Gombás mese

Gombás mese.

Egyszer volt hol nem volt, talán igaz volt, vagy talán mese volt? Egy napsütéses szombat reggel elindultam megkeresni Királyvargányát. Felnyergeltem Szellő paripámat, felpattantam a hátára és a fülébe súgtam:

- Kedves Szellő , paripám, repíts engem árkon át! – ahogy ezt kiszóltam, lovacskám repíteni kezdett. Átszáguldottunk hetedhét falun, átgázoltunk kilenc patakon, míg végül egy hatalmas hegy aljába, Vármezőbe értünk. Mezőhavas felé vettük az irányt, mivel tudtam, hogy errefelé tartják fogva a barátomat, Királyvargányát. Alig indultunk el, máris ballag felénk a nagy, kövér Pöfetegúr. Örültem, hogy máris ismerőssel találkoztunk, hát megszólítottam:

- Jó napot , Pöfetegúr! Nem tudja véletlenül, hogy hol találom Királyvargányát? Úgy hallottam, hogy a Mezőhavason tartják fogva valamelyik erdőben.

- Szívesen segítenék, de én a mezőn élek így nem tudom az erdei híreket, de keresd meg Rókagombaúrfit, ő talán többet tud mondani - mondta kedvesen Pöfetegúr.

          Ezzel továbmentünk az úton, majd betértünk a Nevenincs erdőbe. Alig találtunk rá a ravasz Rókagomba úrfira, annyira beleolvadt a környezetébe. Tőle is megkérdeztem, tudja-e, hogy merre találom Királyvargányát.

- Ó, lelkem barátnőm, sajnos nem tudok segíteni, mert ebben az erdőben nem történnek rablások mivel itt lakik Vargánya felügyelő, akit csak Hiribnek neveznek a barátai, és ő vigyáz a rendre, de menj el az öreg Őzlábúrhoz, ő majd csak meg mondja, azonban vigyázz, mert ő nagyon gyorsan szalad, úgyhogy készüljetek fel a leggyorsabb futásra. Viszont ha isztok a Varázsnyárád vizéből, biztos utoléritek őt.

          Drága paripám nagyon meg volt szomjazva ezért örült hogy a patak felé vettük az utunkat. Ittunk mindketten a kristálytiszta vízből, amely átjárta minden porcikánkat. Új erőre kaptunk. Abban a pillanatban láttuk meg  a túlsó parton szalmakalapban futkorászó nagyszakállú Őzláburat. Felpattantam Szellőre, és átgázoltunk a vizen. A paripám a Varázsnyárád vizétől úgy megtáltosodott, hogy hármat szökkent és már utol is érte a vén tudóst.

- Ön a legokosabb gomba a vidéken. Útba tudna igazítani minket?

- Kit keresel édes lányom?

- Királyvargányát keresem , mert a világon egyedül ő tudja a vasárnapi levesemet megízesíteni, de sajnos valaki elrabolta, én pedig ki akarom szabadítani.

- Bátor vagy, ezt szeretem. Menj itt jobbra a Csiperkésen át a Mindentudó erdő legmélyére, ott találod őt a Galambicaárok közepén. De vigyázz, mert a Királyvargányát  Farkastinóruk őrzik. De látom, jó paripád van, ketten megbirkóztok velük. Megköszöntük Őzlábúr szívességét és elindultunk a Mindentudó erdő felé. A szélnél is sebesebben vágtattunk át a Csiperkésen és beértünk a Mindentudó erdőbe. Hamarosan elértük az erdő közepét. A hét Farkastinóru szájnyalogatva várt  ránk. Szegény Királyvargánya ott állt földbegyökerezett lábbal. A paripám sarkonfordult,  és a két hátsó lábával úgy lerúgta a Farkastinóruk fejét, hogy azok a bosszúságtól menten megkékültek. Én ezalatt gyorsan kiszabadítottam Királyvargányát. Kis idő múlva már szélsebesen száguldottunk hazafelé. Útközben hozzánkszegődött Őzlábúr, Rókagombaúrfi, egy család csiperke, majd végül Pöfetegúr is büszkén felpattant a nyeregbe. Légyölőgalóca kisasszony hiába integetett kalapjával, az én drága jó paripám nem állt meg. Amikor visszanéztünk, a kisasszony amúgy csapkodta földhöz a pöttyös kalapját mérgében.

          Hipp-hopp, a paripám egy pillanat alatt otthon termett. A gombákból finom levest rittyentettünk, Királyvargánya persze hogy megízesítette, de úgy, hogy nemcsak én, de még a paripám is megnyalta a patáját. Ha netalán Királyvargánya mérges gomba lett volna, ezt a mesét meg se írtam volna.