Mentsük meg az Északi sarkot 7. (Zakari a csimpánzok királya )

Mentsük meg az Északi sarkot 7. (Zakari a csimpánzok királya ).

   Lunda Lulu komolyan vette a feladatát. A Brazil esőerdőből kiutat keresve repült egyre feljebb és feljebb. Már látta a kanyargós ösvényt, ami egy tisztáshoz vezetett, de mi az a hatalmas valami, ami a tisztás közepén állt? Mintha egy óriás kosár lenne, köteleken rögzítve egy nagy piros gömbhöz. A gömb lengedezett a szélben, de nem tudott felszállni, mert a földhöz volt kötve vastag kötéllel, ami egy fém kampóból eredt és a kosár közepéig tartott. Gyorsan szólt a többieknek.

• Ez egy léghajó. – Közölte Talpas. – A léggömb gázzal van töltve, az könnyebb, mint a levegő, ha eloldozzák a földtől, felemeli a kosarat a levegőbe, és elszáll. Ha jól megfigyelted, akkor homokzsákok vannak a kosár oldalára rögzítve, ami biztosítja a megfelelő súlyt. Ha feljebb akarnak vele emelkedni, akkor leoldanak róla egy homokzsákot. A szél szárnyán repül, és arra, amerre a szél fúj. De mit keres itt az erdő közepén? Láttál valakit a közelében?
• Nem, senkit. Teljesen elhagyott volt.
• Akkor ne gondolkodjunk tovább, foglaljuk el! Ha szerencsénk van, afrikáig elrepít. – A nyúl végignézett a társain. – Van valakinek ellenvetése?

Közben odaértek a tisztás szélére, és eléjük tárult a léghajó teljes valójában.

• Azta, mekkora! – Rezső, a sarki róka álmélkodva ágaskodott és nyújtotta a nyakát az égnek, hogy jobban szemügyre vehesse a hatalmas járművet. – Felállhatok a hátadra? – Súgta Ödönnek.

A rénszarvas éppen egy ízletes fűcsomót tépett ki a földből, és nagy élvezettel rágni kezdte.

• Barbosa a lajhár, hordárnak használt, te barátom éppen létraként szeretnél igénybe venni. Csak rajta! Van még valakinek valami igénye a személyemmel kapcsolatban? Bármi! Ne rejtsétek véka alá, állok rendelkezésetekre! – Nézett szét kissé sértődötten Ödön.- Ne zavarjon benneteket, hogy éppen táplálkozom!
• Pusztán az állandó csámcsogásod zavar, ha megtennéd, hogy lejjebb ereszted azt a gyönyörű agancsaid, akkor felkapaszkodnék rád! – Kérte Rezső.

Közben Kacagó Zimankó, a kis kíváncsi tündér odarepült a kosárhoz, és belekukkantott. Azonnal vissza is fordult a barátaihoz.

• Valaki van benne! – Suttogta. – Úgy láttam, alszik.
• Gyerünk, nézzük meg! – Adta ki a parancsot Talpas.
• Csak menjetek, én még eszem egy keveset. – Közölte Ödön. - Itt megvárlak titeket!

Lassan, óvatosan közelítették meg a kosarat. Amikor odaértek, Talpas felmászott a kosár oldalán egészen a tetejéig. Ott aztán ahelyett, hogy megállt volna csendben, hirtelen hatalmas ordításban tört ki és leugrott a kosár aljába az alvóhoz.

• Drága barátom! Hát te vagy! Ez hihetetlen! Nem merem elhinni! Hogy kerülsz ide Braziliába?

A valaki azonnal felugrott, hirtelen azt sem tudta hol van. Harci állásba helyezkedett, ám amikor felismerte a barátját, azonnal leengedte kezeit és széles mozdulattal a keblére ölelte.

• Talpas! Drága barátom, de jó, hogy megtaláltalak!
• Ami azt illeti mi találtunk önre. Kit tisztelhetünk az úrban? – Kérdezte Kacagó Zimankó kissé az orra alatt, csak félhangosan. Nem tetszett neki a nagydarab tetőtől talpig sötétbarna szőrrel fedett emberformájú, ám hosszú kezű és igen görbe lábú valaki, akinek ráadásul éles, makogó hangja volt és a fejét feltartotta, mintha ő lenne itt mindennek az ura.
• Engedjétek meg, hogy bemutassam nektek jóbarátomat Zakarit, aki afrikában él, és ha éppen nem alszik, akkor egy vidám majom. Éppen az ő üzenetére igyekszünk Burundiba. – Mutatott a majomra Talpas.
• Értetek jöttem. Burundi földön én vagyok a csimpánzok királya. Tudtam, hogy megtalállak titeket! Szálljatok fel, igyekeznünk kell! Az orvvadászok veszélyeztetik népemet és az ott élő barátaim életét, tennünk kell valamit!

Erre a szóra érkezett oda Ödön. Éppen befejezte a rágást, és meredten nézte Zakarit.

• Nem akarok beleszólni, de ez nem valami vidám dolog, és ha már idejöttem, közlöm veletek, hogy ebbe a kosárba én biztosan nem utazom, köszönöm a meghívást! A nevem, Ödön, a rénszarvas. A rénszarvasok nem utaznak a levegőben, mint látjátok, nincsen szárnyuk. Ám kosárban sem utaznak, mivel van négy gyors lábuk. Azon járnak.

Lunda Lulu már elhelyezkedett a kosár szélén. Talpas középen állt Zakarival, Kacagó Zimankó kissé távolabbról, de a kosárban, még mindig gyanakodva méregette Zakarit, a csimpánzt. Rezső, a sarki róka úgy döntött, hogy az egyik sarokban foglal helyet, és le is ült. Törte a fejét, hogyan vegye rá Ödönt az utazásra.

• Kedves Ödön! – Ment közelebb a szarvashoz Zakari. – Látom, szeret enni! - Egy eltévedt fűszálat pöckölt le Ödön nyakáról. – Ahová megyünk, ott olyan dús legelők vannak, olyan kövér fűszálak, olyan hűs vízű patakok, hogy csak a mesében van ahhoz fogható. De, hát természetesen nem kötelező ott lakmározni! Viszont mondhatom, hogy ott a rénszarvasokat nagy becsben tartják, ugyan is egyetlen egy példányt sem láttak még közelről. Azt hiszem, azonnal megválasztanák az állatok királyának, nemde Talpas barátom?
• Hát, khm,khm.- Köszörülte meg a torkát a nyúl, és segély kérően nézett a többiekre.

A többiek mindenfelé néztek, csak Ödönre nem. Mindnyájan bősz torokköszörülésbe kezdtek. Tudták, hogy Zakari nagyot lódított, de nem akarták elárulni, hátha a barátjuk elhiszi és velük jön.

• Én ki nem hagynám azt a dús legelőt! Az biztos! – Segített a majomnak Talpas. – Magam is épp ilyenre vágyom!
• Én azt is hallottam, hogy itt Braziliában óriás darazsak vannak, és pont ebben az évszakban rajzanak. Különösen a rénszarvashúst kedvelik! – Tódította Rezső nagy komolyan.

Ödönnek nem kellett több! Semmitől nem tartott annyira, mint a darázscsípéstől. Egy pillanat alatt benn termett a kosárban.

• Ajánlom, hogy igazat mondjatok! – Fenyegette meg Talpast, és leült a padlóra Rezső mellé, ne is lássa a külvilágot!
• Akkor induljunk barátaim! – Kiáltotta Zakari. Vár minket Afrika, és a csimpánzok népe! – Azzal eloldotta a biztosítóköteleket, és a léghajó felszállt velük a levegőbe.

A tündérlány álmélkodva nézte az eget. Gyönyörű, tiszta idő volt, messzire el láttak. Mikor az óceán fölé értek, és meglátta azt a hatalmas kék vizet, elragadtatásában felkiáltott:

• Ilyenről én még álmodni sem mertem! Milyen csodálatos! Milyen hatalmas! Milyen fenséges!
• Ha majd meglátod a hegyeinket, azok is nagyon fognak neked tetszeni kedves tündér, de ajánlom, kapaszkodj a vállamba, amikor kinézel, nehogy kiess a kosárból!
• Nem hiszem, hogy beléd szeretnék kapaszkodni! – Felelte Zimankó.- Egyenlőre. – Tette hozzá halkabban. – Még nem ismerlek. – De azért leszállt a kosár széléről és leült a belsejében. Tisztes távolságban Zakaritól.

Sokáig utaztak csendben. Egyszer csak a majom nagyon izgatott lett. Felugrott és tekergetett valami csapot a léggömb alatt, amitől ereszkedni kezdtek.

• Mindjárt meg érkezük kedves barátaim! Mindenki kapaszkodjon meg, mert leszállunk! Nagyot fogunk zöttyenni!

Azzal valóban a kosár beleütődött a földbe, elkezdett zötykölődni, majd kis idő múlva megállt.  A csimpánzok királya kiugrott, mire a többiek felocsúdtak, már akkora ricsaj vette őket körül, csak kapkodták a fejüket!

Mindnyájan kikecmeregtek a kosárból, Ödön elsők között. A csimpánzok érdeklődve vették körül őket. Voltak, akik csak nézték, voltak, akik megérintették őket, voltak kik körülöttük ugráltak a fák levelei között ágról-ágra, de mindnyájan kiabáltak, és olyan lármát csaptak, hogy Talpasék nem értették egymás szavát.

• Ők itt a családom. – Mutatott körbe Zakari.- Azért van annyi kicsi, mert sajnos elvitték a szüleiket az orvvadászok. Befogadtam őket, mint a család feje, és a majmok királya, nálunk otthonra találtak. Kicsit még neveletlenek, de majd rendet tanulnak!

Zimankó szíve meglágyult. – Milyen nagylelkű ez a szőrös majom! – Gondolta, és már más szemmel nézett Zakarira. – Milyen édesek ezek a kis majomgyerekek! Szegény szüleik, biztosan aggódnak értük! Mi lehet velük? Hová viszik őket az orvvadászok? – Kérdezte.

• Legjobb tudomásom szerint a tengeren túlra, ott jó pénzért eladják őket. Némelyikük állatkereskedésbe kerül, de sajnos néhány testvérünkön állatkísérleteket végeznek az emberek, hogy kipróbáljanak rajtuk gyógyszereket, vegyszerek hatásait…
• Ez szörnyű! – Sírta el magát Zimankó. – Ki kell őket szabadítanunk!
• Meglátjuk, mit tehetünk! - - Mondta Talpas. – Egyelőre pihenjük ki az út fáradalmait, azután megbeszélünk mindent!
• Akkor én talán eszem ebből a satnya fűből itt. – Nézett kiábrándultan a gyér fűre Ödön. – Igen megéheztem. – Tette hozzá és hosszan nézett Zakarira.
• Jó étvágyat, kedves Ödön! – Nézett vissza a majom és karon fogta Talpast. – Gyere barátom, megmutatom a szálláshelyeteket!

Azzal elmasíroztak. Rezső ott maradt a barátjával és mosolyogva nézte, amint Ödön fanyalogva harapdálja a gyér, itt-ott sárga füvet. Hát, Afrika már csak ilyen. Ritkán esik az eső, ritkán zöldül a fű. De akik itt élnek, tiszta szívű népek, a majmok királya legalább is biztosan az!