Az eperfa manói : Időapó órája


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

    Régen történt már ez az eset, de minden évben emlegetik az erdő lakói, olyan emlékezetes volt.
Huba és Benő, a vén eperfa két kis manója izgatottan készülődött. Eljött az év utolsó napja, december harmincegyedike. Már egy héttel a nagy esemény előtt ...

Kép forrása: Adorjan Lena

    Régen történt már ez az eset, de minden évben emlegetik az erdő lakói, olyan emlékezetes volt.

Huba és Benő, a vén eperfa két kis manója izgatottan készülődött. Eljött az év utolsó napja, december harmincegyedike. Már egy héttel a nagy esemény előtt összedugták a fejüket, és kitalálták, hogy az idei szilvesztert emlékezetessé teszik. Minden lakónak külön-külön küldtek meghívót, hogy jelenjen meg a lakógyűlésen, ahol aztán megbeszélték a teendőket.

Sün anyó pogácsát sütött, Galamb Manci családjával a fa díszítését vállalta el, lampionokat aggattak minden gallyra. Denevér Oszkár az üdítőkért felelt, Veréb Vera barátnőjével a gyerekekre vigyázott, mindenki kivette a részét az óév búcsúztatásának előkészületeiből.

Azaz, csaknem mindenki. Egy valakit nem hívtak meg. Olyan régen nem találkoztak már a vén varázslóval, aki remeteként élt, mélyen a föld alatt az eperfa gyökerei között (nem szívesen ment társaságba), hogy teljesen elfeledkeztek róla! Véletlenül lemaradt a listáról.

Ám most, onnan lentről a varázstükrén át, keserűen nézte, hogyan készülődnek a lakók, és szívébe beköltözött az irigység. Először megpróbálta kiűzni onnan, de sehogyan sem sikerült. Az irigység gonosz kis piszkálódó lidérce alig várta, hogy végre már beköltözhessen valakibe, hát nem akart hirtelen távozni. Befészkelte magát a varázsló szívébe, és annak minden dobbanáskor azt súgta: - Nem látnak szívesen, azért nem hívtak meg! Állj bosszút, tégy valami sötét dolgot, emlegessék meg ezt a napot, amikor nélküled akarnak boldogok  lenni, ne érezze jól magát senki!

A varázsló addig hallgatta a gonosz kis lidércet, hogy elhatározta magát a bosszúra. Gonosz tervet eszelt ki. Felkereste idő apót.

  • Kedves Idő apó, olyan régen ismerjük már egymást, tudom sok a dolgod, és te aztán sosem pihenhetsz. Amióta az eszem tudom, mindig pontos voltál, semmi lazítás, hát gondoltam kicsit megkönnyítem a dolgodat, ha rám bízod az órádat, akkor az év utolsó napját pihenéssel tölthetnéd, majd én ügyelek, hogy pont éjfélkor meghallja az óra utolsó kondítását, és eljöjjön az újév.
  • Nem bánom, kedves varázsló, rám fér egy kis olvasás, olyan régen nem törődhettem az én drága könyveimmel, de jól vigyázz, hogy az óra meg ne álljon! Ha a felhúzólánc oda ér az óra aljára, le kell húzni, különben megáll az idő.

Ezzel átadta a hatalmas ősrégi óráját Idő apó, a varázslónak, és jólesően elnyújtózott a hintaszékében, kezébe vette kedvenc könyvét és elmélyülten olvasni kezdte. A varázslónak nem kellett több, azonnal hazavitte az órát az eperfa gyökerei alá, feltette a falra és hallgatta, ahogy az óra üti a másodperceket, perceket, órákat.

Közben az eperfa lakói összegyűltek, nagyon jól érezték magukat. Beszélgettek, zenét hallgattak, társasjátékokat játszottak, ettek-ittak. Még táncoltak is. Így múlatták az időt az év utolsó napján. Már öreg este lett, a hold vidáman nézte, milyen jól szórakoznak az erdei állatok. Nem sok volt már éjfélig, az óév kezdte összeszedni az emlékeket, azt a sok jót, ami történt szépen kosárba rakta, a rosszakat pedig a felejtés köpenyébe rejtette, hogy soha többé ne jöhessenek elő. Búcsúzkodni kezdett. Huba és Benő nem marasztalta. Tudták, hogy az a rend, hogy az óév mindig megy, amikor az új megérkezik. – nincs ebben semmi rossz!

Eljött az éjfél, de az órák megálltak. Nem kongatták az újévnek kezdetét, hiába várták, az újév nem ébredt fel, nem tudott eljönni. Nagy volt a riadalom. Most mit tegyenek?  Nem tudták, mitől álltak meg az órák? Az óév búsan téblábolt a hideg éjszakában, nem tudta, most menjen, vagy maradnia kell még egy évre, és akkor bizony minden kezdődik elölről, ami tavaly már egyszer megtörtént.

Huba és Benő is tanácstalan volt. – Meg kell keresnünk Idő apót, csak ő segíthet!

  • Hipp-hopp ott legyek ahol akarok! – mondták és megérintették a varázssapkájukat. – Idő apónál!

Ott is termettek azonnal. Idő apó békésen szunyókált kedves könyve fölött a hintaszékben, nem tudott semmiről. Mikor elmesélték neki mi történt, azonnal felpattant: - Óh, az a csalafinta varázsló! Kicsalta tőlem az órámat, csak ő állíthatta meg az időt! Menjünk gyorsan, mielőtt nagyobb baj történik!

Mikor odaértek az eperfa gyökerei közt lakó varázslóhoz, nem ismertek rá. Még sokkal vénebb lett, mint volt, keze reszketett, alig látott, és szorosan fogott valamit, amit beburkolt a köpenyébe.

  • Jaj, jaj, mit tettél, te ostoba varázsló! – szólt rá Idő apó. – aki megállítja az időt, az sokkal gyorsabban öregszik, míg mások egyáltalán nem öregszenek. Ez a büntetése. Az időt ugyan is nem lehet megállítani, annak haladnia kell tovább, nincs mit tenni! Add ide gyorsan az órám!

De a varázsló csak szorította a köpönyegbe tekert órát, és nem adta oda.

  • Mi történt veled varázsló? Te nem voltál ilyen gonosz? Miért állítottad meg az időt? – kérdezte Huba
  • Mert nem hívtatok meg a mulatságba! – vágta rá a varázsló vádlón.
  • Óh! Sajnáljuk! Tényleg! Bocsáss meg, véletlen volt! Én vagyok a hibás, kifelejtettelek, de nem direkt, véletlenül! Meg tudsz bocsájtani? – kérdezte Benő – Szánom – bánom, kérlek, gyere el közénk, ünnepeljük együtt az új évet! Még talán nem késő!
  • A varázsló megenyhült ennek hallatán, tudta, hogy a manók őszintén megbánták, hogy elfelejtették, az irigység elkullogott a szívéből, hiszen már nem hallgatott rá.

Odaadta idő apónak az órát, amit ő azonnal újraindított. Végre megkondult az éjfélt jelző hang, az óév elköszönt, az új év pedig frissen, vidáman beköszöntött. A manók Idő apóval és a varázslóval együtt csatlakoztak az erdei állatokhoz és az eperfa lakóihoz, hogy üdvözöljék és megünnepeljék az újonnan beköszöntött évet.

Idő apó soha többé nem adta ki a kezéből az óráját. Azon túl mindig rendben elköszön az óév, és időben beköszön az új.

 

Apor Kata, amatőr író

Ezt a mesét írta: Apor Kata amatőr író

Kaliczka Tamásné vagyok. Papír- írószer üzletet vezetek Budapesten és Romhányban. Érzékenyítve vagyok egyaránt a városi és a vidéki életkörülményekre is. Minden és mindenki érdekel, fogékonyan reagálok a szociális eseményekre, az emberi viszonyokra. Kisgyermekkorom óta szeretem a meséket, ennek következményeképpen szinte álomvilágban élek. Íróként először 2018-ban mutatkoztam be. Novellákkal kezdtem, ...


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!