Húsvéti nyuszi

Húsvéti nyuszi.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény család. Olyan szegények voltak, hogy még az egerek is elköltöztek a padlásról, hátha máshol lesz mit enniük. Egyszer aztán egy hideg téli estén, kopogást hallottak az ajtón. Egymásra néztek, ki lehet az ilyen későn? Talán csak a szél tréfált meg minket. – mondták.
Kis idő múlva ismét kopogtak. -Ennek a fele sem tréfa valaki áll az ajtó előtt! Fogta a lámpást az apuka és a plédjét is magához szorítva az ajtóhoz sietett majd kinyitotta azt.

Legnagyobb meglepetésére egy vénséges vén öregasszony állt odakint a hóviharban. Rongyait csak úgy rángatta a vad szél. – Öreganyám, jöjjön be tüstént mert odafagy a küszöbre! Mi járatban van éjnek évadján ilyen zord időben?- kérdezte a férfi.

- Ó édes fiam, azt én nem mondhatom el neked, de hidd el jó okom van rá. - Azzal beintette az öregasszonyt, forró teával kínálta, és próbálta megtudni mégis mi okból jár-kel ilyen zord időben éjjel. Nagyon titokzatosak voltak a válaszai így sajnos nem tudott meg sokat, de azt kikövetkeztette, ha nem szállásolja el a télire, akkor nem lesz hol meghúznia magát.

Gondolkodóba esett hát a férfi, mert mégiscsak még egy éhes száj és nekik is alig van mit enniük. Végül csak megesett a szíve szegény anyókán és felajánlotta, hogy maradhat tavaszig. Telt-múlt az idő, nagyon megszerették egymást a nénivel, olyan lett nekik, mint egy pótnagyi. Sokat foglalkozott a kis Bogival -a lányukkal- , tanultak, játszottak, az anyukájának pedig amikor volt mit, segített főzni. Így teltek el a hideg hónapok. Mikor aztán megszólalt az első pacsirta, összeszedte kevéske cók-mókját és a család elé állt:
-A veletek töltött időm a végéhez ért! S ne feledd, jó tett helyébe jót várj!-tartja a mondás. Segítettetek nekem, ezért most ezt én meghálálom nektek. - azzal elővett a zsebéből egy barna szőrű pelyhes, pöttöm nyuszit és a kislány kezébe adta. A kislány szeme ragyogott az örömtől, mert mindig is szeretett volna egy kisállatot.

-Ezt mégis honnan és hogyan vette elő a néni? - csodálkozott Bogi, és a szülei is csak tátott szájjal nézték a mutatványt. Nem akartak tolakodóak lenni, így csak annyit mondtak a kislánynak, hogy köszönje meg szépen, bár ők sem értették a dolgot. Elbúcsúztak hát a rejtélyes öregasszonytól, de útjának okát, honnan és merre tart nem tudták kideríteni.

Teltek-múltak a napok és a hetek, lassan növögetett a nyuszi is amit Bogi búcsúajándékként kapott. Sokat játszott vele, simogatta, itatta, etette amivel épp tudta. Ahogy tavaszodott, közeledett a húsvét is. A kislány nagyon szerette az ünnepet, ilyenkor az anyukájával szoktak készülni rá. Minden évben készítettek szendvicseket és festettek tojást a vendégeknek. A falucskájukban az volt a szokás, hogy húsvét hétfő hajnalban az összes kisfiú az apukájával elindult és minden házba betértek locsolkodni, és köszönteni a tavasz eljöttét. Cserébe finom falatokat és hímes tojást adtak nekik a lányok.

Bogi örült is meg nem is, mert hát ugye mindjárt itt a húsvét, de tudta, hogy télen is alig volt mit enni, se tojás se szendvicsnek való nincs a háznál. Nagyon elszomorodott és nem tudta megvigasztalni az anyukája sem. Csak ült az ágy szélén és simogatta az egyetlen dolgot ami némi kis boldogságot nyújtott neki, a kis nyuszikáját. Eltelt így pár nap és szülei már nagyon aggódtak a kislány miatt. Arra jutottak elviszik szomszédjaikhoz kibeszélni a dolgot hátha könnyebb lesz mindannyiuknak. Legnagyobb meglepetésükre akárhová is kopogtattak, mindenhol azt mondták, hogy a fiúk ugyan elindulnak hétfőn, de nem várnak semmit cserébe, mert az otthon maradt lányok sem tudnak adni semmit viszonzásul. Mindenkinek hosszú és nehéz volt ez a különösen kegyetlen tél. Talán még sosem volt ilyen zord.

Kicsit megkönnyebbülve tértek hát haza, hogy nincsenek egyedül a bajban és bár nem olyan lelkesen, de Bogi újra várta az ünnepet. Hármat kellett aludni addig még. Vasárnap este lefekvés előtt ahogy mindig is szokta ezt tenni, megsimogatta legkedvesebb barátját és közben ezt kívánta szíve legmélyéről: - Bárcsak történne valami csoda, hogy mindenkinek boldogságban teljen a holnapi napja és ne legyen gondjuk semmire az életben. Azzal megölelgette a kis állatkát és visszatette a kuckójába.

Másnap reggel szikrázó napsütésre ébredtek mindnyájan. Valahogy másabb volt ez a reggel, ezt Bogi is érezte mikor kinyitotta a szemét. Ma volt a nagy nap amire annyira várt. Odaszaladt a kiskedvencéhez, hogy őt köszöntse először a tavasz megérkeztéről, de mikor odaért, hirtelen megtorpant előtte. El sem akarta hinni amit lát. Kirohant az ajtón, át a szülei szobájába.

-Anya, anya gyertek azonnal, ezt látnotok kell!

-Bogikám, mi lehet olyan fontos, hogy hajnalok hajnalán ilyen lármával ébresztesz minket?

-Csak gyertek, siessetek, ez lehetetlen! - azzal a kislány előre szaladt és várta szüleit. Felpattantak hát ők is ezen a gyönyörű tavaszi napon, átszaladtak a lány szobájába és most már hárman nézték döbbenten a nyuszikuckót.

Volt is min csodálkozni, hiszen a kiskedvenc egy hatalmas kupac színarany tojáson ült.  Megvizsgálgatták a tojásokat, de ahogy nézték, ahogy forgatták, ezek bizony igaziak voltak. Lett is nagy öröm a házban, gyorsan felkapkodták legszebb ruháikat, elmentek a legközelebbi városban levő vásárba és egy aranytojáson annyi ételt, italt és csecsebecsét vittek haza, ami csak ráfért az új lovaskocsira. Még mielőtt felébredt volna bárki a faluban, kipakolták az összes holmit egy hatalmas pokrócra a tojásokkal együtt és így várták a falu népét.

Megvendégeltek mindenkit, és az aranytojásból is jutott az összes családnak. Azóta is esznek-isznak és boldogan élnek, ha meg nem haltak.

Vége