Jörgen Jörgensen, a szomszéd bácsi

Jörgen Jörgensen, a szomszéd bácsi.

Jörgen Jörgensen, a szomszéd bácsi

A szomszédunkban, Staunsban él egy öreg bácsi. Mogorva, szakállas öregember. Isten tudja, mi a baja. Folyton morog, dödög, rossz a kedve, és nem szereti a zajos gyerekeket.

Jörgen Jörgensen nem volt mindig öreg, szakálla és mogorvas.

Mikor megszületett, egy hajón elment az apukája, aki tengerész volt, és soha többé nem jött vissza. Az anyukája, Jörgensenné asszony egymaga nevelte fel. Mikor nyár lett, bodzát gyűjtött a fjord partján, finom szörpöt csinált belőle, s eladta a vásárban. Általában heringet és zabpelyhet vett az árából, mert a kis Jörgen nagy heringfaló volt. Főleg a sózott heringet szerette tejszínes zabpehellyel. A krumplisalátát csak anyukája unszolására ette meg, nagy nehezen.

Mikor egy éves volt, reggelire már egy egész heringet megevett egy csésze zabpehellyel.

Mikor kettő lett, akkor két heringet. Képzelheted, hogy az anyukájának mennyi bodzaszörpöt kellett eladni, hogy az öt éves gyereknek napi öt heringet megvehessen! Majd a tíz évesnek napi tízet.

Jörgen Jörgensen szépen nőtt, cseperedett. Az első szó, amit kimondott ez volt: hering, ami dánul annyit tesz: sild. Ünnepnapokon fincsi zabkását kapott: a vajon párolt zabpelyhet tejszínnel öntötték le, s mindenkinek kétkanálnyi hársméz járt hozzá. Kivéve Jörgen Jörgensent, akinek az anyukája még egy harmadik kanálnyit is hozzácsapott.

Az izmos, élénk kisgyerek kedvenc szórakozása az volt, hogy kiült a tengerpartra, s figyelte az érkező és elmenő hajókat. „Jé, az ott Björn Johanssen, megy halászni! Biztos tele lesz a hajója, mikor hazatér, mert pokoli szerencséje van mostanában!”

„Jé, ott megy a komp! Késve indult, mert nagy a szél!”

E közben az anyukája otthon a bodzaszörpöt főzte egy ősi dán recept szerint, amit az anyukájától, Jörgen Jörgensen nagymamájától tanult: „Végy egy fél szatyor bodzavirágot, három citromot és egy kis citromsavat, valamint három bögre kristálycukrot! Áztasd be friss vízbe, s hagyd állni pár napig! Néha kavargasd meg, de mindig fedd le, hogy a külső bogarak ne repüljenek bele! Vigyázz, a bodza tele van apró fekete bogarakkal, azokat szedegesd ki, hogy meg ne fulladjanak a cukros vízben! Pár nap alatt kész az ízletes bodzaszörp: már csak le kell szűrnöd.”

Mikor eljött az a nap, hogy Jörgen Jörgenssen már  14 heringet evett meg reggelire, vagyis már 14 éves lett, az anyukája ezzel a kérdéssel rukkolt elő:

- Mivel akarsz foglalkozni, fiam, kicsi Jörg? – mert így becézte.  Valami munka után kellene nézned, amivel pénzt hozol a házhoz, nem bírom én már ezt a sok heringet kifizetni. Az szép dolog, hogy nézed a hajókat jönni-menni, de most már valami foglalkozást kellene választanod.

Jörgen Jörgenssen megvakarta a fejét és így szólt:

- Igazad van, anyám, s bár szeretném, ha öreg napjaidra melletted maradhatnék, s szedném a kertben az epret, hasogatnám a tűzi fát, már fel kellene nőnöm, s önálló életet élni. Persze minden karácsonykor hazajönnék hozzád, s csinálhatnál nekem sózott heringet főtt krumplival és tejszínes zabkását. Hallottam a minap, hogy Björn Johanssen hajósinast keres, mert fáradt és öreg már ahhoz, hogy egymaga menjen ki a tengerre halászni. Beállok hozzá, ha felvesz.

Így történt az, hogy Jörgen Jörgensen önálló életet kezdett, ami nem volt könnyű. Björn Johanssennél, aki alkalmazta őt hajósinasnak, nehéz volt az élet. Éjszaka már kint voltak a tengeren, s hajnalban kihúzták a heringgel teli hálót. Elvitték a vásárba Johanssenné asszony ponyvájára, aki jó pénzért eladta. Vajon párolt heringet és főtt krumplit ebédeltek. Délután aludtak egy kicsit, majd megtisztították, rendbe tették a hálót, de addigra már este lett. Aludtak még: pár órát, aztán indultak is a tengerre, hogy újra kezdjék a halászatot.

Teltek-múltak az évek. Jörgensenből izmos férfi lett. A tengeren érezte jól magát, amikor nagy hullámok csaptak át a hajón, és metszőn fújt a szél. Volt neki egy kedvenc útvonala, ahová szeretett járni. Heringzajlás idején gyakran mentek arra az öreg Björni Johanssen hajóján. Volt arra egy sziget, amelyet fókák laktak. Nagy lusta, esetlen állatok. Amikor közeledett a hajó, a muris mozgású fókák – már amelyik nem volt túl lusta hozzá – beleugrottak a tengerbe, s ismerősként üdvözölték a hajót. Ilyenkor Jörgen Jörgensen és az öreg Björn Johansson marékszámra szórták nekik a heringet, hadd lakjanak jól kedvükre!

A hajó fedélzetéről nézték a heringért verekedő fókákat, akiknek jól jött az ingyen kaja: így legalább mikor már tele volt a hasuk, visszafeküdhettek a sziget szikláira, hátha kisüt a nap, mert azt bizony imádták.

Karácsonyonként Jörgen Jörgensen hazament Staunsba az édesanyjához. Vitt neki ajándékot – egy-egy szép asztalterítőt, öntött gyertyát, csokoládét – leültek a kályha mellé s megették a szokásos heringet és krumplisalátát tejszínes zabpehellyel.

Éjszaka ilyenkor mindig fókákkal álmodott Jörgen Jörgensen.

Később megnősült, volt neki szép felesége, de gyerekük soha nem született. Egy téli napon Jörgen Jörgensen édesanyja is örök álomra szenderült.

Mindenki megöregszik és meghal egyszer – ez az élet rendje.

Egy napon Jörgen Jörgenssen felesége is eltávozott az élők közül. Aztán következett az öreg Björn Johanssen, akit a tüdőbaj vitt el. Hajóját Jörgenre hagyta.  Jörgen, a hajdani kicsi Jörg, egyedül maradt. Izmai meglöttyedtek, haja megőszült. A magány mogorvává tette. Csak akkor vidult fel, amikor körbe hajózta a fókák szigetét. Megmosolyogta az állatok esetlen járását, nagy, kiguvadt szemeiket. Vödörszámra öntötte nekik a hálóval kifogott heringet. Néha egyet-egyet el is nevezett a fókák közül:

- Az a nagy hasú ott Brigitte asszony. Jé, de gyorsan úszik a kis Peter, pedig még csak mostanában született! Na, gyorsabban, Knut, még a döglött hering is sebesebben úszik nálad! Csak nem beteg a behemót Aage, alig moccan! Á, nem beteg, csak öreg már, nem fickándozik annyit!

Jörgen Jörgensen órákig keringett a sziget körül, hangosan beszélgetve kedvenceivel, megmosolyogva ügyetlenségüket.

Nos, ez Jörgen Jörgenssen minden szórakozása, na meg a tejszínes zabpehely, amit néha nem mézzel önt nyakon, hanem édes bodza sziruppal, ami mindig meleg érzésekkel tölti el: eszébe jut édesanyja, Jörgensen asszony, aki hajdanán a világ legfinomabb bodzaszörpét készítette.