Az eperfa manói ( A tavat síró óriás )


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

       Huba és Benő a két huncut manó javában aludt az eperfa odvában, amikor nagy csobbanásra lettek figyelmesek.

Huba, hallottad? – Ébredt fel Benő.
Igen, de mi volt ez? - Dörzsölte a szemét Huba. – Olyan, volt, mint egy óriás vízcsepp.
Olyan,...

Kép forrása: pixabay

       Huba és Benő a két huncut manó javában aludt az eperfa odvában, amikor nagy csobbanásra lettek figyelmesek.

  • Huba, hallottad? – Ébredt fel Benő.
  • Igen, de mi volt ez? - Dörzsölte a szemét Huba. – Olyan, volt, mint egy óriás vízcsepp.
  • Olyan, de én úgy tudom, nincs a közelünkben se folyó, se tó. – Gondolkodott hangosan Benő.

Jobban hegyezték a fülüket. – Placcs, placcs, placcs.

  • Esik az eső? – Kérdezte Huba.
  • Nem, szép idő van kinn. - Nézett ki az ablakon Benő.

Ám azonnal vissza is hőkölt.

  • Huba, Huba, gyere gyorsan, de óvatosan!

Huba gyorsan kiugrott az ágyból és odaszaladt a testvéréhez. Elhúzták az ablakon a függönyt, és kinéztek rajta. Azonnal visszakapták a fejüket, és lehuppantak a földre. Egy tó fodrozódott alattuk. Egy tó, ami még este nem volt ott, de ez még mind nem elég, fentről folyamatosan hullott bele akkora cseppekben a víz, hogy amikor beleesett a tóba, olyan vízoszlop keletkezett, hogy majd elérte a manók ablakát!

  • Hűha! – Mondta Benő.
  • Hűha! – Mondta Huba. Ennek a fele sem tréfa! Menjünk gyorsan, kérdezzük meg Eperfa apót, mit tegyünk?

Eperfa apó csóválta a koronáját, hogy majd kiestek Cinke mama kicsinyei a fészekből.

  • Manócskáim, én messzire már nem látok el, olyan vénségesen vén vagyok, de ilyen víztömeg csak úgy, nem esik az égből. Fel kell menjetek az óriások hegyére, nézzétek meg, mi lehet ennek az oka, de siessetek, mert különben ez a hatalmas víz, alá ássa a gyökereimet, és akkor végünk!

A manók egy percig sem tétováztak. Megütögették a varázssapkájukat a fejükön, csettintettek a nyelvükkel, és azt mondták: - Hipp, hopp! Ott legyek, ahol akarok! Az óriások hegyén!

Ott aztán körül sem kellett nézniük, mert azonnal láttak egy hatalmas hólyagot maguk előtt, ami egy még hatalmasabb lábujjon volt. Ahogy néztek felfelé, hát a lábujj egy borzasztó nagy lábban folytatódott, tovább nem is láttak, mert a többi rész a felhők felett volt. Ám onnan, ami lehallatszott!

  • Brühühühü, brühühühü, brühühüüüüü – Sírt valaki keservesen.
  • Ki van ott fenn, és miért sír? – Kiáltott fel Benő.
  • Én vagyok a világ legszerencsétlenebb óriása, ha tudni akarod!
  • Te, világ legszerencsétlenebb óriása, miért sírsz? – Kérdezte Huba.
  • Nem látod, vagy esetleg vak vagy? Feltörte a hétmérföldes csizmám a lábam, nem tudok menni. Brühühühü! – Sírt tovább az óriás. A hatalmas vízcseppek úgy hullottak alá egyenesen az eperfa tövébe, hogy félő volt, mindjárt megtelik vele a völgy.
  • Jaj, ne sírj tovább, könyörögtek a manók, segítünk rajtad jó?

Az óriás egyszerre kidugta a fejét a felhők közül. Odahajolt a manókhoz, és azt mondta: - Ti tudnátok rajtam segíteni? Ti? Olyan kicsik vagytok, hogy ha akarlak elfújlak benneteket a világ végéig, és még annál is tovább! Hogy tudnátok ti segíteni nekem, a világ legeslegnagyobb óriásának?

A manók összedugták a fejüket, tanácskoztak.

  • Hát akkor figyelj ránk, te legeslegnagyobb és legszerencsétlenebb óriás! Igenis tudunk rajtad segíteni! Bár kicsik vagyunk, de azért az eszünk a helyén van! Viszont cserébe meg kell ígérned, hogy nem sírsz tovább! – Kérte Huba.
  • Ígérem! – Mondta komolyan az óriás.
  • Nohát, akkor egyet kell tenned! Amelyik csizmád feltörte a lábad, fogd meg a szárát, és tedd le a vén eperfa mellé, ott lakik a Hétsingszakállú varga, ő és a segédei majd megjavítják. Addig mi elmegyünk a Kencselő vár boszorkányához Kenceficéhez. Biztosan ad a lábadra varázskenőcsöt, amitől meggyógyul!

Úgy is tettek. Az óriás letette a bal csizmáját az eperfa mellé, visszaült a hegy tetejére, és türelmesen várt. A manók megütögették a sapkájukat.

  • Hipp, hopp, ott legyek, ahol akarok, a Hétsingszakállú mesternél. – Mondták.
  • Mit akartok itt? – Kérdezte a mester.
  • Kedves mester, nézd meg ezt a csizmát! Itt van az eperfánk mellett, feltörte az óriás barátunk lábát. Kérlek, segíts rajta! – Kérte Huba.
  • Sok a dolgom… - Dörmögte a mester. – De van egy kérésem. Kellene nekem a hátamra egy csodakenőcs, mert a sok görnyedéstől nagyon fáj. Ha hoztok nekem ilyent, akkor megjavítom ezt az óriás csizmát!
  • Azon ne múljék, éppen Kenceficéhez tartunk, meglátod hozunk tőle csodakenőcsöt a hátadra, és az óriás lábára! – Azzal már indultak is. – Hipp, hopp!

A Kencselő vár hatalmas kapui előtt két alabárd állt keresztben.

  • Na, itt aztán nem jutunk be! – Keseredett el Huba.
  • Nem, ha nem akarunk! – Mondta Benő, azzal már fordult is oda az alabárdokhoz.
  • Te, Huba, szerinted ezek az albárdok igaziak? – Kérdezte huncutul.
  • Még, hogy igaziak-e? Aki nálunk igazibb, az festi magát! – Szólalt meg az egyik alabárd.
  • Beszélni azt tudnak, azt látom, de szerintem szaladni azt nem! Hiszen, csak egy nyelük van! Az nem láb!
  • Láb, nem láb! – Dohogtak az alabárdok, és már is egyenesbe álltak. – Repülő alabárdokról még nem hallottál? Oda repülünk, ahová akarunk!
  • De Bergengóciáig csak nem tudtok elrepülni? – Kacsintott Hubára Benő.
  • Bárhová elrepülünk, ha nem hiszitek fogadjunk!
  • Jó, fogadjunk! Ha elrepültök Bergengóciáig bemehetünk a várba. Ha nem, akkor bizony eloldalgunk szemlesütve. Jó lesz?
  • Jó hát, akkor csak ámuljatok! Egy szempillantás és itt vagyunk! – Azzal a két alabárd huss, már ott sem volt.

A két manónak egy szempillantás ideje volt csak és már vissza is értek. Peckesen megállt előttük a két alabárd.

  • Na, kinek volt igaza? – Kérdezték fennhéjázón.
  • Elismerjük, nektek volt igazatok. Akkor bemehetünk?
  • Persze, hogy be, mi álljuk a szavunkat! - Mondták az alabárdok, és már nyílt is a hatalmas kapu két szárnya.
  • Mi járatban vagytok erre? – Kérdezte Kencefice miközben egy nagy fakanállal kevergette az üstben lévő kotyvalékot.
  • Kedves Kencefice! Barátunknak az óriásnak nőtt egy nagyon ronda hólyag a lábán, mert feltörte a hétmérföldes csizmája. Neki jöttünk kenőcsért, de a szegény öreg Hétsingszakállú varga mesternek is nagyon megfájdult a dereka, neki is kéne egy kis csodakenőcs, mert anélkül nem tudja megjavítani az óriás csizmáját, akinek, ha tovább töri a lábát, akkor végünk, mert annyit sír, hogy elönti szegény vén eperfánkat a víz és akkor nem lesz hol laknunk. – Mondták egy szuszra a manók.
  • Ismerem a jó öreg eperfát. Nem szeretném, ha baj érné. Adok kenőcsöt mindkét barátotoknak, és mondjátok meg a kedves eperfának, hogy szeretettel üdvözlöm. – Mosolygott Kencefice, és merített egy nagyot az üstből, két tégelybe szétöntötte, és a manók kezébe nyomta. – Már vihetitek is! – Mondta.

Bizony várták őket már nagyon az eperfa lakói. Először odaadták a kenőcsöt a varga mesternek, az nagyon megkönnyebbült. Újra olyan volt a dereka, mint ifjú korában! Gyorsan megjavította a csizmát, jól megpuhította. – Most már nem fogja feltörni az óriásotok lábát, szóljatok neki, hogy viheti!

De nem kellett szólni, az óriás leste onnan fentről őket, már is fogta a csizmáját.

Várj, először kend be a csodakenőccsel a lábad, hogy elmúljon a hólyag! – Kiabálták a manók, és átadták neki a kenőcsöt. Az óriás bekente a lábát, el is múlt a duzzanat. Nagyon hálás volt a manóknak! Boldog mosolyára még a nap is kisütött, és a vén eperfa körül felszárította az összes könnyet, amit az óriás sírt.

  • Köszönöm szépen Manócskák! Ha bármi bajotok lenne, csak kiáltsatok értem, és ott termek nálatok, bárhol is legyetek! Viszont látásra! – Azzal a hétmérföldes csizmával a lábán, már ott sem volt!

Közben beesteledett. A manók megint jól elfáradtak, le is feküdtek aludni. Még álmukban is azon mosolyogtak, milyen cselesen kerültek be a Kencselő várba.

 

Ha nem hiszitek, járjatok utána!

Apor Kata, amatőr író

Ezt a mesét írta: Apor Kata amatőr író

Kaliczka Tamásné vagyok. Papír- írószer üzletet vezetek Budapesten és Romhányban. Érzékenyítve vagyok egyaránt a városi és a vidéki életkörülményekre is. Minden és mindenki érdekel, fogékonyan reagálok a szociális eseményekre, az emberi viszonyokra. Kisgyermekkorom óta szeretem a meséket, ennek következményeképpen szinte álomvilágban élek. Íróként először 2018-ban mutatkoztam be. Novellákkal kezdtem, ...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!