég óta itt lakunk, de a Mikulást még mi sem láttuk - mondta Boróka.

- Azt sem tudja, hogy létezik ez az erdő, és hogy itt is vannak, akik várják és nem csintalankodnak, mint egyesek - nézett a három manóra jelentőségteljesen Macóka. - Olyan jó lenne, ha hozzánk is eljönne! - sóhajtott szomorúan és tovább cammogott.

- Hallottátok! Mikulás! Ez az! - kiabálta Cvekedli.

- Igen? Mi van a sohasem látott Mikulással? - érdeklődött Boróka.

- Mi, mi! Te oktondi! Hát hívjuk el! Meséljük el neki, hogy a Kerekecske erdőben is várják ám! Ez egy jó cselekedet lenne. Biztos, hogy Cseperke és a többi tündér is megbocsájtana és akkor nem kellene szemetet szednünk!

- Jó, jó! De hol találjuk meg? - kíváncsiskodott Áfonya.

- Hát... azt nem tudom... - hajtotta le fejét Cvekedli. - Keressük meg Pápaszemest, a baglyot, aki állítólag nagyon bölcs - mondta gúnyosan. - Ha tényleg igaz, amit mondanak róla, akkor neki tudnia kell!

El is indultak a Kerekecske erdő legöregebb fájához, ahol Pápaszemes lakott. Sehol sem látták. Épp arra jött Turki, a vaddisznó és így szólt:

- Ha Pápaszemest keresitek, gyertek vissza este, ilyenkor alszik.

- Nappal alszik?! - rikkantotta Cvekedli. - Na, szép, mondhatom!

- Igen, mert ha nem tudnád, a baglyok éjszakai állatok - felelte Turki.

- Ha ilyen tájékozott vagy, akkor lehet, hogy te is tudsz segíteni. Hallottál már a Mikulásról? - érdeklődött Cvekedli.

- Képzeld hallottam! - válaszolta mérgesen Turki. - Igaz, sosem láttam. Te pedig beszélj udvariasabban velem, mert megvakargatom a hátsó fertályodat az agyarammal!

Cvekedli barátai mögé bújt. Jobbnak látta, ha nem szól.

Leültek a fa tövébe, ott várták, hogy beesteledjék. Egyszer csak surrogást hallottak és megjelent Pápaszemes.

 

- Én kérdezem meg, szépen, udvariasan - mondta Áfonya.

Cvekedli lebiggyesztette a száját:

- Jó, kérdezd - és legyintett.

- Kedves Pápaszemes! Ne haragudj a zavarásért! Te olyan bölcs vagy! (Ezalatt Cvekedli gúnyosan utánozta Áfonyát.) Azt szeretnénk megtudni, hogy hol él a Mikulás? Hallottál már róla?

- Uhu! Hallottam! De mondd a barátodnak, ha azt szeretné, hogy segítsek, hagyja abba a mórikálást, mert a csőrömmel fejbe kólintom!

Áfonya mérgesen Cvekedlire nézett.

- Én ugyanis, ha nem tudnád, barátocskám, remekül látok a sötétben! - mondta a bagoly.

- Szóval a Mikulást keresitek. Messze, nagyon messze lakik. Az Északi-sarkon él. Olyasforma manói vannak, mint ti, csak hosszabb a fülük. Ők segítik a munkáját.

- Szóval él? Létezik? És tényleg ad a jóknak ajándékot? - érdeklődött Boróka.

- Igen, igen. De csak azoknak, akik megérdemlik. Uhu, uhu! Most már mennem kell! Ég veletek! Keressétek Spurit, a szarvast, ő talán többet tud!

Azzal eltűnt a sötétben.

 

- Akkor holnap elmegyünk Spurihoz - mondta Boróka.

Másnap fel is keresték. Elmesélték, mi járatban vannak. Spuri így szólt:

- Igen, távoli rokonaim dolgoznak nála. Egyszer, nagyon régen voltam ott vendégségben. Olyanok is segítenek a Mikulásnak, mint ti, csak nekik hegyes fülük van. Hát, ennyit tudok, ennyire emlékszem.

- Segítesz nekünk? Milyen nagy öröm lenne az itt élőknek, ha idén eljönne hozzánk a Mikulás! Persze, az sem utolsó szempont, hogy lehet, hogy a büntetésünket is felfüggesztené a Tündérek Tanácsa - mondta Boróka.

- Hm, igen, ez jó lenne. Az én kis fiacskám is biztos örülne, ha a Mikulás őt is megajándékozná. Tényleg! - csapott a homlokára - van egy térképem, apám adta, hogyha egyszer mégis el akarok menni a Mikulás segítőjének, akkor odataláljak. Kaptam az anyukámtól egy üvegcsét. Ha azt kihörpintem, szélsebesen tudok repülni. Ezt az ott élő rokonaink adták neki, hogy hátha egyszer szükségünk lesz rá. Hát most van!

Térült-fordult és megjelent az üvegcsével. Kiitta. Abban a percben agancsa, lábai erősebbek lettek.

- Na, ki ül fel a hátamra és jön velem? - kérdezte Spuri.

Egyszerre válaszolták:

- Elférünk hárman is a hátadon. Együtt megyünk!

- Nagyszerű! Kapaszkodjatok!

- Spuri Spuriii! - kiáltotta Cvekedli.

Repültek, csodálatos tájak suhantak el alattuk, majd egy havas, hideg vidékre értek.

- Megérkeztünk - szólt Spuri. - Beszéljetek a Mikulással, addig én meglátogatom a rokonaimat.

A három manó félve nyitott be a házba. Egyszer csak egy olyanforma manócska perdült eléjük, mint ők, és ezt kérdezte:

 

- Mi járatban? Nincs felvétel! Elegen vagyunk!

- Nem azért jöttünk. Mi segítséget szeretnénk kérni a Mikulástól - mondták.

- Jó, megnézem ráér-e.

Pár perc múlva már a Mikulás előtt álltak mind a hárman, aki barátságosan köszöntötte vendégeit, és megkínálta őket finom, forró teával. Meghallgatta kérésüket. Gondolkozott, aztán így szólt:

- Köszönöm, hogy eljöttetek! Valóban Kerekecske erdőben még nem jártam. Szóval ott is várnak rám. Berzenke, gyere csak!

Az a manó lépett be, aki fogadta őket.

- Nézd meg a hógömbön, merre van Kerekecske erdő!

Hamar meg is találta, lerajzolta a Mikulásnak, hogy merre kell majd a szánnal elkanyarodnia.

- Vidd a rénszarvasoknak! Nézzék meg, hisz holnap indulnunk is kell!

A manók illedelmesen elköszöntek, bár Cvekedli nem állta meg, hogy Berzenke fülét meg ne húzza.

- Au! - kiáltott Berzenke.

- Csak azt néztem, hogy igazi-e, mert a te füled sokkal hegyesebb és hosszabb, mint a mienk. De látom valódi - vigyorgott.

Felültek Spuri hátára és hazaindultak. Reggel az erdei állatok nagyon megörültek a cipőjükben, ablakukban talált ajándékoknak. Talán Macóka volt a legboldogabb. Egy Mikulást ábrázoló csokit szorongatott a mancsában.

- Hát tényleg létezik, tudtam! Így néz ki! - s boldogan mutogatta mindenkinek a Mikulás-csokiját. Így meglátta Cseperke is. Nagyon elcsodálkozott, hogy Kerekecske erdőbe is ellátogatott a Mikulás. Azon törte a fejét, hogy lehet ez. Végül Spuri a szarvas mesélte el neki, hogy s mint került ide a Mikulás. Ekkor érkezett meg a három manó.

 

- Ó, hát ti voltatok? Nagyon büszke vagyok rátok!

- Igen, mi hívtuk el a Mikulást, hogy örömet szerezzünk az itt élő kis állatkáknak. Pápaszemes és Spuri is segített.

Cseperke megsimogatta a fejüket.

- Ó - mondta -, milyen hosszú és hegyes lett a fületek! Mint a Télapó manócskáinak!

A manók a tükörhöz szaladtak, s valóban a fülük olyan hosszú és hegyes volt, mint Berzenkének.

- Tudjátok, csak azoknak ilyen szép hosszú és hegyes a füle, akik jók, és segítenek másoknak. Akár beállhatnátok segítőnek a Mikuláshoz! Az lesz a jutalmatok, hogy szólok a Tündérek Tanácsának, hogy mától nem érvényes a büntetésetek. Ugye, milyen jó másoknak boldogságot adni?

A három manó elégedetten egymásra nézett. Jó érzés töltötte el a szívüket, mert tényleg jó volt látni mások örömét, boldogságát.