Ki Ő?

Ki Ő?.

                                   Ki Ő?

Gondolatban megvan, de nehéz  papírra vetni azt a sok mindent amit tudott. Ács szakmája volt. Szerette a művészetet, zenét , festészetet. Megjárta a háborút fiatalon. Ócska zongorából újat varázsolt. Valamilyen úton-módon szerzett egy páncéltőkés bécsi zongorát és felújította. 
Ez a felújítás nagy kihívás  volt számára, mivel a zongorának egy darab húrja sem volt és használni sem lehetett. Felújította. 
Akkoriban el sem lehetett képzelni, hogy  kevés pénzecskéjéből erre költsön. 
Furcsa lesz sok embernek amit most leírok, mert az is. Szinte hihetetlen.
Megalkotott egy zongorahúr készítő szerkezetet, amivel lépésről-lépésre a zongora minden húrját elkészítette. 
Mai napig csodálom érte, mert még mindig a szemem előtt van az a kis szerkezet ,amivel tekercselte a húrokat.
Nagy elmének kellett ahhoz lenni hogy tudja milyen huzalból,  melyik hangzású húrt lehet tekercselni. A zongorabillenytyű kalapácsait egyenként javította szép zöld filccel. A billentyűket bevonta elefántcsont lapocskákkal, aminek teljesen új színe lett. A zongora szerkezetileg rendben, de jött a külső csinosítás .
Nagyon szép fényes, fekete színt kapott. A nagyszoba egyik sarkában lett végleges helye. 
Mondanom sem kell hogy a szoba éles díszét birtokba lehetett venni. Én írok róla, pedig akkor még nem éltem. Csodálatos hangú zongora volt. Ennyit a zongoráról.
Készített hegedűt, gitárt  amikre volt is jelentkező a családban.
Értett a cipész mesterséghez. Édesanyám mesélte hogy a háború után facipőket készített azt árulták és abból vettek élelmiszert. Nővéremet megtanította könyvkötészetre. 
Látszott hogy ezermester, mert nem volt a házban olyan hely, kivéve a nagyszobát és a lányok szobáját ahol ne lett volna műhely. Bútort készített, a házban lévő összes bútort. 
Festett. Gyönyörű olajfestményeket, híres festők képeit másolta nagy szakértelemmel.  A hozzá illő képkereteket saját maga gyártotta a műhelyben,  majd következett a keret díszítése. Ebben anyukám segített az egész napi fáradságos munka után éjszakákba nyúló munkával. 
Emlékszem a rengeteg vízben áztatott újságpapírra, az ólom mintákra, a meleg enyvekre, a fehér gipszre, amiből azután kikerekedett egy-egy szép minta. A kész kereteket aranyporos ecsettel pacsmagolta be hogy végleges formát kapjon.
Száradás után jöhetett bele az álomszép festmény.
Mindezek után meg kell említenem, inkább nem is említenem, hanem bőven írni azokról a hobbikról melyeket szeretett.
Nagy tisztelője volt a komolyzenének, cigányzenének, magyarnótáknak. 
Szert tett egy szalagos magnetofonra, melyhez eszméletlen számú szalag tartozott. Tele komoly zeneszerzők hangversenyeivel, hegedűművészek felvételeivel. Ez volt a kikapcsolódása. 
Ezeket mi is hallgattuk, mert a házban nem lehetett elvonulni hogy nem halljuk. Gyerekfejjel nem értékeltük, most már felnőttünk ezekhez a szép zenékhez, melyek dallamait azóta sem feledtünk. Sőt felnőtt fejjel büszkék is vagyunk erre a csodálatos kincsre, amivel akaratlanul is megajándékozott minket. Ha felcsendül egy hegedűverseny vagy bármilyen komoly hangversenyzene, jó érzés tölt el, lám ezt is ismerem. Cigányzenekarával járt lagzikba muzsikálni, sokszor vele menten. Hazafelé jövet a házigazda megtöltötte a hegedű tokját a legfinomabb süteményekkel. Otthon aztán volt lakmározás. Az én lagzimba is ő muzsikált. Nővérem sokat kísérte zongorán. Amikor férjhez ment rám maradt ez az örökség.
Zongorázott rövidke ujjaival, hegedült és gitározott.
Nyughatatlan ember volt. Így visszagondolva általában a sokoldalú, zsenik a magánéletben nehezen találják meg a csendesebb utat.
Ezért is kell olyan társ mellé aki elviseli a nyughatatlanságot, megérti hogy ez  a nagyságból fakad.
És ez a társ az édesanyám, végtelen szeretete és türelme, amit a mai napig nem feledek.
Es mégis ki volt Ő? " AZ ÉDESAPÁNK" Ki Ő? A mérhetetlen!