Ki legyen a főnök?

Ki legyen a főnök?.

       Élt egyszer valamikor régen, az alföldön egy gazda. Ennek a gazdának éppen csak akkora földje volt, hogy ha háromszor eldobott egy követ, akkor harmadszorra már a szomszéd bitrokán koppant. De azért termesztett ott burgonyát, kukoricát, lucernát, hordta a piacra eladni. Ami megmaradt, azt odaadta az állatainak. Volt neki az istállóban egy ló, egy szamár, egy tarka tehénke, az ól mellett kis baromfiudvar, abban három kendermagos tyúkocska, egy reggelente kukorékoló kakas, és egy nagyszájú liba, akik mindig éhesek voltak. Jaj, meg ne feledkezzek Bodri kutyáról, a hűséges, okos komondorról, akire napközben és persze éjjel is rábízta a gazda az állatait, no meg a házát.
   Történt egy napon, hogy amikor a gazda elment a följére, a liba előállt azzal, hogy bizony ő már megunta, hogy a kutya főnökösködik fölöttük, ő is tudja, mit kell tenni, és neki is van elég nagy hangja, majd ő megmondja ezen túl, hogy meddig mehetnek ki az állatok, és mikor kell visszajönni, ő is van olyan okos, mint Bodri kutya! Bodri csak morgott, nem szólt, vizslatta a környéket, mert azt érezte, valami nincs rendben. 
A liba csak erősködött, hogy váltsák le a kutyát, és válasszák meg főnöknek őt. A tehénke csak kérődzött, és megvonta a vállát, hogy neki mindegy, ő szót fogad mindenkinek. A ló elhatárolódott, mondván, hogy általában ki van pányvázva, úgysem mehet sehová, ő nem szavaz senkire. A szamár csak azt mondta: iá. A tyúkok viszont lelkesen támogatták a libát. Úgy döntöttek tehát, hogy leváltják Bodrit és a liba lesz a főnök. A tyúkok azonnal elindultak a kerítésen túlra, mert ott - úgy látták, zöldebb a fű. Bodri mordult egyet és felállt. 
- Ne gá, gá, gátold őket a mozgásban, én úgy látom biztonságos a környék, mehetnek nyugodtan! – intette Bodrit a liba.
- Én viszont azt érzem, hogy a közelben van a róka, úgy ám! – villantotta ki hegyes fogait Bodri, és nekiiramodott, hogy csak úgy porzott utána a baromfiudvar földje.
Éppen időben, mert a tyúkok kotkodácsolva rohantak, ahogy csak a lábuk bírta, nyomukban a rókával. Már majdnem utolérte őket a ravaszdi, amikor Bodri közéjük toppant és jól elzavarta a rókát.
A tyúkok ijedten húzódtak be az ólba, aznap a hangjukat sem lehetett hallani.
Másnap Bodri nyugodtan heverészett a helyén, amikor megint meghallotta a libát:
- Szerintem nem jól van, hogy egy kutya a főnök! Lám, a tyúkok ki sem mernek jönni az ólból! 
- Nem ám, mert félnek a rókától! – nyihogta a ló.
- Én is elzavartam volna, ő csak megelőzött! – így a liba.
Erre a szóra a tyúkok kijöttek az ólból és szó nélkül nekiestek a libának. A liba meg kiszaladt előlük a kerítésen túlra. Több se kellett a leselkedő ravaszdinak, utánuk! De Bodri sem volt rest, hamar utolérte őket, és úgy ellátta a róka baját, hogy az hanyatt-homlok elmenekült.
A liba csapzott tollal, lógó orral ment vissza az udvarra. Ott aztán szipogva köszönte meg Bodrinak a segítséget, és soha többet nem akart főnök lenni. A gazda nagy örömére, azóta is békességben élnek, ha meg nem haltak.