Barion Pixel

János királyfi és Szélike


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/
  • 2023.
    aug
  • 25

Hol volt, hol nem volt, még a  Óperenciás tengeren is túl volt egy király. Annak volt egy fia, úgy  hítták, hogy János. Egyszer a király azt mondja Jánosnak:- Eredj, fiam, hetedhét ország ellen  világot látni. Úgy aztán hamarább lesz belőled valami.Út...

Hol volt, hol nem volt, még a Óperenciás tengeren is túl volt egy király. Annak volt egy fia, úgy hítták, hogy János. Egyszer a király azt mondja Jánosnak:

- Eredj, fiam, hetedhét ország ellen világot látni. Úgy aztán hamarább lesz belőled valami.

Úti-füvet kötött hát János királyfi a talpa alá, hátára vett egy szőr tarisznyát, kezébe pedig egy nagy görcsös botot, avval elindult hetedhét ország ellen, világot látni. Amint mén, mendegél, egyszer előtalál egy igen-igen hosszú vékony embert.

- Adjon Isten jó napot! - mondja a vékony ember.

- Adjon Isten neked is! - fogadja a királyfi. - Ki vagy te? Micsoda mesterséged van?

- Én bizony Villámgyors vagyok. Ha megindulok futni, olyan sebesen haladok, mint a villámlás.

- Az bizony szép volna - mondja János. - Hát éppen ekkor ugrott ki egy gyönyörű szarvas az erdőből. Amint ezt meglátta a királyfi, azt mondja Villámgyorsnak:

- No hát, ha olyan futós vagy, ahol az a szarvas, fogd el!

Nem várja Villámgyors, hogy ezt kétszer parancsolják, hanem kapja magát, hirtelen utána rugaszkodik a szarvasnak és akár hiszitek, akár nem, olyan igaz, mint az öklöm, bizonyítja a könyököm, ott voltam, ahol beszélték - három lépéssel elérte a szarvast.

- Nem állanál mellém kenyeres-pajtásnak? - mondja neki a királyfi, mikor a szarvast odavitte.

- Dehogy nem, nagy örömest!

Most már ketten mentek, mendegéltek. Útközben, amint egyről-másról locsogtak-fecsegtek, egy izmos, széles vállú emberre találtak.

- Adjon Isten jó napot! - mondja a széles vállú ember.

- Adjon Isten neked is! - fogadja a királyfi. - Ki vagy te? Micsoda mesterséged van?

- Én bizony Hegyhordó vagyok. A hátamon akármilyen nagy hegyet könnyen elbírok.

- Ejnye, próbáld meg - mondja neki János királyfi - a bizony szép, ha igaz.

Ekkor Hegyhordó a hátára vett egy nagy hegyet, aztán könnyen vitte.

- E bizony szép, e bizony szép! Nem állanál hozzánk kenyeres-pajtásnak?

- Dehogy nem, nagy örömest!

No most már hárman mentek, mendegéltek. Egy darab idő múlva előtaláltak egy igen nagy mellű embert.

- Adjon Isten jó napot! - mondja a nagy mellű ember.

- Adjon Isten neked is! - fogadja a királyfi. - Ki vagy te? Micsoda mesterséged van?

- Én bizony Fúvó vagyok. Olyan erősen tudok fujni, hogy egy fúvásra a háztetők, mint a pelyhek, szállnak a levegőben. A legnagyobb s legerősebb fák közül két-három százat ki tudok fúni a földből, csak egy szusszanásra.

- Lássuk hát no - mondja neki János királyfi - próbáld meg, úgyis amott van néhány nagy cserfa, ha legény vagy, fúdd ki!

Ekkor Fúvó oly erővel kezdett fúni, hogy azt a néhány fát, amiket neki János királyfi mutatott, mint a pelyhet repítette ki a földből. Úgy megkóvályogtak a levegőben, mint a giz-gaz a nagy forgószélben.

- Nem állanál hozzánk kenyeres-pajtásnak?

- Dehogy nem, igen örömest!

No most már négyecskén baktattak. Rövid idő múlva megint előtaláltak egy nyilas embert.

- Adjon Isten jó napot! - köszön a nyilas ember.

- Adjon Isten neked is! - fogadja a királyfi - Ki vagy te? Micsoda mesterséged van?

- Én bizony Jóltaláló vagyok. Olyan jól tudok célozni, hogy egy kőről lelövök egy borsószemet anélkül, hogy a kőhöz csak hozzá is érne a nyílvesszőm.

- Próbáljuk meg - mondja neki a királyfi - vajjon úgy áll-e, amint mondod?

Ekkor egy borsószemet rátettek egy kőre. Hát úgy lelőtte róla, hogy a nyíl a követ még csak akkora darabon se érintette, mint egy légyvese.

- No még ilyet nem láttam ám - azt mondja a királyfi. - Nem állanál közénk kenyeres-pajtásnak?

- Dehogy nem, nagy örömest!

No most már öten voltak. Amint így mentek, mendegéltek, egyszer előtaláltak egy zömök embert.

- Jó napot adjon Isten! - köszön nekik a kis ember.

- Adjon Isten neked is! - fogadja János királyfi. - Ki vagy te? Micsoda mesterséged van?

- Engem Péternek hívnak. Én, ha a fejem a földre teszem, mindent tudok, amit az emberek gondolnak és cselekesznek.

- Nem állanál hozzánk kenyeres-pajtásnak? - kérdi tőle a királyfi.

- Dehogy nem, nagy örömest!

Így mentek aztán hatan hetedhét országon is túl. Elértek Tündérországba. Volt ottan egy igen-igen gazdag és hatalmas király. Annak volt egy gyönyörűséges leánya, aki olyan csodaszép volt, hogy már a képíró sem festhetett volna nálánál szebbet. Ez a király-kisasszony olyan gyorsan tudott futni, mint a szél, még a lába sem érte a földet.

Kihirdettette a király az egész országban, hogy aki az ő leányát futás közben elhagyja, annak adja feleségül. De aki nem bízik a lábában, az meg se próbálja a futtatást. Mert ha egy lépéssel is hátrább marad Szélikénél - így hítták a király-kisasszonyt - azt olyan helyre téteti, honnan a talpa nem éri a földet. Jöttek is sokan, szegények, gazdagok, nagyobbnál nagyobb urak. De mindnyájának csak arra ment az ügye, hogy utóvégre úgy járták a táncot, úgy verték össze a bokájukat, amint a szél fujta.

Egyszer fülébe ment az a hír a hat kenyeres-pajtásnak is. Nem tétováztak hát soká, hanem elküldték Villámgyorsat rögtön a királyhoz, hogy próbáljon szerencsét s most mutassa meg, hogy mit tud. Bemegy hát Villámgyors a királyhoz s azt mondja neki:

- Király uram, én szeretnék párost futni a király-kisasszonnyal.

- Jól van fiam, - mondja neki a király - hát majd holnap reggel jókor gyere el!

Elmegy hát Villámgyors másnap jókor reggel a királyi palotába. Hát, uramfia! annyi tenger nép mindenfelé, akik azt jöttek nézni, ki lesz már futósabb: Szélike-e vagy az a hosszú ember, mondom, annyi volt a tenger nép, hogy végét-hosszát nem látta a szem. Elkezdtek hát futtatni. De Villámgyors Szélikét három ugrással elhagyta és sokkal hamarább ért a kitűzött helyre.

Nagyon megszégyelte a királyleány, hogy ez az idegen ember túltett rajta. De mit volt mit tenni? Már megesett, a megtörténtet pedig nincs az Istennek az a teremtése, aki meg nem történtté tegye.

- Jól van, fiam - mondja a király Villámgyorsnak - látom, hogy te is tudsz valamit. De a leányomnak aligha valami baja nincs, mert nem hiszem, hogy máskülönben még csak a nyomába is hághatnál. Fussatok holnap még egyszer párost.

Villámgyors azt se bánta. Már jól feljött másnap a ruhaszárító csillag, a nap, midőn elkezdték a futtatást. Annyi volt most is a néző, mint csillag az égen. Minden módon mesterkedett Szélike, de hiába, mert most is csak elhagyta Villámgyors és sokkal hamarább ért a kitűzött célhoz. - A királyleány majd hogy a föld alá nem bujt szégyenletében. De mit volt mit tenni? Megtörtént a dolog.

- Na fiam - mondja a király Villámgyorsnak - fussatok holnap még egy párost, mert hogy ki a futósabb, tudod, harmadszor válik meg, mint a cigánygyerekek birkózása.

No jól van, Villámgyors abba is beleegyezett. A király-kisasszony pedig, hogy több kudarcot ne valljon, egy gyémántos kövű aranygyűrűt küldött neki ajándékba. Annak a gyűrűnek az a tulajdonsága volt, hogy aki azt az ujjára húzta, nem hogy futni, de még csak lépni is alig tudott. De Péter, aki mindent megtudott, ha a fejét a földre tette, megtudta a király-kisasszony gonosz szándékát is. De senkinek se mondta meg másnak, csak Jóltalálónak.

Másnap megint kiállottak Szélike meg Villámgyors. Hát Villámgyors, mert éppen az ujján volt a gyűrű, még csak lépni is alig tudott. Ekkor Jóltaláló nyilát hevenyében előkapta és a gyűrű fejét - mert hát ebben volt a varázserő - olyan szépen kilőtte, hogy még! Ekkor Villámgyors három ugrással utólérte Szélikét és jóval előbb ért a célponthoz.

A király-kisasszonyt pedig ette a méreg, dúlt-fúlt haragjában, majd a nyelvét rágta, hogy az a semmiházi túltett rajta.

A hat kenyeres-pajtás bement most a király elébe s azt mondták neki, hogy nekik nem kell a király-kisasszony, hanem annyi aranyat, ezüstöt adjon helyette, amennyit egyik pajtásuk elbír.

A király-kisasszonynak pedig, amint meglátta János királyfit, mintha csak elvágták volna minden haragját. Úgy megjuhászodott, olyan jó és szelíd lett, mint amilyen annak előtte volt.

A király azonnal előhozatott száz szekér aranyat és ezüstöt, azt felrakták Hegyhordó hátára. De még csak meg se kottyant. Előhordatta hát a király minden drágaságait, késeit, tálait, kanalait, gyertyatartóit, egyszóval mindent, ami csak aranyból, ezüstből volt és azokat is mind felrakták a többi arany fölébe. Azzal a kenyeres-pajtások mind a hatan hátat fordítottak a tündérkirály várának.

A tündérkirály csakhamar megbánta, hogy azoknak a bokorból ugrott, nem tudom kiknek, odaadta azt a tömérdek sok kincset. Feltette hát magában, hogy utánuk küldi a leányát, mintha azok lopva vitték volna el magukkal. Azután pedig egy regement katonát küld utánuk, hogy koncolják föl azt a hat gazembert, a kincset pedig a király-kisasszonnyal hozzák vissza. De hamarább felérte Szélike ésszel, mint az apja. Mert mikorra az ezt kigondolta, már akkor ő hegyen-völgyön túljárt a hat emberrel együtt. Amint ezt megtudta a tündérkirály, borzasztó mód megharagudott s utánuk indított egy regement katonát. De Péter, amint egyszer a fejét a földre tette, észrevette, hogy micsoda szándékkal jönnek utánuk. Azt mondja hát a többieknek:

- No, pajtásaim, most már aligha itt nem hagyjuk a fogunkat! A király egy regement katonát küld utánunk avval a parancsolattal, hogy minket, hatunkat, aprítsanak össze, Szélikét pedig meg a nyert kincset vigyék vissza.

- De gyáva vagy - mondja neki Fúvó - hogy olyan hamar megijedsz! Az egész nem egyéb gyerekjátéknál. Üljetek csak le egy kicsit pihenni, mindjárt számot vetek én velük.

Hát ekkor elkezdett egész erejéből fujni. Fujt, fujt szakadatlanul, amint csak Isten tudnia adta. Hamarjában olyan nagy szélvészt kerekített, hogy a por az egész katonaságot lovastul, mindenestül együtt eltemette. - Mikor aztán gondolta Fúvó, hogy na, nem látják azok többet a csillagos eget, felhagyott a fuvással. Elindultak hazafelé.

Mentek, mendegéltek, hát egyszer csak elértek a János királyfi apjának a várába. Ott aztán elosztották egymás közt a töméntelen kincset. Mindnyájan igen nagy urak lettek.

János királyfi pedig feleségül vette a gyönyörű szép tündér Szélikét. Csaptak nagy lakodalmat; üstre főztek, teknőre tálaltak. Csak a lé volt kilencféle, hát még a sok hús nélkül való lé!




A mű forrása: https://mek.oszk.hu/ - MAGYAR GYERMEK- ÉS NÉPMESÉK: 2. gyűjtemény
Válogatta és szerkesztette: Radó Vilmos
Erre a népmesére a Nevezd meg! - Így add tovább! 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0) Creative Commons licenc feltételei érvényesek. További információk: https://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0/deed.hu

MEK, Magyar Elektronikus Könyvtár

Még 1995-ben lett a mek.iif.hu szerver az Elektronikus Könyvtár központi szolgáltatása. 1996 és 2002 között - nagyon sok ember önkéntes munkájának és néhány intézmény támogatásának köszönhetően - több mint 4 ezer darabra nőtt a könyvtár állománya, havi 60-70 ezerre a látogatóinak száma, s kialakult a jelenlegi gyűjtőköre: A MEK-ben csak magyar nyelvű vagy magyar ill. közép-európai vonatkozású, tudományos, oktatási vagy ...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!