Kótyomfitty és Piliszka

Kótyomfitty és Piliszka.

  Élt egy szép gazdaságban két bugyuta baromfi. Sok-sok társukkal együtt boldog békességben tengették mihaszna napjaikat. Kótyomfitty a koros tyúkanyó, aki számos csibével örvendeztette meg gazdáit, és Piliszka a piperkőc kakas. Látszatra ugyanolyan hétköznapi szárnyasoknak tűntek, mint társaik, de ők voltak a kivétel a szabály alól.

  Történt egyik éjjel, hogy Piliszka csodás jósló álmot látott. Meg volt győződve róla, hogy ennek így kell történnie, különben baj éri, mivel az álom így szólt – „Ha mindent megteszel sarjaid jövőjéért, áldás ér, de ha késlekedsz, vess magadra, sorsod utolér.”

  Ahogy teltek és múltak a napok, kakasunk egyre kevésbé emlékezett az álmára. Egyik csodásan napfényes reggelen Kótyomfitty odasúgta neki – Gratulálok, édesapa leszel, megint! - Piliszkát azonmód leverte a víz, eszébe jutott az álma… És épp karácsony napján – morfondírozott hangosan.

  – Hát te mint motyogsz a tarajod alatt, nem is örülsz? – bökte szárnyával oldalba Kótyi (mert a gazdasszony csak így nevezte).

  – Örülök, hogyne örülnék, csak volt az az álmom… Már meg is feledkeztem róla, de valami mégsem hagy nyugodni.

  – Miféle álom, nem is mesélted?

  – Mondom, hogy megfeledkeztem róla, már rég volt csak…

  Szárnyasaink párbeszédét ekkor nagy csetepaté, kiabálás, gágogás, nyerítés, röfögés szakította félbe. Történt ugyanis, hogy a gazdasszony a nagy sütés-főzés, ünnepi készülődés közepette is féltő szemeit a hatalmas udvaron, szeretett állatain tartotta, s ahogy így fél szemmel kilesett az ablakon, látja, hogy a tyúkólból egy hatalmas fekete farkas jön kifelé megriasztva háziállatokat, akik égtelen ricsajt csaptak ijedtükben. A látványtól a gazdasszony is akkorát kiáltott, hogy hokedlin üldögélő és épp diót törő férjura a dió helyett az ujjára csapott, amitől ő is nagyot kiáltott, és felugorva felborította a rozoga hokedlit, amin üldögélt, szerencsétlen kiszolgált pára meg lábát törte a mutatványban.

  – No, ez is megadta magát – így a gazda–, most majd min üldögéljek, he? Mit sikongatsz itt karácsony szent napján asszony? Tán megint pókot láttál?

  – Dehogy jóuram, kapja, oszt hozza a furkósbotját, lopják a csibéinket. Ott fut az ordas – mutat az ablakon túlra. Gyerünk, kapjuk el.

  Azzal már rohantak ki, az udvarra, üldözőbe véve ordas-komát. A gazda még a botját is utána dobta, de hiába, sajnos öreg lábaik már nem vitték őket olyan gyorsan, hogy utolérjék a tolvajt.

  – A csibéim, jaj a csibéim, kezdett kotkodálva az ól felé futni tyúkanyó, nyomában a hangosan kukorékoló Piliszkával. A gazdasszony addigra már bent volt, és szomorú arccal számolta a hiányt.

  – Elvitte Tityit és Totyit meg Csipit.  Gyere apjuk, nézzük meg, hogy hiányzik e még valaki.

  Míg a gazdáék megnéztek, megetettek, megsimogattak minden állatot, addig kakasunk elhatározásra jutott. Ha törik, ha szakad, ő bíz hazahozza a csibéit. Már tudta, hogy erről a pillanatról szólt az álma.  Döntésre jutott a gazda is, megpörgetve kezében a furkóst, s mintha összebeszéltek volna, egyszerre indultak a hátsó kapu felé, ami az erdőre nyílott.

  Kótyomfitty az ijedségtől hamarabb hozta világra kiscsibéjét, s most mindketten egy finoman bélelt kosárban pihentek a meleg konyhában, karácsonyi illatok és a gazdasszony szerető simogatásában. A gazda és kakas már mélyen bent jártak az erdőben, követték az ilitt -holott elhullatott tollpihét, mígnem a tisztás melletti kis barlanghoz értek. Piliszka gondolkodás nélkül indult befelé, kisvártatva a gazda is követte a fejét jól lehajtva, mivel alacsony, és kicsi volt a barlang. Ahogy beértek, látják, hogy két nagy fekete farkas fekszik összebújva, nem messze tőlük a három kiscsibe önfeledten játszik egy borzas kis farkaskölyökkel. Meglepetésében, és örömében a kakas nagyot kukorékolt, a gazda nagyra nyitotta a szemét, a farkasok meg felébredtek.

  Drágáim, hát semmi bajotok, jól vagytok – kérdezte ámulva kakasunk a hozzá vidáman totyogó csibéit. A gazda készenlétben tarva a botját figyelte, ahogy a kis farkas odabújik a szülei közé, akik kicsit sem tűntek már álmosnak.

  – No, no jóember, csak lassan azzal a bottal, itt gyerekek vannak – emelkedett négylábra a tolvaj farkas. Nem akartunk semmi rosszat, csak a kölykünknek játszótársakat. Hosszú ideje rimánkodik, hogy barátokat akar, de tőlünk mindenki fél, és a te tanyád itt van közel, gondoltam próba-szerencse. Hát most itt vannak, jót játszottak, mi végre jót aludtunk.

  – De ők nem játékszerek, kiscsibék, és tyúkanyó várja haza őket, meg leendő testvérük, meg gazdasszony meg az egész gazdaság. Ők oda tartoznak, nem maradhatnak itt – ölelte szárnyai alá a csibéit a kakas.

  – Lenne kedvetek máskor is játszani, ha a szüleitek megengedik – fordult farkasmama a csibékhez, akik boldogan bólogattak. Borzas is vidáman ugrándozott. Piliszka a gazdát nézte, aki bólintott, s így szólt:

  – Jól van, nem bánom, ha nem okoztok riadalmat az udvarban, néha eljöhet a kölyök játszani, de a csibék otthon maradnak. Most pedig menjük.

  Elbúcsúztak és sietve hazaindultak. A gazdasszony kezét tördelve várta őket az ajtóban, de amint meglátta, hogy mind épségben megvannak felragyogott az arca. A csibéket az ölébe vette, s vidáman újságolta a társaságnak, hogy bizony nagyobb lett a család, megszületett Pipike míg odavoltak. Igazi karácsonyi ajándék, főleg, hogy a testvérei is megvannak. Míg tyúkanyó a csibéit és hős kakasát babusgatta, addig a gazda füléről farkára elmesélt mindent az asszonyának, a színes fényekben táncoló fenyőfát, lobogó tüzet, boldog baromfipárt nézve, s így szólt:

  – A szeretet ingyen van.  Amit a családért és szeretteinkért megteszünk, úgy ragyognak a mosolyukban, mint ezek a színes, csodás égők a karácsonyfán.