Mese a hol nem volt hóról

  • 2022.
    dec
  • 28

  Volt, hol nem volt, hol fentvolt, hol lent volt, itt is volt, és ott is volt egy picurka hókupac. Pörgette, fútta, vitte a szél. Hol felkapta, hol letette, folyton-folyvást átrendezte. Ide tette, oda rakta, jobbról-balra taszajtotta. Azután meg csak...

Kép forrása: pinterest.com

  Volt, hol nem volt, hol fentvolt, hol lent volt, itt is volt, és ott is volt egy picurka hókupac. Pörgette, fútta, vitte a szél. Hol felkapta, hol letette, folyton-folyvást átrendezte. Ide tette, oda rakta, jobbról-balra taszajtotta. Azután meg csak úgy otthagyta. Pedig volt, hogy a kicsiny kupac a nagyokkal futott, fordult, illent-billent, csillámot szórt, s majd ragyogón pihent a tájon, boldogan akár egy álom, saját világába zuhant.

De jöttek új szelek, új fuvallatok. Felkapták e kicsiny kupacot, vitték, sodorták tova. Ő ellenált míg bírt, nem tört meg soha. Habár pehely sok, számtalan és rengeteg az, miből áll ő egy, és ezeregy. Egy szív, egy ritmus, egy mozdulat, ahogy aláhull az ámulat.

Csodálták is ifjak és vének, kik azért, mert látták, kik mert látni vélték. Boldog volt mind, sugárzott mosolyuk, örültek nagyon, hogy ily színpompás otthonuk. Telve voltak jóval, túl is csordult rajtuk, s jósággal telt hógömb kicsiny dombjukról letódult. Le és lefelé, le a völgybe gurult, menet közben hozzá sok kis pehely társult.

Egyre csak nőtt, növekedett szépen, formás nagy hólabda kelt életre éppen. Egyre csak csillogott, szórta szét a fényét, megtalálta önön hivatása tényét. Őrző lény ő nem más, ez az érzés csodás- ujjongott magában. Őrzi ő a nappalt, csoda napos fénnyel, megvédi az éjjelt, csillagfényes képpel. Harcol a szelekkel, hogy csak lágyan fújják ki szemeinkből a port, a kort, a kósza hajtincsünket, hogy lásunk.

Egyre csak duzzadt, lassan formálódott, gurul lefelé és azon aggódott, lesz e elég erő sokcsillag szívében, hogy megálljt hajtson végre a falu szélében. Ne tarolja le az ünneplő lakókat, megőrizze az őrizni valókat. Fény villant, hó csillant, megpattant egy sziklán, szét robbant, szét hullott, nem maradt meg, csak pár fán. Pihen most rajtuk, águkat ölei, finom hópihével lassan kényezteti, simogatja, körbeveszi.

Megszerette az új helyét, holnemvolthol új kezdetét. Most hó, most pihe, most fátyol, most álom, jó volt ma is- örül, embernek nem ártott.

Körülöttünk kering ma is. Szelíden, szépen, szófogadóan. Ölel, karol, elringat vagy épp a helyes útra sodor, attól függően, hogy bennünk épp milyen kedv tombol. Pedig mily parányi, illékony kis pehely, de sok társával együtt megnő, leigáz, elnyel. Olyan nagyon csodás, nem győzöm nem nézni, szeretném szépségét minden Karácsonyra kérni.

-Vége-

 

Natali Sanders, Amatőr író

Ezt a mesét írta: Natali Sanders Amatőr író

Ternyikné Sándor Natália/ Natali Sanders /vagyok, amatőr író, költő. Az irodalom szeretetét kiskorom óta boldogan cipelem magammal. Ha időm engedi írok, legtöbbször verseket, de jelentek meg novelláim, meséim is. Számomra az írás önkifejezés, beszéd, utazás, álommegvalósítás. Mindenevő vagyok irodalom terén. Örök szerelmese a szavaknak.

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!