Varázsszőnyeg

Varázsszőnyeg.

Varázsszőnyeg

Élt a mi városunkban – amely nem az Óperenciás tengeren túl található, de még nem is ott, ahol a kurtafarkú malac túr, hanem csak itt, nem messze tőled – mondom élt itt egy kisfiú. Kispistinek szólította a családja, vagy Istili-Pistilinek. Gondolhatod, hogy akkor az apját meg Nagypistinek becézték!

Kispisti olyan betegségben szenvedett, amit a világ egyetlen orvosa sem tudott volna meggyógyítani, ha a szülők hozzájuk fordultak volna. De nem tették. Tudod, mi volt ez a fránya kórság? Nem titkolom tovább: mese-bolondéria. Kispisti bolondult a mesékért. A reggeli csak akkor esett jól neki, ha közben a kismalacokról, a ravasz rókáról, királykisasszonyok tesze-tosza kérőiről olvasott neki valaki. Ki ért rá erre? No nem a fürdőben éppen borotválkozó apa, aki az ajtót azért nyitva felejtette, nyúlt ki a füle, ő is mese-párti volt. De a konyhai felfordulással hadakozó anyuka sem szánhatott időt a mesefigurákra. Csendben mosogatta, pakolta az edényeket, nem csapkodott, mint rendesen, ha sietnie kell. Hát persze hogy ő is fülelt!

Hogy akkor ki mesélt? A nagymama volt fáradhatatlan e megtisztelő feladat végrehajtásában. Mesével kezdte, mesével zárta a napot. Kispisti este csak úgy volt hajlandó ágyba menni, ha nagyikája minden dolgát félretéve várta őt, hogy a fürdőkádból szappanostul, vizestül a paplan alá vesse magát, és elrebegje: -Kezdhetjük.

 Ma este nagymama szavai Aladdin csodalámpását és a a repülő szőnyeget varázsolták oda a gyerekszobába. Kispisti agya meglódult. Lenézett az ágya melletti csíkos szőnyegre, melyre nemrég sikerült rákennie a vízfesték paletta tizenkét színét. Egy pillanatra el tudta képzelni, hogy megszólal a csiricsáréra maszatolt szőnyegecske, felháborodva tiltakozik, hogy ezek a színek nem állnak jól neki. Ilyen fura gondolat csak a nagyon fáradt Kispisti agyában születhetett, ugye? El is bóbiskolt hamar, nagyikája a szolgálat alól felmentést kapott egészen a holnapi reggeli mesélésig. Azért azt még hallotta, hogy alvó unokája álmában azt mondta, induljunk akkor. 

Kivel beszélt álmában Kispisti? Ne találgasd, elárulom én: Aladárral. Így hívták az ő saját, repülni képes varázsszőnyegét. Csíkos volt, meg sokszínű festékkel összemaszatolt, de ez lényegtelen. Amire képes volt, az csodaszámba ment. Tudott gondolkodni, beszélni – kicsit pöszén, de kit érdekelt, hogy a gazdája nevét Kiszpisztinek mondta? És megérezte, mi jó a parancsolójának, mi nem. Híven szolgált.  Kíváncsian fordult a fiúhoz. -Kiszpiszti, kedvesz gazdám, hová vihetlek?

 A gyermek kész volt a válasszal.

 -Olyan melegem volt egész nap, ki se engedtek a hőség miatt az udvarra, vigyél valami hűvösebb helyre!

Aladár azonnal tudta, merre vegye az irányt.

 –  Jaj, de jó, magam isz régóta vágyom szétnézni az örök hó ész jég birodalmában, kiszgazdám, az Északi- szarkra repülünk. Jól betakargatlak majd, de bisztosz ami bisztosz, szálat ész kesztyűt hozzál!

 Elindultak, de Kispisti ijedten felkiáltott.

- Állj!

  Aladár satufékkel megállt, a fiúcska majdnem leröpült róla.

-Kiszgazdám, mászkor ilyet ne cinálj, alig tudtalak megtartani, majdnem lepottyantál. Ekkora szebesszégnél az nem tréfadolog! Márisz meggondoltad? Menjünk inkább a Déli- szarkra?  Mert az különben még hidegebb!

 – Nem, nem, de majdnem itthon maradt a legkedvesebb plüss állatom, a pingvin. Várj egy percet, hozom!

 Kispisti már ölelte is a szintén szivárványszínű állatkát. Az is kellő mértékben részesült a vízfesték áldásaiból. Aladár csak hunyorgott.

- Még jó, hogy nem a Déli-szarkra megyünk, mert ennek a cúf jószágnak ott élnek a fekete-fehér, nagyon elegánsz rokonai, nagyon kiakadnának!

Egy szempillantás alatt már a hóval fedett, jeges vizek fölé értek.

 -Nem ajánlom, kiszgazdám, hogy leszálljunk, mert az örökké éhesz jegeszmedvék a fókalakoma után bisztoszan desszerként falnának föl téged. Nézd cak, ott egy szarki róka üldöz egy nyulat! Hű, itt isz igen raffinált a nyuszi! Cikk-cakkban menekül. Figyeld cak, mikor a nyúl a cikkbe ér, a róka még a cakkban lohol, a tapszifüles átugrik a cakkba, a szompolyogdi meg a cikkben kereszi.

 -Hajrá, nyuszika! -biztatta az esélytelen állatot Kispisti.

Elgyönyörködtek még kicsit a látványban, megkeresték szemükkel a hóba vájt odúkat, ezekben pihentek a jóllakott jegesmedvék, míg bocsaik kint hancúroztak. Kispisti hamarosan fázni kezdett. Gazdája észrevette.

 -Látom, cinkét fogott az orrod, no varázsoljuk át magunkat az örök jég birodalmából egy kicit melegebb vidékre!

 -Mi van orrommal? - kérdezte ijedten a kisfiú. - Meg a cinkével?

 Aladár sietett megnyugtatni őt: -Szemmi, szemmi, ez cak egy szólász, akkor mondják, ha a hidegben kipiroszodik valakinek az orra.

Alig ért a magyarázat végére, s már a Föld egyik legmelegebb pontja fölé értek. Aladár bosszankodott.

-Én, tökkelütött rongyszőnyeg, nem gondoltam a naptejre! Mi van, ha leégsz ebben a forrószágban? Afrikában vagyunk! Tudod mit, ne szállj le rólam, fölkunkorítom a szélemet, így árnyékban maradhatsz. Szokáig amúgy sze tanácos maradnunk, mert vizet sze hoztunk magunkkal. Meg aztán veszedelmesz ám az a lasszan felénk közeledő elefántcorda, aminek már hallom isz a dübörgészét!

 Kispisti könyörgőre fogta.

- Ne siessünk még, látni szeretném, milyen más állatok élnek errefelé!

A szőnyeg aztán fölvilágosította, hogy zebra, impala, orrszarvú, zsiráf, de olyan gyorsan sorolta, hogy az feltűnt a gyermeknek.

-Miért lettél ilyen izgatott? Úgy hadarsz, alig értettem, amiket mondtál. Más állat nincs?

 Aladár félve, halkan mondta ki -De, van, a gepárd.

  Kispisti visszakérdezett jó hangosan -Micsoda? Leopárdot vagy gepárdot mondtál?

 -Halkan, halkan, az Iszten szerelmére, meg ne hallja! Szemeddig sze tart neki, hogy itt teremjen!

-Neki is van saját Aladárja?

 -Dehogy, de a gepárd a föld leggyorszabb állata. Nem akarnék szégyenben maradni, ha kihívna egy gyorszasági verszenyre!

Rögvest elhagyták a helyet. Haza mentek. Pedig mennyi minden látnivaló lett volna még! Így lemaradtak a banánültetvényen garázdálkodó majmok mókás látványáról, nem hallottak oroszlánbőgést sem.

Kispisti másodszor is megfordult álmában.

A kiváros lakói békésen aludtak, mindenki álmodta a maga kellemes vagy rémes álmát, de a nagymama ébren volt. Valami rosszat álmodhatott. Mire felébredt, el is felejtette, de valami nagyon felzaklathatta. Csak akkor nyugodott meg, miután végigjárta a házat, s meggyőződött róla, minden rendben.

Édesdeden aludt az ő kisunokája, arca fénylett a gyönyörűségtől. Vajon mit álmodhatott? Ahogy a szemüveg nélküli nagyi lábujjhegyen osont kifelé Kispisti szobájából, megbotlott a csíkos szőnyegben. Lehajolt, fölnyalábolta, s a fürdőszobában beáztatta, mondván:

- Te szegény, annyi festék van már rajtad, hogy alig látni az eredeti színedet. Visszavarázsolom én a régi szépségedet, ne félj!

Aladár ijedten pislogott -Még egy varázsló van a házban?

Nagyi az ágyba visszatérve még azon agyalt, mi is legyen a reggelihez járó mese, de mire kitalálhatta volna, elnyomta az álom. Jó éjszakát, szép álmokat!