Kalamajka, galiba


https://webshop.meskete.hu
  • 2023.
    feb
  • 02

Kalamajka, galiba

 

Ég és föld között, kíváncsi emberszem elől jól elrejtve lebegett egy szivárványszínben pompázó buborék. Ha valami varázslat vagy az álom szárnyán arra vetődtél volna, hiába is próbáltál volna a belsejébe kukucskálni! Kívülről ugyanis csak a szemedet kápráztatták volna a gyorsan változó, vibráló színek! Ami így a szemed elől rejtve maradt volna, az nem volt más, mint egy egy meseszép palota, melynek lakói mindig kifelé kémleltek, őket nem zavarták a színek. Az ő tudtuk nélkül az emberi világban semmi nem történhetett. Igen, kitaláltad, kedves barátom, ezen a különös helyen nem közönséges földi lények éltek.  Tündérország bújt meg a gonosz emberek földjétől távoli, de a jóságosokhoz mégiscsak közeli buborékban!

Tündérhon lakói kevesen voltak, ezért bizony megállás nélkül tevékenykedtek, hogy a föld minden emberét szolgálhassák. Mármint azokat, akik hagyták magukat.

E csodálatos teremtmények királynője volt a legszorgalmasabb, mióta csak létezett a tündéri szolgálat. Azaz, mióta csak segítségre, vigaszra, oltalomra szoruló ember élt a világon.

A királynő érezte, hogy közeleg már hosszú uralkodásának a vége, ezért türelemmel tanítgatta kicsiny tündérlánykáját, és mikor úgy vélte, már egyedül is megállja a helyét, útnak indította. Útravalóul ellátta néhány hasznos tanáccsal, majd emlékeztette – A tündér- az emberrel ellentétben- sosem képzelheti magát tévedhetetlennek! Ha hibázik, helyrehozza, amit elrontott – s már ment is a dolgára, mert a földi kiszemeltje, egy varrónő segítségre szorult. Egy esőkabátokat varró gyárban dolgozott az assszony, műszakjának még a fele sem telt el, de ő máris ólmos fáradtságot érzett. Fájt a háta a folyamatos görnyedéstől, zúgott a feje a szüntelenül zakatoló gépek zajától. De mosolygott, mert kedves lánykája járt az eszében, meg kicsit izgult is, hogy a hosszú nyári szünet után boldogul-e majd az iskolában. Szerette volna elkísérni legalább ma, az első napon, de az esőkabátokkal nem lehet viccelni, azok maguktól nem varródnak meg! A tündérkirálynőt ez a mosoly és a kislány miatti aggodalom késztette beavatkozásra. A rekkenő hőségben és porban izzadó varrónők között gyenge szellőt keltett, így jólesően hűsítette a gyöngyöző homlokokat. A hátfájós asszony orra elé a leghatásosabb fájdalomcsillapító és erősítő páráját legyezte, tett bele egy kevés gondűzőt kivonatot is, mert tudta, hogy néhány levegővétel után e jól bevált szertől a szenvedés megszűnik. Így is lett. A varrónő hamarosan olyan jól érezte magát, már még a gépek zaját is muzsikának hallotta.  Nem úgy a királynő! Mielőtt a feje neki is zakatolni kezdett volna, kimenekült a varrodából. -Nézzünk a gyerekem után! -sóhajtotta. S a legjobbkor döntött így. A varrónő lánykájának, Böskének nyomában lopakodott az ő tündérkéje.

A kisiskolás Böske félve közeledett az iskolához. Attól tartott, a nyáron elfelejtett minden betűt, nem fog tudni olvasni, ha rá kerül a sor. A tündérlányka megszánta a kis nebulót, gyorsan cselekedett is. Hogy jól vagy rosszul, azt egyelőre nem tudta. Mindenesetre, hogy könnyebb legyen Böske dolga, minden hosszú szónak levágta a második felét. A tanító kérésére Böske olvasott. Egészen jól ment.

-A birka ….  elővette tarisznyájából a madár…. kenyerét, megette, majd az utolsó cseppig megitta a forrás...t.

A tanítónő csak lesett ki lecsúszott szemüvege fölött, az osztálytársak kacarászva helyesbítettek, hogy birkapásztor, madárlátta, forrásvíz. A tündérlány nem akart további bajt, gyorsan inkább az elejét nyisszantotta le minden undok hosszú szónak. Most ezt olvasta Böske: -A messzi faluból …szót hozott a szél. -A társak kórusban kiabálták: - harangszót. - A tanító még bírta türelemmel. -No, Böske, fussunk neki harmadjára is! Most a lap alján lévő szavakat olvasd! -A tündérlány most már igazán zavarban volt. Hát ez se jött be? Akkor most nem nyúl már a hosszú szavakhoz, csak néhány betűt változtat meg. Azt már talán észre sem veszik! És Böske mondta is bátran a lóvakaró szó helyett a hótakarót, olvasta a lelkem, hogy kutyaharapás, pedig macskakaparást kellett volna, végül fityfirittyet mondott a kutykurutty szó helyett. Visítva nevetett mindenki. Vagyis mégsem mindenki. A tanító azért nem, mert viaskodott magával, hogy megdorgálja-e a rosszul olvasó tanulót, vagy kezdje el vele elölről az ábécét. Böske meg azért nem vihorászott, mert kinevették, és mert észrevette szeretett tanítója zavarát. Hát még ha látta volna, milyen kétségbeesetten sírdogált a tündérlány a sarokban! Az időközben megérkezett tündérkirálynő vigasztalgatta, hogy rendbe hozzuk, ne félj semmit! A tanító felszólította Böskét, ugyan mutatná már meg azt a fura olvasókönyvet, hátha abban van a hiba! Mindenesetre összehasonlítaná a sajátjával.  Hát hisz azt megtehette, mert a tündérkirálynő jóvoltából most már az övé is szakasztott olyan volt, mint a  Böskéé. Meg is nyugodott, de csak egy pillanatra. Az osztályt elhallgattatta azzal, hogy Böske könyve nyomdahibás. – Kimehettek az udvarra - nyögte ki feltámadt zavarában, s közben egyre csak a szemüvegét tisztogatta. El is határozta rögvest, hogy még ma elmegy a szemorvoshoz. Meg az idegorvoshoz. És többé nem iszik háromnál több kávét.

Az esti híradó rendkívüli eseményekről tudósította a tévénézőket. Hozzáértő, okos emberek természetesen eloszlatták az emberfejekben keletkezett zűrzavart. Először a délelőtti, alulról felfelé emelkedve hulló esőről volt szó. A ruhagyár élelmes igazgatója mindenkit megnyugtatott, hogy gond egy szál se, ha kell, holnaptól esőnadrágokat is varrnak az esőkabátok mellett.

A második hír szerint ebéd táján a Jó ebédhez szól a nóta rádióadás minden zenehangja visszafelé ment a drótokon, s a villanyoszlopok kettőt balra, kettőt jobbra, akarom mondani: csárdás tánclépéseket lejtettek. A tudományos munkatárs hosszasan lapozgatott vaskos könyveiben, aztán boldogan felkiáltott: -Heuréka! Ha el akarják kerülni az emberek, hogy ez a talányos helyzet megismétlődjön, igyanak kevesebb sört az ebédhez, és ne kapcsolják be a rádiót!

Végül egy külföldi tudósító szerint a Tátra havas lejtőin a síelők háttal a hegynek, felfelé siklottak. A roppant elmés tanács erre az volt: tegyük fel fordítva a szemüvegünket, s mindjárt helyreáll a világ rendje!

A tündérkirálynő tudta, hogy ezekért a galibákért csakis a másik buborék lakói lehetnek a felelősek, a banyaszorkák. Őket sem látják a földi halandók, mert az ő fészkük meg a föld mélyén rejtezik.

-Valószínű, hogy valamelyik banyaszorka kölyke csintalankodott ma az emberekkel, szerencsére nagy bajt nem okozott. De te, gyermekem- fordult megbocsájtó szeretettel csemetéjéhez - te is nagy kalamajkát idéztél elő! Sokat kell még tanulnod, hogy erődet és tehetségedet ne fordítsd a jó emberek kárára! Nézd csak, milyen boldogan hajtja álomra a fejét a varrónő! Mert meggyógyult, mert Böskéje áldott jó gyerek, és szorgalmasan gyakorolja az olvasást.

 Aztán megsimogatta tündérlánya arcocskáját. Kimondhatatlanul büszke volt rá, mert ő -ne feledd, tündérkirálynő volt- már látta a jövőt, előtte nem volt titok, hogy egyetlen leánykája méltó lesz Tündérország királyi trónjára.

Kedves mesehallgató barátom! Elárulom neked, hogy nem minden ember veszi észre az égi csodát. De ha te megpillantod a hétszínű szivárványt, tudd meg, hogy csak a tündérnépség jutalmából láthatod, mert jó vagy!

 

Tímár  Klára, amatőr író

Ezt a mesét írta: Tímár Klára amatőr író

Szépkorú, bölcsész végzettségű négyszeres nagymama vagyok. A betűk örök szerelmese.


https://webshop.meskete.hu

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!