ICAMMOLÁ IAJDNALAK avagy Álommaci kalandjai 1. rész

ICAMMOLÁ IAJDNALAK avagy Álommaci kalandjai 1. rész.

ICAMMOLÁ IAJDNALAK

avagy Álommaci kalandjai 1. rész

Egy forró nyári napon a macik javában a bőröndjeiket pakolták, én pedig a ventillátor mellett ülve figyeltem őket.

Az én nevem Álommaci és egy híres macicsapat vezetője vagyok. Hogy miért is vagyunk annyira híresek? Szuperképességekkel rendelkező macik vagyunk, a világ védelmezői.

De most vakációra indulunk, hisz mindenkinek jár egy kis pihenés, még a szuperhősöknek is!

Az úticélunk neve Forró-sivatag. Gondolhatjátok miért is hívják ezt a helyet így! Ugyan szinte elviselhetetlen a meleg, de az ott lévő történelmi romok és legendák miatt nem lehet kihagyni.

Brumi, a feltaláló, aki – legyen az bármiféle tudományos eszköz – mindent meg tud építeni, már régóta szerette volna ezt a különleges tájat meglátogatni, és gondosan készült a nagy útra.

- Álommaci! Te nem pakolsz? – kérdezte tőlem férjem, Csíkoska, a tigris.

- Már mindent összekészítettem! Hacsak... az Álommacik Kézikönyve! – kiáltottam fel.

Azonnal az álcázott, teáscsészéket tartalmazó szekrényhez szaladtam, amit hét titkos kód véd. Itt tárolom az Álommacik Kézikönyvének mind a 11 kötetét, de sajnos még hiányzik 9 darab a teljes gyűjteményhez.

Ezekben az ódon könyvekben minden macifajtának a története szerepel és anyáról leányra öröklődnek. Sajnálatos módon csak az első kötet maradt rám, kénytelenek voltunk a többit felkutatni.

Enélkül nem boldogulnánk az idegen helyeken. Előnye, hogy minden egyes történet mellett van pár üres oldal, ahova a saját élményeinket írhatjuk fel.  El sem tudjátok képzelni mennyi kalandot éltünk már át! Annak ellenére, hogy a könyvek több száz évesek, elég jó állapotban vannak.

Gyorsan el is raktam a hátizsákomba a legutolsó kötetet, amikben a homokmacik legendája van leírva. A homokmacik egy ősi nép, akiknek nagyon fejlett civilizációjuk volt és a Forró-sivatag környékén élhettek a leletek alapján.

- Srácok! Hamarosan el kell indulnunk! Egy óra múlva száll fel a gép! – figyelmeztetett minket Kismaci, majd lepacsizott Csíkoskával és kimentek bepakolni a kocsiba. Miután a lányom elhagyta a nappalit, Foltoska, a párduc rohant utána lélekszakadva.

- Engem se hagyjatok itt!

Nemsokára mindannyian követtük őket, és elindultunk a reptérre.

Pár óra múlva már a meleg sivatagi levegőt szívhattuk magunkba a szállásunk erkélyéről.

- Macik! Ne csak a tájban gyönyörködjetek, különben nem lesz időnk a homokmacik városának romjait is megnézni! – szólalt meg Fortuna, aki eddig berendezkedett. Ő a mi varrónőnk, online weboldalon árul saját készítésű ruhákat és kiegészítőket (A szupermaciknak is lehetnek ugyebár hobbijaik...), de egyben Bundás feleségeként és Panduna édesanyjaként éli a pandacsaládok hétköznapjait. Most éppen a vadonatúj szafariruhájában feszített, amit nemrég varrt.

Szerencsére a romok a közelben voltak, így gyalog is ki tudtunk menni.

- A romok több ezer évesek – olvasott fel Kismaci egy részletet az egyik brossúrából, amit nemrég szerzett a bejáratnál.  Annak ellenére, hogy az óránk este 18:00-at mutatott, a hőmérséklet 30 Celsius fok volt.

Párnamaci nyöszörögni kezdett:

- Ez unalmas! Miért nem megyünk haza??

- Gondolj arra, hogy itt régen, nagy, bátor macik vívtak – mondta neki Lila, az anyukája, mikor az egykori gyakorlócsarnok mellett haladtunk el.

- Nézzétek mit találtam! – hallottuk meg Bundás hangját, aki már a volt trónteremben járt. Gyorsan odasiettünk a maradványokhoz. A késői óra miatt már csak mi voltunk a területen, így szerencsére senki sem látta, hogy Bundás egy elrejtett csapóajtó mellett guggol nagy szemeket meresztve.

- Ez meg mi? – kiáltott fel hitetlenkedve Lila, majd erősen megszorította a férje, Brumi kezét.

- Lehet, hogy titkos kincseket rejt? – kérdezte reménykedve Panduna.

- Ne tétlenkedjünk! Nyissuk ki! – szólaltam meg izgatottságtól telve.

Bundás nagy nehezen felemelte a fedelet, ami mögött egy hosszú lépcsősor kígyózott a sötétségbe.

Elindultunk lefelé. Természetesen én vezettem a sort. Mögöttem Kismaci világította a macitablettel az utat.

- Forduljunk vissza! – suttogta bajuszremegtetve Foltoska.

- Foltoskának igaza van! – csatlakozott Csíkoska is.

- Nem és nem! Nem fogok itthagyni egy ilyen rejtélyt! – vetettem véget az ellenkezésnek.

A levegő egyre állottabb lett és mi még mindig csak meneteltünk. Eltelhetett már  húsz perc is, mikor egy újabb elágazáshoz értünk. Bundás ötletére eddig felváltva jobbra-balra indultunk, de most elbizonytalanodtunk.

- Na most aztán jobbra vagy balra? – tette fel a nap kérdését Brumi.

- Forduljunk el jobbra! – mondta Kismaci. – Arra látok valami fényt!

- És ha csapda? – okvetetlenkedett Bundás.

- Akkor majd futunk! – válaszolta dacosan Csíkoska, akinek közben sikerült összeszednie a bátorságát, majd megropogtatta az ökleit.

Így aztán elindultunk jobbra. Feszültség telepedett ránk. Hiszen ki tudja, hogy mire bukkanunk?

Nagy sokára egy ajtót találtunk. Pillanatnyi habozás után lenyomtam az ütött-kopott kilincset és beléptünk.

Egy gyönyörűséges, föld alatti város feküdt előttünk! Olyan érzést keltett, mintha nem is lett volna sok méter mélyen, mivel a plafont égszínkékre festették és telis-tele volt világító ásványokkal.

Rengeteg maci élt ebben az óriási „barlangban”. Sietős léptű anyukák kezükben gyermekükkel, szaladgáló, vidám tinédzserek és sokmindent látott nagymamák töltötték be a teret. Mindnyájan színes ruhákban, míg a látszólag gazdagabbak aranyékszerekkel díszítve jártak-keltek. Bundájuk fehéres színű volt, valószínűleg azért, mert a föld alatt éltek.

Tőlünk alig kétszáz méterre egy hatalmas épület állt, rajta a „Azáhsoráv” felirattal.

- Azta! – mondta szájtátva Foltoska.

- Menjünk be! – kiáltotta Panduna az építményre mutatva.

- Elnézést! – szólított meg egy arra járó kisebb macit Brumi. – Meg tudnád mondani hol vagyunk?

A gyerek azonban nagyot visítva odébb ugrott és érthetetlen nyelven kezdett el beszélni. Erre többen is körénk sereglettek, míg a végén az egész város minket bámult...

De a történet még folytatódik...