Frici és a havazás

Frici és a havazás.

                       Ez a történet egy kiskutyáról szól, kivel egy nap valami varázslatos dolog történt. 

Hogy mi?

Azt elmesélem nektek kedves gyerekek. 

Lássuk csak, hol is kezdjem?!

                         Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl...

Nem, nem. Most nem így fog kezdődni, kedves gyerekek, ahogy már megszoktátok.

                          Ezúttal talán így:

                          Tél van. Ilyenkor sűrűn hullanak az égből a pihe-puha, porcukorfehér hópelyhek. 

                          Tél van. Ez Tél ura évszaknak az ideje, kinek hófehér, hatalmas a bundája, hófehér a szakálla, kesztyűje, csizmája és szőrmekucsmája. Keze suhintása nyomán mindent betakar a szikrázó, porcukorfehér hó a fákat, a bokrokat és a piros cseréptetős házakat. Ilyenkor a hidegtől dideregnek az állatok, vastag-meleg bundába bújnak, az emberek pedig prémes kabátokba burkolóznak. 

                           Frici, aki egy ősi, magyar kutyafajta, egy kuvasz kiskutya, kinek hófehér bundácskája volt, meleg-barna szemecskéi és apró szénfekete orrocskája. Ez a nap számára teljesen más volt, mint a többi:

                                                                       HAVAZOTT!

                           Egyik nap arra ébredt anyukája mellett, hogy ni-ni valami furcsa dolog történik: 

hófehér valamik esnek az égből. Mamája még aludt, így titokban, csendben, lassan-lassan kimerészkedett a kutyaháza elé. 

-Hapci!-prüszkölt azonnal, miután apró orrocskáját kidugta a bejáraton. 

-Vajon, mi ez a csudaszép, de kicsit hideg, ami az orromra esett?-tűnődött magában a kis csöppség. Még apró fülecskéit is hegyezte nagy izgalmában. Ezután szép lassan, óvatosan, lépésről-lépésre kimerészkedett a kertbe.

-Jaj, de jó! Ez a valami puha és gyönyörű!-kiáltotta boldogan Frici és hirtelen jól meghempergett a sok hóban. 

-Igen, nagyon szép. Ez a hó. Tél van, Tél urának az ideje-mondta valaki a magasból. 

-Hó? Hol vagy? Ki szólt hozzám?-nézett körül kiváncsian a kiskutya. 

-Itt vagyok! Csak nézz fel a veled szemben lévő nagy, öreg diófára-válaszolt kedvesen Harkály Doktor úr. 

-Csókolom, Harkály Doktor úr!-szólt vidáman, felfelé a kiskutya. 

-Ki az a Tél ura?-kérdezte kiváncsian Frici. 

-Tél ura-kezdte meg nagy bölcsen a mondandóját Harkály Doktor úr, aki tudta, hogy kis figyelője akadt, ezért büszkén tudománya teljes birtokában jó erősen kihúzta magát, doktori mivoltát jelző kis piros sapkáját pedig lábával elrendezte a kobakján és így folytatta-Tél ura egy nagyon öreg, fehér szakállas ember. Varázsereje van, aki képes két keze suhintásával havat szórni mindenhova és szája leheletével pedig nagy hideget okozni. 

Eközben Frici csak ámult és bámult, szájtátva figyelte a madarat, még a lélegzetét is visszafojtotta. 

-Ezért a téli nagy hideg miatt alszik téli álmot a medve Brumi úr és családja, a sündisznó Tüsi és a mókus Mogyi egészen tavaszig. Ezért nincsenek most itt a barátaink-fejezte be a mondandóját Harkály Doktor úr, mert közben megjelent Tappancs, a kis nyúl, Frici barátja. 

-Szervusz, Frici. Ügye milyen jó, hogy esik a hó? Gyere, építsünk hóembert!-mondta nagy lelkesen a nyúl. 

-Köszönöm, Harkály Doktor úr!-kiáltotta gyorsan Frici és tüstént követte Tappancsot és mindent igyekezett úgy csinálni, ahogy a barátja mutatta. Tappancs pedig két kis mancsával összetapasztotta a havat, majd gurította-gurította és gurította addig míg egy hatalmas nagy golyó nem lett abból. Ezt még kétszer megcsinálta úgy, hogy egy kisebb és egy egészen apró golyó lett azokból. 

Frici mindenben nagy segítség volt, orrocskájával segített gurítani az összegyúrt havat. Ezután már a kiskutya mamája, Mici is segített, aki időközben felfedezte, hogy picinye nincs mellette. 

                               Így végül, együttes erővel mindhárom hógolyó egymásra került. Ezután a legfelsőre két madárbirsszemből két szemet, egy pici ágból szájat és egy répa orrot tettek. 

-Gyönyörű hóember lett!-kiáltotta a Doktor, aki az egész önfeledt játékot végignézte. 

-Jaj, de jó! Tényleg szép lett!-kiáltotta örömében Tappancs. 

-Mama, kész vagyunk!-ujjongott Frici is. 

-Én tudom a Hóember dalát. Hallgassátok csak-szólalt meg Mici is:

                                           Hóember, a jóember,

                                           táncos lábú jóember. 

                                            Van neki, van neki,

                                            szeme, orra, szája.

                                             Hóember, a jóember,

                                             mindig vidám, jóember.

                         Mindnyájan vidám szívvel énekeltek, táncra keltek a hóember körül, míg egyszer csak elálmosodtak s nyugovóra tértek. 

Frici nagyon örült, hogy ennyi minden jó történt vele. Kis szíve erősen dobogott, apró szemecskéi pedig ragyogtak a nagy boldogságtól és hamarosan mély álomba merült mamája meleg, ölelő bundája mellett.

                          Ti is aludjatok jól, kedves gyermekek, álmodjatok szépeket. 

                                                                             Vége

A dal kottája:

                                                           sz m m     m      m r d

                                                           m  r          m r    m r d

                                                           sz    m m      m    r d 

                                                           m r   m r       r d

                                                           sz m m     m    m r d 

                                                           m r       m r      m r d