Kacatváros

Kacatváros.

Győrfi Hanna Klára

Kacatváros

         Hol volt hol nem volt, a világ végétől tízlépésnyire - vagy talán tizenegy is - volt egy városka, úgy hívták Kacatváros.

Ebben a városban olyan tárgyak laktak, amiket már kidobtak és nem használtak.

Itt élt a Gomb, a Füzet és az Esernyő. Egy szép   májusi reggelen arról beszélgettek,hogy már nagyon elegük van abból,hogy senkinek nem kellenek és ezért felkeresik a Varázslót, változtassa őket vissza hasznos tárgyakká. Éppen akkor egy kismadár repült arra. Azt csiripelte nekik, hogy ma nagyon messze járt, a Mákoshegyen túl, a Lekvárosréten túl, a Csillaghegyen ahol a Varázsló is lakik.

- Ő tudna segíteni nektek. - csiripelte a kismadár - Gyertek velem, együtt megtaláljuk az odavezető utat!

Fel is vették a hátizsákjukat és elindultak megkeresni a Varázslót.

Délre felértek a Mákoshegy legtetejére. Ott egy sündisznóval találkoztak.

- Hogy hívnak téged? - kérdezte az Esernyő

- Téged még nem láttunk.

- Én vagyok a Sündisznó. - mondta a sündisznómama.

- Segítetek nekem levenni azt az almát a fáról? - kérte könyörögve.

- Persze! Szívesen segítek neked- mondta az Esernyő. Nagyot nyújtózkodott és leverte a fáról az almát.

Nagyon hálás volt a Sündisznó és azt mondta nekik, hogy ha bármikor segítségre szorulnának, csak kiabáljanak egy nagyot és már ott is terem. Elköszöntek és már indultak is tovább a Varázslóhoz.

Odaértek a Lekvárosrétre, ahol egy picike, nagyon cuki mókuskával találkoztak. Mivel annyira kicsi volt, hogy nem érte fel az asztalt, megkérte a Füzetet, hogy rajzoljon az anyukájának egy szép virágot a szülinapjára. A Füzet kitépett egy lapot magából és azt mondta a Mókuskának, hogy ha bármikor szüksége lenne még egy ilyen rajzra, csak szóljon és ott terem.

Ezután egy kis faluba érkeztek, ahol nagy volt a szegénység. Egy kisfiút pillantottak meg, aki nagyon didergett, mert nem volt begombolva a kabátja. Szerette volna ő begombolni, de sajnos egy árva gomb sem volt a kabátján. Rögtön felajánlotta magát a mi kis barátunk.

- Majd én segítek neked, hogy ne fázzál! - mondta a Gomb és abban a pillanatban oda is gurult a kisfiúhoz.

- Most már soha többet nem fogok fázni!- ugrált örömében a kisfiú.

Már estefelé járhatott, ahogy a Varázslóhoz értek. A Varázsló egy szót sem szólt, csak egy tükröt tartott eléjük.

- Nézzetek bele egyenként, mi történt veletek az elmúlt órákban! -szólt hozzájuk.

Nézték, nézték a varázstükröt és egyszerre csak nagy büszkeség töltötte el a szívüket. Rájöttek, hogy nem is kell ide a Varázsló,nem kell hogy visszavarázsolják őket hasznos tárgyakká, mert örömet szereztek mindazoknak, akikkel az útjuk során találkoztak.

Mivel már nem voltak “kacatok”, nem tértek vissza a városkájukba, hanem elindultak a nagyvilágba segítséget nyújtani. Egyedül a Gomb maradt örökre a kisfiú kabátján és a nagy hidegben vigyáztak egymásra.

           Boldogságban, büszkeségben éltek, s még ma is csupa gyönyörűség minden napjuk.

                                                                   Írta: Győrfi Hanna Klára