Méltósággal az Úr előtt


http://mocorgohaz.hu/

Méltósággal az Úr előtt
 
A pataki vár egyik ablakfülkéjében ült egy közel hatvanéves asszony. Jól ismerték őt a helyiek is. Örömmel néztek fel az ablakba, hátha sikerül megpillantaniuk, még ha csak homályosan is, a nagytiszteletű nemes asszony sziluett...

Kép forrása: pixaby.com

Méltósággal az Úr előtt

 

A pataki vár egyik ablakfülkéjében ült egy közel hatvanéves asszony. Jól ismerték őt a helyiek is. Örömmel néztek fel az ablakba, hátha sikerül megpillantaniuk, még ha csak homályosan is, a nagytiszteletű nemes asszony sziluettjét. Ölébe ejtve kezében ott pihent a hímzése. Már nem dolgozott úgy, mint régen, amikor még elmélyülten fókuszált a finom öltésekre, gyorsan és pontosan szúrva egymás után az apró, szorgos öltéseket a nemes fonalból.

Nem is olyan régen, még ifjú hölgyektől, nemesi sarjaktól volt élettel teli ez a szoba, akik vidáman csevegtek az országban történt nagy eseményekről, külföldi divatos szabásvonalakról, a legújabb tánclépésekről, muzsikáról, az új lelkészről, vagy éppen a falvakban történtekről, miközben serényen tanulták a legfinomabb hímzés fortélyait, óvatosan bánva a színes selyemszálakkal, vagy az arany és ezüst cérnával. Kezük nyomán, ahogyan a fejedelemasszony kezei alól is, dicséretesen szép, Isten házához méltó terítők kerültek ki. De ugyanilyen gonddal készültek a stafírungok is.

Néha elkélt a bátorító szó, a lélekig ható finom kedvesség, amikor a cérnák megmakacsolták magukat és csak gubancolódni akartak, a legnagyobb jószándék mellett is.

Milyen más világ is volt akkor!

Nemesi családok küldték el lánykáikat a tekintetes asszony keze alá, hogy tanuljanak. Az illem és az erkölcs mellett gazdálkodást is megtanulták. Bizony, a háborús időben az asszonyoknak, akár nemes volt, akár közép- vagy alsóbb osztálybeli, férfi mód meg kellett állnia a hétköznapokban. A szőlők, földek, legelők, erdők, tavak mind az ő felügyeletükre voltak bízva. Zsuzsánna asszony híresen jó gazdája volt a birtokuknak. Mind a földdel, mind a jószágokkal, de a rajtuk élő emberekkel is jól bánt. 17 éve már, hogy özvegy volt, szeretett férje halála megviselte. De az élet nem állt meg. A gazdaságok, a falvak, és főként az ott élő, reá bízatott lelkek sorsa ott maradt. Ő volt értük a felelős.

Nagyot sóhajtva emelte fel hímzését újra. Nehezen figyelt már. Régóta nem kapott már hírt a török elleni harcokról. Egyetlenje, György fia is harcolt.

-Vajon mi lehet vele? Merre jár most? – Sóhajtotta inkább magának, mintsem valódi választ várva. Hiszen csak a Teremtő Jóisten volt a tudhatója annak, hol járt éppen a fia, vagy hogyan szövi tovább élete fonalát az Úr, az Ő nagy kegyelméből.

Ahogyan ő szőtte sorban Zsigmond, Sámuel és Ferenc életét is. Rövid kis életükkel súlyos terhet tettek az anyai vállra. Soha nem múló fájdalommal, de egyenes derékkal hordozta a gyász nehéz terhét. Szépreményű gyermekeit, drága fiait nem volt könnyű eltemetnie. És mennyit bánkódott a kilenc esztendővel korábban elvesztett szépreményű Zsigmond fia és felesége Henrietta váratlan halála miatt is. Özvegységében ekkora terhet, férfi váll nélkül elviselni, csak az Úristen kegyelmes megtartásával lehet.

Ablakából elnézett az iskola felé. Az Úristen egyik kezével elvesz, de a másikkal ad. Mennyi gyermeket adott ahelyett, akiket elvett? Megszámlálni sem tudta már, hogy híres-neves pedagógusok, közöttük Comenius és Apáczai Csere János bölcs szigora és óvó-féltő tekintete mennyi gyermeket nevelt a haza meghatározó férfiújává?

És milyen szépen ívelt felfelé a fogarasi iskola híre is Isten kegyelméből!

Ha a Jóisten végigtekintett, ennek művelt, fejedelemasszonynak az életén, a gyász terhe mellé bőségesen adta az áldásokat is. Jótét lelke mindig is megesett a betegeken és a nehezebb sorsúakon. Híressé vált gyógynövény kertjéből mindig került elő teának való, vagy éppen egy jótékony kence a különféle nyavalyákra. Soha nem volt rest észrevenni, meghallani, ha valahol betegség kínozta a közelében élőket.

Magához vette az elszegényedett nemesi sarjakat is, és iskoláztatta, csakúgy, mintha saját gyermekei lennének. Így pótolta ki az Úristen, amit szívéből kitépett.

Csoda, hogy ennyi teendő mellett, amit gondos szeme és lelkiismerete mindig észrevett, volt ideje írni is két könyvecskét, hitének legtisztább kivonataként. Nem csak a hétköznapok alázatos cselekedeteiben látszódott meg erős kapcsolata az Úrral, a megpróbált időkben, de tudósokat megszégyenítő módon könyvvé is formálta azt.

Az Úr nehéz időkben formálta őt és tartotta meg. Finomlelkű édesanyját hét éves korában veszítette el, alig tizenkettő volt, amikor teljes árvaságra jutott. Tizennégy évesen már a fejedelem asszonya lett, és alig egy év múlva már a harcos időkben rá maradt a nagy gazdaság igazgatása is. Sokat mért rá az Úr, de jó sáfára volt a kapott kincseknek.

Miközben végiggondolta addigi életét, fáradtan csukta le a szemeit, kézimunkáját az ölébe ejtve imára kulcsolta fölötte a kezeit.

-Gondviselő Istenem! Hálával teli a szívem, hogy mindvégig velem voltál. Megelégedettséggel mondhatom el, Te voltál mindvégig oltalmam, erős sziklám és kőváram minden nehézségben. Áldássá tetted a kezeim munkáját, bocsátsad el szolgádat békességgel. Ámen.

 

Szabari Erika, Nagyon amatőr író, meseíró

Pedagógus vagyok. Tanító-hittanoktatóként végeztem a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karán. Főként református hittanoktatóként szolgálok a gyermekek között. Már "vénülő fejjel" vágtam bele újból a tanulásba, szintén a Károli Pedagógiai Karán, óvodapedagógus szakon. Ez az időszak hozta meg számomra az új hobbit, mint kreatív problémamegoldást, az írást. Az olvasás, a történetek tovább...


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!