Ismerős vagy ismeretlen?

Ismerős vagy ismeretlen?.

POL ICA MESÉI

1.szám

Ismerős vagy ismeretlen?

Egyszer régen, nagyon régen

megnyílott egy óvoda.

Oda járt az állatoknak apraja és nagyobbja.

Vígan élték életüket,

játszva okosodtak;

miközben az óvónénik

róluk szorgosan gondoskodtak.

Erről a kis óvodáról szól a mesém éppen…

…Figyelmesen hallgassátok tanulságképpen!

            Egy szép nyári napon kint játszottak az állatgyerekek az óvoda udvarán. Sári, a kiscsibe és Mía, a kiscica labdát pattogtattak és gurítottak egymásnak. A kiscica az orrával meglökte a pöttyös labdát, majd Sári a szárnyával csapkodta. Végül egyre magasabbra pattant a labda az égre. Brúnó és Norbó, -a két kisegér- kergetőztek az udvaron. Lompos, a puli kutya messziről szemlélte Sári és Mía játékát. Leste, hogy tudja elvenni tőlük a pattogó, gördülő játékszert.

            Elefán Tomi is az óvoda „lakója” volt. Nem sokat mert mozgolódni az udvaron, mert félt, hogy a kicsiket agyontapossa. Bár nem volt egy mozgékony alak, de annál bölcsebb volt. Mindig óva intette a kisebb „lakókat” attól, hogy túl közel menjenek a kerítéshez. Azt is sokszor hangsúlyozta, hogy: „Nem szabad szóba állni idegenekkel!” Arról nem is beszélve, hogy: „Semmiféle csemegét, cukorkát, enni-inni valót nem lehet elfogadni ismeretlenektől.” Elefán Tominak nagy tekintélye volt az óvodában. Mindig hallgattak rá kisbarátai.

            Azon a napsütéses délelőttön, ahogy Sári és Mía labdája felpattant az ég felé, Lompos odairamodott és felugrott, hogy szájával elkapja a levegőben. A vicsorgó fogairól azonban tovább pattant a piros pöttyös játék és átrepült az óvoda kerítése felett. Lompos a rácsokon át leste; próbálta elérni a mancsával.

            Egy idős farkas asszonyság, akit Irmának hívtak, már napokkal ezelőtt feltűnt az óvónéniknek és a gyerekeknek a kerítésen kívül. Akkortájt is arra sétált, majd a zaklatott, lihegő kiskutyához intézte szavait:

„Szervusz Kedveském!

Szeretnéd visszakapni a labdádat?”

Lompos tudta, hogy nem szabad szóba állni idegenekkel. Leült és csóválni kezdte a farkát. Ekkor a farkas asszonyság azt mondta neki:

„Tudod, Kicsikém…

én mindig ilyen kis tündéri gyerekről álmodtam!

Sajnos nem úgy hozta az élet…

…Nekem nem lett gyermekem.

Ezért szeretek ide járni,

hogy a kerítésen keresztül csodálhassam a gyereksereget.”

Lompos nem szólt, nem vakkantott. Csak mélyen hallgatott. Végül az asszony bedobta neki a várva várt játékot, s a kócos kiskutya már szaladt is utána.

            Másnap megint az udvaron töltötte idejét a kis csapat. Az egerek fára másztak. Mía cica a nyomukba eredt. Elefán Tomi az ormányán csúzdáztatta Sárit, a kiscsibét. Lompos unatkozott. Szomorkodott, hogy vele senki sem foglalkozik. Egyszer csak meglátta a kerítésen kívül a zöld kendős öregasszonyt. Egy ideig csak szemlélte, majd közelebb lopózott. Farkas asszonyság már messziről odakiáltott neki:

„Szervusz Kincsem!

Hogy vagy?”

Lompos nem válaszolt.

„De hisz már ismerjük egymást! Tegnap is találkoztunk.

Nyugodtan szóba állhatsz velem! –mondta a farkas.

A kutya elgondolkodott:

„Már nem idegen a számomra?

Ismerem én őt?

Egyszer valóban találkoztunk,

de attól ő még nem az ismerősöm.

Vagy mégis?”

S miközben tanakodott, Irma asszony a vállán lévő táskából előkotort néhány jutalom csontocskát és megkínálta vele a kutyust. A puli megérezte a falatok zamatos illatát. Csorogni kezdett a nyála.

TUDTA, HOGY TILOS,…HOGY NEM SZABAD,

MÉGIS A SZÁJÁBAN LANDOLT AZ ÍNYCSIKLANDOZÓ FALAT.

BUTASÁGOT MŰVELT, HISZ MEGSZEGTE A SZABÁLYT,

S ETTŐL A TUDATTÓL EGYRE SZÖRNYŰBBEN ÉREZTE MAGÁT.

TALÁN HA NEM LETT VOLNA EKKORA A SZŐRE,

MINDENKI LÁTTA VOLNA, HOGY ELPIRULT SZÉGYENÉBEN A BŐRE.

A többiek látták az asszonyt és azt is, hogy valamit elfogadott tőle. A kutya behúzta fülét, farkát. Nem beszélt, s elvonult az ovi udvarának egyik árnyékos szögletébe.

            Az óvónéni észrevette, hogy Lompos rágcsál valamit. Dühösen rászólt:

„Lompos! Tudod, hogy ezt nem szabad!

Most butaságot csináltál. Köpd ki, gyors!

Ne menj többet, kérlek a kerítéshez!

Félek, hogy Irma asszony rosszban sántikál.”

            Teltek-múltak a napok. Néhány esős hétköznap után ismét ragyogó napsütés világította be az ovi udvarát. A napsugarak szikrázó fénycsóvaként kukucskáltak be a faágak között. A kis barátok ismét kint játszadoztak. Énekszó, zsivaj töltötte be az ovi udvarát. Néhány vendég óvodás is meglátogatta a kis csapatot. Azonban az egyik látogató arasznyira nyitva felejtette a kaput.

Irma asszony minden délután átsétált közeli kis otthonából az ovi kerítéséhez, hogy nézhesse a „lakók” életét.

Lompos és Mía felváltva vették el egymástól a labdát. Belerúgtak, kicselezték egymást és szaladtak a fák és bokrok között. Lompos akkorát rúgott a labdába, hogy az kigurult a félig nyitva felejtett kapun. A puli utána iramodott.

Mía elkiáltotta magát:

„Ne szaladj a labda után!

Nem mehetsz ki az óvoda kapuján!

Hallod, Lompos! Kérlek, ne menj messze!

Futsz a labda után eszed vesztve.”

„Ne aggódj! Jövök nemsokára.”-visszakiabált a kutya.

A pöttyös gumijáték csak gurult, gurult.

S mindeközben Irma asszony követte a lihegő kutyafiút.

A farkas asszony udvarába begördült a játék;

Lompos úgy követte, akár egy árnyék.

Irma gyorsan fogta kulcsát, s betette a zárba.

S mire Lompos észbe kapott, a kaput bezárta.

(Irma): „Látod, fiam! Itt a labdád!

Ez meg itt a házam.

Megmutatom, hol a szobád.

Most már itt laksz nálam.”

(Lompos):„Engedj haza farkas asszony!

A szüleim már várnak.

Keresni fognak,

s rajtad bosszút állnak.”

De Irma nem engedte.

Örült a „fogadott” fiának.

Sajátjaként etetgette, nevelgette…

…mindent megadott neki, mit egy kiskutya gyerek kívánhat.

Kivéve egyet:

AZ ANYAI SZÍVET.

Hiányzott neki édesanyja ölelése,

s hogy este odabújjon az ölébe.

Szomorú volt a kiskutyus,

vigasztalhatatlan, mélabús.

Az óvodában is hiányolták Lompost,

s az is feltűnt mindeközben az óvónéniknek, hogy nem járt mostanság

arra felé a farkas asszonyság.

Lompos szülei bejelentették a kisfiuk eltűnését a rendőrségen Pol Icának,

míg az óvónők a meghallgatásukkor elmondták, hogy mi jutott eszébe Mía cicának:

„Arra gondolt a macska,

hogy ebben az ügyben benne van a farkas mancsa.”

A rendőrség végül a helyszínre érkezett.

Irma asszony háza előtt nagyot fékezett.

Kiszállt a rendőrautóból Pol Peti és Pol Ica,

s velük együtt zörgette az ajtót Mía, a cica.

Farkas asszony Lompossal az oldalán kiérkezett,

s akkor már belátta, hogy nagyot tévedett.

Lompost visszakapta édesanyja, s apja.

A farkas pedig aznaptól az állatkert rabja.

Bezárva a rácsok között élte az életét,

miközben szánta-bánta rossz  cselekedetét.

S mikor már megbánta minden egyes tettét,

három árva farkaskölyök törte meg az állatkerti éjszaka csendjét.

A kicsiny farkasok az állatkerti réten

a szeme láttára cseperedtek szépen.

Lompos ismét szüleivel boldogan élhetett,

míg a farkas asszony -bár a rácsok mögül, de- az árva kölyköknek esténként mesélhetett.

A kutyus megtanulta, hogy:   SZABÁLYT SZEGNI VESZÉLYES ÉS VÉTEK.

TALÁN EZ A MESE IS ÓVA INT MAJD TÉGED!