Latyak


http://mocorgohaz.hu/
  • 2022.
    dec
  • 27

Latyak
 
Egy szép október eleji napon, amikor már a levelek aranylóan hullottak alá a járdákra, és a nap sugarai már nem égettek, hanem szelíden, kedvesen simogattak az indián nyár végén - mintha a nyáron okozott égési sérüléseket szeretnék végig simo...

Kép forrása: pixaby.com

Latyak

 

Egy szép október eleji napon, amikor már a levelek aranylóan hullottak alá a járdákra, és a nap sugarai már nem égettek, hanem szelíden, kedvesen simogattak az indián nyár végén - mintha a nyáron okozott égési sérüléseket szeretnék végig simogatni gyógyítóan - szóval, ezen a szép októberi napon Latyak épp az utcákat rótta. Lassan bandukolt céltalanul a lábak között. Néha megállt valaki, beszélt hozzá. Volt, Aki meg is simogatta. De voltak olyanok is, akik ideges hangon, sürgetőn mordultak rá.

Latyak szépen végig bandukolt a Baross utcán, majd megállt egy nagy épület előtt és leült az utca túloldalán, szemben a nagy kapuval.

Szeretett itt ücsörögni. Rengeteg ellágyult tekintetű, nagy pocakos nő járt ki-be a kapun. Voltak, akik elhúzódtak tőle és valami fertőzést emlegettek, de a legtöbben ezzel a lágy tekintettel, és az új élet ígéretével, gyengéden simogatták meg.

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy Latyaknak csak a neve volt ilyen koszos, rossz külsőt feltételező. Ő egy fehér-zsömle foltos spániel és havanese keverék volt. Csak egy nagyon szerencsétlen, esős napon, csupa csapzottan, bőrig ázva fogadta be őt Klári néni. Vele élt már 3 éve. Szépen fésült, ápolt kutyus volt, bájos kis zöld fehér pöttyös kendővel a nyakában. A nyakörvén ott volt minden fontos információ. A gazdi telefonszáma, és az utca, házszám, ahol lakott.

Gyakran megesett, hogy a Vásárcsarnokból hazafelé, amikor Klári néni már elengedte a pórázt, hiszen egyik kezében a gurulós bevásárló kocsit húzta, a másikban pedig a zöldséges kosara volt, hogy elszökött. Nem is szökés volt ez. Hiszen szerette Klári nénit. Ezeken a piaci napokon különösen, mert mindig kapott a csirkemellből, és a legtöbbször még külön neki vett egy kis marha vesét. Időnként kapott néhány falatka friss borjúhúst is. Szóval, igazából nem szökött el. Jó dolga volt. Csak sétált egyet.

Pont egy ilyen napon találkozott először Virággal. Ő is a nagy épületből lépett ki. Még nem gömbölyödött a pocakja. Pont emiatt figyelt fel rá Latyak. Mert olyan más volt. Ragyogott. Mosolygott. Szinte szökdelt! De ott volt rajta, körülötte az a megmagyarázhatatlan ragyogás, mint a többi pocakosnál. Latyak félrefordította a fejét, ami egy olyan gyors mozdulattal sikerült, hogy a jobb füle fellibbent a feje búbjára. Virág pont akkor ért oda, majd mosolyogva lehajtotta a bajba jutott fülecskét és kedvesen megpaskolta a buksiját és a lapockáját.

  • Hát te, Kiskutya? Kihez tartozol? Úgy látom, van gazdád. – Majd gyorsan tárcsázta is a bilétán lévő számot.
  • Hallo, én Magyarné Pellei Virág vagyok, és itt állok a Kettes Számú Női Klinika előtt, azt hiszem, megtaláltam a kutyáját.

Latyak elgondolkozott. Milyen kedves, csicsergős hangja van, és mindvégig simogatta, vakargatta a fejét, füle tövét, amit különösen szeretett.

  • Igen? Máris viszem. Nem, nem gond, ráérek. Ma úgyis olyan szép napunk van. Viszont hallásra!

Majd elindultak. Virág ölbe vette. Jó volt ott a karjaiban. És végig vakarta a füle tövét. Latyak pedig hálásan, nagy barna szemeivel nézett rá. Kisvártatva haza is értek, és Virág átadta őt Klári néninek, aki behívta őt egy teára.

Latyak később többször találkozott Virággal. Már egészen ismerős vendég lett Klári néninél. Közben Virág is változott. Elkezdett nőni a pocakja.

Egyik nap pedig megismerkedett Bogival. Éppen Virágot várta, hátha újból kilép a nagy épületből, ami meg is történt. De a szokásos simogatás után most nem a megszokott útvonalon indultak el, hanem el egészen a Ráday utcáig, majd a Lónyai utcára. Latyak jól ismerte ezt a környéket, és nem szerette. Itt ideges anyukák húzták arrébb a gyerekeiket, őt pedig arrébb lökték lábbal. Ha mégis elérte őt egy-egy gyerek, akkor úgy nyúzta, cibálta, amit nem szeretett. Az anyukák meg kiabáltak:

  • Ne nyúlj a kóbor kutyához! Még megharap!

Pedig esze ágában sem volt harapni Latyaknak.

Most is idegesen, a farkát behúzva ment Virág mellett, aki sietős léptekkel haladt. Már a harmadik találkozásuk óta hordott egy pórázt magával, ha találkoznának, akkor könnyebb úgy hazasétálni Klári nénihez. Az iskola előtt egy oszlophoz megkötötte Latyakot, majd besietett. Pár perc múlva már jött is egy nagyon sápadt arcú kicsi kislánnyal. Majd megfogta a pórázt és mentek Klári nénihez.

Bogi, amint meglátta a kutyus kedves pofiját, egy kis új erőre kapott. A szeme mosolyra csillant, és ugyanolyan kedvesen, szeretettel simogatta a füle tövét, mint az anyukája. Nem cibálta, nem rángatta, nem visított a fülébe, hogy „Jaj, de cukiiiiiii, vigyük hazaaaaaaa!!!!!”, amitől szinte a dobhártyája is megfájdult.

- Anya már mesélt rólad. Tényleg olyan kedves vagy, mint mondta – majd sietős léptekkel újra haladtak tovább.

- Ne haragudj, Klárika, ma nem tudok maradni teára. Ő itt a lányom, Bogi. Már meséltem róla. A tanító nénije hívott, hogy hányingere van, menjek érte. Nagyon kedvetlen. Nem ilyen szokott lenni.

És már indultak is tovább.

Majd egy ideig Latyak hiába várta. Vagy elkerülték egymást, vagy nem járt arra Virág. De a viszontlátás annál édesebb volt! A szokásos helyén ült hűségesen Latyak és várt. És végre megjelent az ajtóban Virág! De most vele volt a férje is. Boldogan, mosolyogva nézegettek egy kis darab papírt. Latyak ugyanúgy kíváncsian félrehajtotta a fejét, mint első alkalommal. Virág ekkor vette őt észre és nevetve lépett hozzá.

- Bálint, ő itt Latyak. Akiről már sokat meséltem. Úgy látom, eljött az idő, hogy bemutassalak Klári néninek.

Majd elővette a pórázt a táskájából és ezúttal hármasban sétáltak haza.

Klári nénivel is jót beszélgettek teázás közben, kivételesen egész hosszan maradtak. Nagyon jól megértették egymást Bálinttal. Kiderült, hogy Klári néninek van egy fia, aki már 20 éve Svédországban él, és nagyon emlékezteti rá. Sajnos, az unokák is ott élnek. Az utóbbi pár évben nem is látogattak haza. Úgy váltak el egymástól, mintha igazán régi, jó ismerősök lettek volna, és megígérték, hogy ezentúl gyakrabban jönnek majd hármasban is.  

A következő találkozás furcsára sikerült. Bálint és Virág kapkodva állt meg az autóval, rá sem néztek Latyakra, hiányzott is neki a finom füllvakarás, majd kisvártatva Bálint jött ki egyedül. Latyak még mindig értetlenül, félrehajtott fejjel ült a járdaszegélyen, de most senki sem segített a bajba jutott fülecskéjén.

Bálint másnap is ott volt. De akkor már kifelé menet boldogan vakargatta meg Latyak fülét. Nem olyan finoman, mint Virág szokta. Majd hirtelen mozdulattal felkapta és még körbe is fordult vele. Elővette a zsebébe gyűrt ismerős pórázt, majd elsétáltak a Ráday utcába.

- Áldás, békesség tanár úr!

- Áldás, békesség, János! – köszönt a portásnak. – Itt hagyhatnám pár percre Latyakot, amíg felszaladok az irodámba?

- Természetesen. Helyes kutyus, jól megleszünk addig.

Bálint öles léptekkel szaladt föl az ódon lépcsősoron, közben sürgetően kereste a zsebeiben a kulcsot. A lépcső tetején még el is ejtette. Kapkodva nyitotta az ajtót, majd egyik kezével már kapcsolta is a számítógépet, másikkal elővette a telefonját. Gyors mozdulatokkal elküldött magának pár képet, és már ki is nyomtatta. A nagy kapkodásában nem talált üres mappát, így lekapott egy könyvet a polcról és abba tette a kinyomtatott lapokat. Ugyanolyan kapkodva bezárta az irodát és már lent is volt újra.

- Hát, mit hallok Bálint! Gratulálok! – Köszöntötte őt a rektor.

- Köszönöm, rektor úr. Vera is és Zente is jól vannak, egészségesek – már mutatta is a frissen nyomtatott képet a kollégájának.

- Jó egészséget kívánok nekik! Csak így tovább, Bálintkám! Csak így tovább!

Bálint odalépett a portáshoz            .

- Köszönöm, hogy vigyáztál rá! Minden jót! – A viszont köszönést meg sem várta, sietve rohant tovább.

Latyaknak nagyon kellett szednie a lábát, szinte futott Bálint mellett. Percek alatt ott voltak Klári néninél, aki mosolyogva nyitott ajtót a kipirult arcú Bálintnak.

- Hát, gratulálok! Gyere be és mesélj!

Bálint ismerősként ment be Klári nénihez, előkerült a megszokott teáscsésze. Le sem tagadhatta a boldogságát. Hosszan mesélt Zentéről, Virágról. Közben átadta a nyomtatott képeket, mentegetve magát, hogy nem volt ideje bekeretezni, pedig Virág a lelkére kötötte, hogy úgy illik átadni.

- Ne haragudjon, Klári néni, most mennem kell Bogiért az iskolába. A délutáni látogatásra már megígértem, hogy őt is beviszem.

- Rendben, Bálint. És majd nézzetek be négyesben is! Mindketten nagyon várunk – ekkor szeretettel nézett le a lábainál fekvő Latyakra, aki hálásan megcsóválta a farkát.

 

 

Szabari Erika, Nagyon amatőr író, meseíró

Pedagógus vagyok. Tanító-hittanoktatóként végeztem a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karán. Főként református hittanoktatóként szolgálok a gyermekek között. Már "vénülő fejjel" vágtam bele újból a tanulásba, szintén a Károli Pedagógiai Karán, óvodapedagógus szakon. Ez az időszak hozta meg számomra az új hobbit, mint kreatív problémamegoldást, az írást. Az olvasás, a történetek tovább...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!