Frici és a havazás

Frici és a havazás.

                       Ez a történet egy kiskutyáról szól, kivel egy nap valami varázslatos dolog történt. 

Hogy mi?

Azt elmesélem nektek kedves gyerekek. 

Lássuk csak, hol is kezdjem?!

                         Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl...

Nem, nem. Most nem így fog kezdődni, kedves gyerekek, ahogy már megszoktátok.

                          Ezúttal talán így:

                          Tél van. Ilyenkor sűrűn hullanak az égből a pihe-puha, porcukorfehér hópelyhek. 

                          Tél van. Ez Tél ura évszaknak az ideje, kinek hófehér, hatalmas a bundája, hófehér a szakálla, kesztyűje, csizmája és szőrmekucsmája. Keze suhintása nyomán mindent betakar a szikrázó, porcukorfehér hó a fákat, a bokrokat és a piros cseréptetős házakat. Ilyenkor a hidegtől dideregnek az állatok, vastag-meleg bundába bújnak, az emberek pedig prémes kabátokba burkolóznak. 

                           Frici, aki egy ősi, magyar kutyafajta, egy kuvasz kiskutya, kinek hófehér bundácskája volt, meleg-barna szemecskéi és apró szénfekete orrocskája. Ez a nap számára teljesen más volt, mint a többi:

                                                                       HAVAZOTT!

                           Egyik nap arra ébredt anyukája mellett, hogy ni-ni valami furcsa dolog történik: 

hófehér valamik esnek az égből. Mamája még aludt, így titokban, csendben, lassan-lassan kimerészkedett a kutyaháza elé. 

-Hapci!-prüszkölt azonnal, miután apró orrocskáját kidugta a bejáraton. 

-Vajon, mi ez a csudaszép, de kicsit hideg, ami az orromra esett?-tűnődött magában a kis csöppség. Még apró fülecskéit is hegyezte nagy izgalmában. Ezután szép lassan, óvatosan, lépésről-lépésre kimerészkedett a kertbe.

-Jaj, de jó! Ez a valami puha és gyönyörű!-kiáltotta boldogan Frici és hirtelen jól meghempergett a sok hóban. 

-Igen, nagyon szép. Ez a hó. Tél van, Tél urának az ideje-mondta valaki a magasból. 

-Hó? Hol vagy? Ki szólt hozzám?-nézett körül kiváncsian a kiskutya. 

-Itt vagyok! Csak nézz fel a veled szemben lévő nagy, öreg diófára-válaszolt kedvesen Harkály Doktor úr. 

-Csókolom, Harkály Doktor úr!-szólt vidáman, felfelé a kiskutya. 

-Ki az a Tél ura?-kérdezte kiváncsian Frici. 

-Tél ura-kezdte meg nagy bölcsen a mondandóját Harkály Doktor úr, aki tudta, hogy kis figyelője akadt, ezért büszkén tudománya teljes birtokában jó erősen kihúzta magát, doktori mivoltát jelző kis piros sapkáját pedig lábával elrendezte a kobakján és így folytatta-Tél ura egy nagyon öreg, fehér szakállas ember. Varázsereje van, aki képes két keze suhintásával havat szórni mindenhova és szája leheletével pedig nagy hideget okozni.  

Hamarosan folytatom, ...

Bocsánatot kérek, hogy most itt be kell fejeznem.