Isteni ajándék

Flórának születésnapra

Valahol az erdők mögött,
hegy tetején, fenyők között
üldögél a tél magában,
gyapjúsállal a nyakában,
gondolkodik, mit csináljon,
itt maradjon, vagy leszálljon
a völgybe, hol jámbor népek
most már nyugovóra tértek?
Egyet gondol, kettőt fordul
szép csendesen, de nem orvul
szórni kezdi el a havát,
seprű kell reggelre, s lapát!
Befordul a parkba, térre,
de a házak tetejére
is jut bőven cukor-sapka,
s közben bundazsebbe rakja
fagyott kezét megdermedve,
mert kesztyűjét elvesztette.
Megpihen egy szusszanásra,
aztán szórja egyre-másra,
míg fehér lesz utca, határ,
tüzetesen utánajár,
és reggelre-virradóra
gyermekálmot vált valóra.

Kicsi Flóra tágra nyitja
kék szemeit: mi a titka
ennek a nagy fehérségnek,
varázskertben hová nézzek?
A kék kockás tollú madár
miért fürdik az almafán
a nagy hóban oly lelkesen,
s hát a mókus ott, a lesen?
Pihe-puha ez a csoda,
figyel ide, pillant oda,
csodálkozik, ámul-bámul:
fehér bűbáj elöl, hátul.

Kis unokám, Csillagvirág,
azért havas ma a világ,
mert ott fenn, a magas égben,
a Jóisten számolt éppen,
s gondolta: egy kicsi lánynak,
angyalszárnnyal, ha leszállnak,
hófehérrel reménységet
üzenek, és madár-kéket,
kis szívében csodavárás,
szálljon reá áldás, áldás!