ICAMMOLÁ IAJDNALAK avagy Álommaci kalandjai 2. rész

ICAMMOLÁ IAJDNALAK avagy Álommaci kalandjai 2. rész.

ICAMMOLÁ IAJDNALAK

avagy Álommaci kalandjai 2. rész

Kismaci előkapta a macitabletet, mire egy hatalmas „ÓÓÓ” futott végig a tömegen. Fotókat készített, én pedig megnyugtató szavakkal beszélni kezdtem:

- Ne féljetek tőlünk! Barátságos szándékkal jöttünk. Megtudhatnánk hol van a vezetőtök?

Szerencsére én már tudtam ezeknek a maciknak a történetét és azt is, hogy milyen nyelven beszélnek. Erről gyorsan be is számoltam a maciknak. Előkaptam az Álommacik Kézikönyvét a hátizsákomból, hogy megmutassam.

- Ez a nép komohul beszél, ami egy elveszett nyelv.

- Akkor nincs is meg a macitablet fordítórendszerében. – állapította meg szomorúan Kismaci.

- Ők az elveszett homokmaci nép, akik egy föld alatti alagútrendszert építettek, hogy leköltözzenek.

- Ennek semmi értelme! – mondta Bundás.

- Ez pont, hogy logikus. – vetettem ellen. – Hisz a könyvben is az áll, hogy rejtélyes módon mind egy szálig eltűntek. Egy egész civilizáció nem tűnik el csak úgy!

A konzultációnkat hirtelen lábdobogás szakította félbe, majd az összegyűltek kettéváltak. Egy élénkpiros ruhában levő, tekintélyt parancsoló macihölgy közeledett felénk.

Vadul lapozgatni kezdtem az Álommacik Kézikönyvében, míg egy fontos információra bukkantam.

- Ezt nézzétek! Mivel a homokmacik anyanyelve a komoh, igazából minden szót visszafelé mondanak.

De azt nem is sejtettük, hogy a kommunikáció így is milyen nehéz lesz!

Már vagy egy órája bent ültem a tárgyalóteremben és még csak az érkezésünk okát tudtam elmondani.

Szerencsére Brumi hamar összeeszkábált egy automatikus fordítógépet, ami felgyorsította az eszmecserét.

- És mit akartok tőlünk? – kérdezte Iramanna, a homokmacik vezetője.

- Eredetileg csak fel akartuk fedezni a romokat, de találtunk egy csapóajtót, így találtunk rátok. Miért költöztetek le a föld alá?

- Sok-sok évvel ezelőtt háború dúlt a népünk és a felszínen lakó macik ősei között. Tudtuk, hogy a háborút nem nyerhetjük meg, ezért tanácsadóink segítségével egy tervet eszeltünk ki. A titkos járatokat, amin keresztül a királyi családot menekítették ki, alagútrendszerré szélesítették, hogy az alattvalóink elférjenek benne.

- Azóta itt lent laktok? – kérdeztem hitetlenkedve.

- Igen.

- Pedig a fenti macik már barátságosak. Manapság nincs háborúskodás, hanem közösen  írányítják az országokat.

- Ha mindez igaz is, akkor sem tudnánk hozzászokni a fenti körülményekhez, hisz már nemzédekek óta itt élünk.

- Ez megoldható. – válaszoltam. – Brumi tud építeni egy óriási üvegbúrát, ami az egész várost lefedi és a romok mellett új életet kezdhetnétek.

- Mégis hogyan tudnátok mindezt kivitelezni? – kétkedett Iramanna.

- Úgy, hogy mi szuperhősök vagyunk!

- Szu-per-hő-sök? Az meg mi? – A homokmacik vezetőjén látszott, hogy fogalma sincs mit jelent ez a szó.

- Különleges képességekkel rendelkezünk. Például én meg tudom gyógyítani a rosszak szívét, hogy megint jók legyenek. Fortuna a Divat Erejével rendelkezik, vagyis képes szalagokat teremteni a semmiből és átváltoztatni mások ruházatát. De mindegyikőnk tud valami különlegeset. Akár bemutatót is tarthatunk, ha szeretnéd!

- Igen, az lenne a legjobb. – felelte az idős hölgy, majd kisétáltunk a teremből.

A többiek időközben összebarátkoztak a helybeliekkel.

Brumi már mindenkinek adott egy okosórához hasonlító fordítógépet. Lila sütirecepteket osztogatott, míg Fortuna a legújabb divattanácsokkal látta el az ottani fiatalokat. Bundás a bambuszfajták sokféleségéről tartott beszámolót. Foltoska és Csíkoska megtanította focizni a gyerekeket. Kismaci folyamatosan fényképeket készített.

- Macik! Bemutatót kell tartanunk a szuperképességeinkről. – számoltam be nekik a történtekről.

- Ez nagyszerű ötlet! – kiáltott fel Párnamaci, aki kispárnákat adott a legkisebbeknek.

- Máris hozzáláthatunk? – kérdezte Brumi.

- Természetesen! – válaszolta Iramanna.

Egy szempillantás alatt átváltoztunk. Brumi a Növények Erejével kígyozó indákat varázsolt a levegőbe, majd felállított belőlük egy színpadot a tér közepére. Ezt Kismaci a Nap Erejével megvilágította, így az egész sárga fényben úszott. Eközben Bundás és Fortuna függönyöket készített bambuszból a Bambusz és a Divat képességükkel.

Én egy hatalmas szivet raktam a tetejére a város nevének feliratával: „Navtah”. Lila sok-sok finomságot repített a levegőbe – mivel az övé a Főzés Ereje – amit utána oda is ajándékozott a macik nagy örömére. Foltoska hűsítő záporral öntözte meg a növényeket, mire a lakók rettegve ugrottak hátra, hiszen még sosem látták és érezték az esőt. Csíkoska játékos szellőt küldött közéjük, amit a gyerekek rettentően élveztek.

Párnamaci párnákkal fedte le a színpad durva felületét, míg Panduna medencét készített a Víz Erejével.

A föld alatti nép szájtátva figyelt minket.

- Hát ez csodálatos! – kiáltott fel az irányító. – Most azonnal megkezdjük az előkészületeket a felszínre való visszatéréshez! Bízunk abban, hogy tudtok segíteni!

- El sem tudom képzelni milyen lehet a napfény... – mondta valaki.

- Én sem. – csatlakozott egy másik hang.

Gyorsan fedezékbe vonultunk a nagy tumultus elől. Persze Iramanna is velünk tartott, hogy megbeszéljük a részleteket.

Két hét múlva már az utolsó simításokat végeztük. Az üvegbúra és a házak készen álltak, már csak a bútorokat és az egyéb használati tárgyakat kellett felhozni. Persze ebben is segédkeztünk.

A riporterek sem maradtak el, folyamatosan tudosítottak, de az érdeklődők egyelőre nem tekinthették meg a folyamatot.

Miután minden készen állt, a fenti város vezetői ünnepélyes fogadtatásban részesítették a homokmacikat. Nagyon meg voltak hatódva, sok új barátra tettek szert, ráadásul cserekereskedelmet is folytathattak, így nem kellett elhagyniuk az üvegbúrát, amíg hozzá nem szoknak az éghajlathoz.

Kismaci adott Iramannának egy macitabletet, hogy bármikor kapcsolatba tudjunk lépni egymással.

- Örökké hálásak leszünk, amiért ennyit segítettetek nekünk! – mondta Iramanna.

- Örülök, hogy segíthettünk! – feleltük kórusban.

- Ne feledjétek, hogy írjatok a maci@maci.hu email címre, ha bármi gondotok van vagy hívjátok az alábbi telefonszámot. – nyújtotta oda Kismaci a névjegykártyánkat.

- Köszönjük!

Nekünk már indulni kellett, így hosszas búcsúzkodás után Brumi teleportáló gépe segítségével eltűntünk a helyszínről.

Otthon fáradtan rogytunk le a kanapéra. Elővettem az Álomacik Kézikönyvét és megkértem a többieket, hogy segítsenek szóról-szóra leírni minden egyes részletet az utazásunkról.

De se a homokmacik, se mi, nem sejtettük, hogy hamarosan újra keresztezik egymást az útjaink.

Üdvözlettel: Álommaci