Fűszálfésülő Manó és a nagy pfúúúú


http://mocorgohaz.hu/
  • 2023.
    jan
  • 18

 
       A harmatos, álmos rét nagyot nyújtózott, amikor a felkelő nap elkezdte reggeli munkáját. Lassan hívogatta magához a harmatcseppeket. Persze voltak szófogadó, rendes harmatgyerekek, akik azonnal szaladtak is, szálltak fel az ég felé, de voltak hun...

Kép forrása: Gyürki Edit, Álomhozó manóságok című könyv illusztrátora

 

       A harmatos, álmos rét nagyot nyújtózott, amikor a felkelő nap elkezdte reggeli munkáját. Lassan hívogatta magához a harmatcseppeket. Persze voltak szófogadó, rendes harmatgyerekek, akik azonnal szaladtak is, szálltak fel az ég felé, de voltak huncutok, akik még kettőt-hármat bukfenceztek a fűszálakon, mielőtt hazatértek. Fűszálfésülő Manó éppen a csiperkegomba alatt horkolt, amikor az egyik harmatgyerek rágurult a fejére. Hát, ha rágurult, ott is maradt, mert a manócska vörös haja csupa víz lett. Prüszkölve, csapkodva ébredt fel, és törölgette meg nedves kobakját: „Azt a harmatos, gilisztás, mezei fűszálcsomóját neki! Már megint fölébresztettek ezek a rakoncátlan harmatgyerekek!” De azok kacagva, táncolva repültek az ég felé.

          Fűszálfésülő Manó felvette a piros nadrágját, és magára húzta pulcsiját. Ma zöld volt a fésűje, mert ilyen volt a kedve. Álmosan, durcásan elindult a szőcei Nagymezőbe. Lágyan végigsimította a fűszálakat, azok kecsesen köszöntötték őt és a napot. Megigazította a földhantokat, felébresztette a vakondokat. Nevetve átgurult a szénaboglyákon. Tudod mennyi dolga van egy ilyen manónak? A környék összes mezejét meg kell látogatnia. Amikor végzett a Nagymezővel, elindult a Tőzegmohás láprétre. Na, az volt csak az igazi móka. Kereklevelű harmatfüvön sétálgatni, óvatosan, nehogy bekapja a kis csizmája orrát, köszönni a zergeboglárnak, az ujjaskosbornak, a kígyógyökerű keserűfűnek. Így ment ez minden nap.

          Hanem ma egy galád gyapjúsás csak nem akart engedelmeskedni a manó fésűjének! Nem és nem! Hiába próbálta: fésülte lassan, húzta gyorsabban, ráncigálta, cibálta, hiába. Nem ment! Először dühös lett a pirinyó manóka, vörösödött a képe. Rikoltozott nagy tehetetlenségében. Képzeljétek, még a sapkáját is megtaposta! Aztán lerogyott a sás mellé, és pityeregni kezdett.

– Most mi lesz, mit tegyek? – és olyan savanyú ábrázatot vágott hozzá, hogy még a citrom is elszégyellte volna magát mellette.

– Ki merészel hangosan pityeregni, amikor alszom? – szólt valaki sértődötten.

– Nem merészelek, de muszáj! – felelte a manó. Nem tudom ezt a sást felfésülni, nem hagyja magát!

– Neeem hagyja magát? Nahát! – dugta ki fekete fejét a nadályféreg a lápból.

– Várj, kievickélek egy kicsit a vízből! – kiabálta. El is indult lassan, komótosan, amikor a manó felkiáltott:

– Hé, te tapadós nadály! Beszippantottad véletlenül a gyapjúsás végét! Miért mászkálsz fel ilyen magasra! Nem való neked ez, még a végén leesel, aztán vihetlek a nadályambulanciára!- morogta a manó.

– Tényleg van itt nálam becsípődve valami puha micsoda! – dünnyögte a nadály.

– Micsoda, micsoda! Hát nem csoda, hogy nem akart engedelmeskedni! Mondd azt kedves nadályom, hogy pfúúúúúú!

– Pfúúúúúúúúúúúúú, tovább nem bírom, én inkább szívni tudok, te manó!

A manócska még dühösebb lett.

– Kérlek próbáld meg még egyszer, ki kell szabadítanunk ezt a sást onnan! Holnapután jönnek a manóaratók, minden szálra szükség lesz az új manósapkákhoz!

– Na, jó! – felelte a nadály- de csak a te kedvedért! – kiáltotta. PFÚÚÚÚÚ!

PFÚÚÚÚÚÚ! PFÚÚÚÚÚÚÚ! Most már elég lesz?

– Juhé! Sikerült! Nagyon köszönöm! – ujjongott Fűszálfésülő.

– Jaj, már nagyon elgémberedtem! – húzta ki magát a gyapjas sás, és sértődötten fordult el tőlük. Sajgott már a dereka is, és kimondottan utálta ezt a két pökhendi frátert. Biggyesztett egyet a száján és rájuk sem nézett többé.

– Ne haragudj ránk! – kérlelték ők, de nem állt velük szóba.

– Kérlek nadály, ezután jobban figyelj magadra! – szólt a manó. A féreg megígérte és gyorsan bebújt a láp alá, hogy kipihenje a nagy pfúúúú-t. Mire a manó körbejárta fésűjével a lápot, már békésen hortyogott.

          Egyszer, amikor arra jártam éppen, láttam valami vöröset a réten. Az okosak azt mondják, hogy kereklevelű harmatfű volt, ami hamm, megeszi a rovarokat. Szerintem tévednek, mert Fűszálfésülő vörös kobakját láttam. Menj el, nézd meg Te is!

 

Galambos Berni, Meseíró, költő, dalszövegíró

. 1965-ben születtem. Vas megyében, Egyházasrádócon élek. Gyerekkorom óta írok. Kislányaim megszületése után még több verset, mesét írtam, amiket számtalan gyerekantológia, újság, folyóirat fogadott be. 2005-ben jelent meg Lélekszimfónia címmel önálló, felnőtt verses kötetem. 2016-ban Álomhozó manóságok és Zimankó címmel adták ki mesés könyveimet. 2017 májusában Szivárványos címmel verses –zenés kötetem látott napvil...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!