Unokavásár Staunsban

Unokavásár Staunsban

Volt egyszer, hol nem volt, volt egy négy éves nagyfiú. Ruminak hívták. Sok mindent tudott már a világról. Tudta, mi az, hogy anyacsavar, íves véső, Metabo. Szépen evett, egyedül öltözött. Sokat segített Émamának: ha a strandon homokvárat építettek, ő ásta ki a nagy, nehéz köveket. Ő keresett a kistestvére pecabotjára kagylócsalit és ő fogott töffentoffent a déli levesbe.

Szóval ő volt a földgolyó legügyesebb négy évese.

Ám egy napon fura dolog történt.

Reggeltől fogva duzzogott, rosszalkodott.

Hisztizett, mert Émama belekóstolt a fagyijába, ok nélkül fellökte a kistestvérét, sértetten elrohant, ha vesztett az Unóban.

Estére Émamának már minden haja szála égnek állt.

Mikor végre elaltatta, sétálni indult, hogy kiszellőztesse a fejét. Séta közben meglátott egy táblát az egyik staunsi ház falán: „Holnap 8 órától unokavásárt tartunk Stauns főterén, a vízi tyúkos tó mellett házban. Csereunokát beszámítunk.”

Nagyot sóhajtott Émama: „Ha nincs más megoldás, meg kell válnom ettől a kis ördögfiókától. Becserélem hát jobbra az unokámat. Talán könnyebb lesz az életem!”

Másnap megint rosszalkodásra ébredtek: Edebaba sírdogált, mert megverte a testvére. A csokis müzli kifolyt az asztalra, a téglák szétdobálva az udvaron.

„Na, gyere csak, rossz unoka! Megyünk az unokavásárba!” Ezzel Émama begyömöszölte a rúgkapáló Rumit a hátizsákjába, biciklire pattant, s elkerekezett a staunsi unokavásárba. Nehéz volt a hátizsák, mert kapálózott, kiabált a rossz unoka benne.

Pár perc múlva megérkezett a vásárba. Rákerült a sor. Nyakon csípte az akkor már megszeppent unokát, s kihúzta a kék hátizsákból. Odatette az asztalra, s így szólt:

Háj, hoztam egy rossz unokát, ki akarom cserélni.
Mi a baja? – kérdezte a Dánnéni.
Hisztizik, ha belekóstolok a fagyijába, üti a testvérét, üvölt és megsértődik, ha veszít az Unóban.

Dánnéni szemre vételezte a szipogó unokát, elgondolkodott, majd hátra ment az unokaraktárba. Kisvártatva megjelent egy szőke, aranyos négy év körüli kisfiúval:

Találtam egy Önnek valót. Ez egy jól nevelt dán fiúcska, aki mindig mindenkinek készségesen ad a fagyijából, kifejezetten szeret veszíteni az Unóban, és nem veri a kistestvérét. És nyugodtan itt hagyhatja a másikat, beszámítjuk a vételárba a csereunokát.

Émama sokáig nézte az új unokát, de sehogy sem bírt megbarátkozni vele. Pedig a dán unoka kedvesen mosolygott rá, s csábosan köszöngetett, mint egy porcelánkutya: „Háj, háj, háj.”

Rumi riadtan nézett Émamára, mire ő azt mondta a Dánnéninek:

- Köszönöm, asszonyom, nagyon kedves, de mégis csak maradok a réginél, hátha megjavul.

Megpaskolta Rumi ijedt arcát, kézen fogta, s sietve távoztak a staunsi unokavásárból.

Még a hátizsákot és a biciklit is ott felejtették.