Élet-könyv-kötés

Élet-könyv-kötés.

Élet-könyv-kötés

Szeretettel ajánlom Csuzi Enikőnek.

Puha csönd vett körül mindent. Semmi más nem hallatszott a hajnali félhomályban, mint a papírlapok halk nesze, miközben a kredencet bíborral és arannyal koszorúzta meg a hajnali napsugár.

Hajt és végig simít. Hajt és simít. Megnyugtató monoton mozdulat, miközben a gondolatok szabadon szárnyalhatnak. Az asztal sarkán már 3-4 ujjnyi stócban ott sorakoztak a félbe hajtott lapok. Várják, hogy precíz munkával összefűzzék őket, örökre egy egységet alkotva a lejegyzett gondolatok számára.

Kiválasztott egy egyszerű papírt. Vajszínű lapjain apró zöld francia liliomokkal. Könnyed, gyakorlott mozdulatokkal behajtogatta, figyelve arra, hogy ne törjön meg, csak a szálirányt ellenőrizze vele. Pedig régóta tudta már, hogy merre futnak a papírrostok. De így tanulta, így kell tennie.

Levágta a megfelelő méretet előzéknek. A ragasztó az ecsettel már várta ezt a pillanatnyi mozdulatot, ahogy egy-egy hármasával félbe hajtott papírköteggel életre szóló kapcsolatot kössön. Mint egy házasságban. Néhány ecsetvonás, simítás az élen, és már kész is. A tartósság kedvéért, még gyorsan átfutott rajta a forró vasalóval.

Gyakorlott mozdulatokkal vette elő a cérnát és a tűt az előre levágott kenderzsinór darabokkal. Az első lapon lemérte, bejelölte, hova kerüljenek a bordák. Majd szúrt. Szúrt és fűzött. A kenderzsinór bordák körül, mint a fogócskázó gyermek egy fa törzse körül, úgy tekerte körbe a cérnát. Lassan haladt. Miközben szinte meditatív állapotban, a lélek könnyű boldogságában gondolkozott, lassan fogytak a lapok az asztal sarkáról, és szépen gyarapodtak a bordákhoz fűzve a kergetőző cérnával.

Az utolsó hármas lapkötegnél ügyelt arra, hogy az előzék felülre kerüljön. Amikor elkészült, gyengéd szeretettel tette rá a kezét, mint egy gyermek fejére.

• Eddig kész- mondta halkan, mintegy magának.

Fatáblák közé tette az elkészült munkát, majd befogta a kötészeti présbe. Élére állította. Kis kenderzsinórral merevített kasírozó vásznat vett elő, odamérte a gerinc végéhez, majd ragasztotta.

Jöhet az oromszegő hímzése. Apró csodák, amikből szépen lassan összeáll az egész. Mennyi mozdulat, mennyi figyelem. Mennyi rejtett és mára már elfeledett szépség. Évszázadokkal ezelőtt, ez szinte művészet volt. A könyvkötő mester védjegye.

Ha az apró lépések sorából egy lépés is kimarad, nem jól sikerül, az nyomot hagy a végeredményen. Mindkét vége kész.

Lazultak a prés csapjai. A fatáblák közé szorítva fordított az ölelésen, majd újra meghúzta a szorítást. Elővette a japánpapírt, lemérte a bordák közötti távolságot, majd vágott. Minden apró részlet csakis egyszer ismétlődik meg. Hiszen mindegyik darab más. Személyes. Fél milliméter eltérés itt, egy ott. Ez nem tucatgyártás szalagsoron. Gyors mozdulatokkal ecsetelte rá a ragasztót, és a csonttal simította rá a papírt, ami megerősíti a gerincet. Lekente kívül is alaposan. Majd gondosan megigazítva a fatáblák között, mint egy szorosan bepólyált gyermeket, aki az ölelés biztonságát érzi, betette a présbe.

Közben teljesen kivilágosodott. Kinézett a kertbe. Köszönt Pitypangnak, a pulinak. Tóbiás, a cica dorombolva bújt hozzá, selyem-bajuszkáit az arcához érintve. Otthonosan belegömbölyödött az ölébe, amíg gazdája a kávéját itta. Nem gondolt semmire. Néha jó egybeforrni a csenddel és a békével egy pillanatban.

Amikor a kávé elfogyott, kénytelen volt az időközben már békésen alvó Tóbiás nyugalmát megzavarni. Visszament a préshez, megtapintotta a gerincet.

• Pont jó.

Kicsit lazított a présen, átmozgatta, hogy a megfelelő módon álljon, majd nekiállt óvatos, de mégis határozott mozdulatokkal a gömbölyítéshez. Ez kényes mozzanat. Itt kijön minden addig rejtve maradt hiba. A laza vagy túl szoros fűzés, a félrecsúszott préselés. Ha túl kevés ideig gömbölyíti, nem szép, ha túl sokáig, csúcsos lesz. Koncentrált. Nem figyelt még az ajtón kívül zajló csatára sem. Pitypang és Tóbiás megint összeveszett valamin.

Lassan úgy gondolta, már jó lesz. Nem tökéletes, de félt, ha tovább kalapálja, már túl sok lesz.

Nagy levegőt vett, mert egy újabb kényes művelet következett. Az ereszre verés. Ez adja meg a gerincen azt az ívet-mélységet, ami a könyvtábla vastagságához, kinyílásához kell. Ebben még nem volt gyakorlata. Bizonytalanul állt neki, de úgy, ahogyan a mesterétől látta. Közben rá gondolt. Vajon jóvá hagyná Enikő? Vagy kivenné a kalapácsot a kezéből és gyors, gyakorlott mozdulatokkal helyrehozná a már alakulóban lévő hibákat?

Amíg ezen gondolkozott már szépen látszódtak is a gerincen az ereszek. Szeretettel végigsimította többször is. Megnézte mindkét végét, vajon tényleg jó lesz? Majd úgy határozott, nem kalapálja tovább. Ez most még jó. Nem egészen tökéletes, mint amit a mesterénél látott, de félt, ha tovább dolgozik rajta, még rosszabb lesz. Így hagyta. Ahogyan az Úr minket is a magunk tökéletes tökéletlenségünkben.

• Ezt még gyakorolni kell – gondolta.

Háromszor is lemérte a méreteket, ellenőrizte a derékszöget. Többször pórul járt már a figyelmetlen szabással. Most nagyon jót akart készíteni. Majd sniccerrel belevágott a vastag kartonlemezbe. Ez nem könnyű munka. Erős kézzel kell fogni, mert könnyen kisiklik a vékony penge. Ha görbe lesz a vágás él, nehéz már javítani.

Ez is kész.

Tűt vett a kezébe, és mint egy édesanya a lánya gubancos fonatát, aprólékos mozdulatokkal bontotta szét a borda kenderzsinegét. Kiszedte a fölösleget, a kihullott csomókat.

Megcsiszolta a kartonlemez tábla éleit finom szemű vászonnal, amíg egyenletesen gömbölyded nem lett mindenütt. Két sarkát a hosszanti oldalán picit lemetszette. Ott majd kell a hely a bőrnek.

• Így ni.

            Hozzámérte a könyvtesthez. Kicsit gyönyörködött benne. Figyelmesen beigazította, majd ismét ecsetet vett a kezébe, hogy a felkócolt, kibontott kenderzsinór végből legyezőt simítson az örökkévalóságnak. Ezek a kis kapaszkodó gyökerek, szétterülő szálak tartják a fedelét. Hozzá ragasztotta a gerincet beborító japánpapír szélről lelógó fülecskéit is. Annyi vékony, sérülékeny felület, mégis erősen ragaszkodnak és tartják egymást, pont, mint a hitben testvérek.

Újabb nagy levegő. Újabb nehéz művelet, ahol könnyű véteni.

Kezébe vette serfelőkést és a bőrt. Rátette a márványra. Bizonytalan mozdulatokkal tétován nekiállt a szélek vékonyításának. Ahogy nem történt semmi baj, nem szakadt, nem tépődött semmi olyan, aminek nem lenne szabad, már bátrabban dolgozott.

• Kész.

Kikevert egy híg ragasztót a korábban főzött búzakeményítős ragasztóból, amivel alaposan, jó vastagon bekente a bőrt.

Kis pihenés következett anyagnak embernek egyformán. A friss kávé illata új élettel töltötte el a lelket. Amíg a forró fekete ital átjárta az embert, addig a hideg fehér ragasztó az anyagot. Mindketten pihentek, miközben új lendületet nyertek.

Az eddig pihenő könyvtestet tétova mozdulatokkal a kifektetett bőr közepére rakta, majd oldalra fektetve rászeretgette a bőrt a kartontáblára. Ugyanezt megismételte a másik oldalon is. A csonttal még igazított rajta ott, ahol hullámot vetett. Jöhetett a gerinc felől a két vége. Mint egy bűvész, olyan ügyességgel, és olyan meglepő módon tüntette el a végeken a felpuhult bőrt. visszatömködve a gerinc mögé. Hogy van ott még annyi hely? Mint az áldás. Amikor már azt gondolnánk nincs több, nincs tovább, akkor még a kegyelemből túlárad, amit csak hálával fogadhatunk.

Utolsó mozzanatként még jön a misztifikált titok, mint egy lopott csók a kedvestől, a vizes márványon végig húzta egy mozdulattal a könyvgerincet lezáró bőrt. Az anyagok gyengéd csókja teszi tökéletessé a végét.

Még hosszan babusgatja, simogatja a csonttal, főként a bordák körül. Keresve az anyagban rejlő tökéletességet, ahogyan azt az elődök is tették, és reménység szerint teszik még továbbra is. Annyi finom érintés, szeretet, puhaság, lágy érintés van a gerincben. Mintha maga a készítő önnön értékrendjét, emberi tartását adná át ebbe a másfajta gerincbe, hogy aki majd megérinti, értő, szerető kézzel, a könyv iránti alázattal, szintén kapjon, megsejtsen ebből az értékből valamit.

Előkerül a prés, és egy puha madzag. Mint egy gyengéd nővér bekötözi az egész testet, gondosan ügyelve e gerinc sérülékeny bordáira. Majd félrerakja pihenni.

Máskor ilyenkor azon tűnődik, vajon mi kerül majd bele? Családi titkokat rejtenek majd a lapok? Isten dicsérő vagy éppen átkozó sorokat? A lélek puhaságát, szenvedő sebeit feltáró eget ostromló akaratot? Prédikációt, mely szívtől szívig, Lélek által lélektől lélekig szól? Mindig elképzeli mit zárnak majd örökre magukba a megannyi munkás szeretettel egybefűzött lapok.

Most nem gondol ilyenre. Most pontosan tudja.

Kibomlik a zsineg, enged a prés. Nyílik a könyv. Még az előzéket kiragasztja a tábla belső felére.

Elkészült.

1981. szeptember nyolcadikán másodmagammal megszülettem …