Manó és az őrangyalka

Manó és az őrangyalka.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú, akit Manónak hívtak.

Manó minden vágya az volt, hogy saját szobája lehessen. Sokszor gondolt arra, milyen jó is az, ha az embernek van egy saját kis birodalma. Egy szoba, ami csak az övé. Amiben akkor játszhat, és azzal, amikor és amivel csak akar. A kisautói ott parkolhatnak, ahol csak kedvük támad. A falra kirakhatja a kedvenc rajzait, annyit, amennyit csak szeretne: a szuperhősösöket, a robotosokat és a ninjásokat is. A legóból kirakott járműveket és építményeket nem kellene állandóan a rontombontom kishúga elől rejtegetni, hanem mindig ott maradhatnának a polcon, és büszkén mutogathatná mindenkinek, aki csak belép a szobájába. Áthívhatná a barátait, és csupa fiús dolgot játszhatnának a csupa fiús szobájában, ahol nincsenek babák és babaházak, rózsaszín pónik és gülü szemű cicusok meg nyuszikák. Hej, de jó is lenne, álmodozott!

És egy szép napon az álma valóra vált. Új házba költöztek, ahol végre neki is lehetett saját szobája!

Örömmel rendezgette a kis kuckóját, játékait ide-oda pakolgatta, próbálta megtalálni mindennek a helyét. Amikor beesteledett, izgatottan bújt pizsamába, majd pedig az ágyba. Nagyon elfáradt az egész napos munkálkodásban és persze a sok játszásban is. Hamar elaludt, szinte azonnal elnyomta az álom, olyan kimerült volt.

Ám az éjszaka közepén váratlanul felébredt. Körülnézett a szobában, minden homályos volt és idegen. A falon volt egy kis repedés. Minél tovább nézte, annál nagyobbnak és ijesztőbbnek tűnt. Mint egy vicsorító szörny szája, teli éles fogakkal.

Manó szüleihez sietett, bebújt az ágyukba, és ki sem nyitotta a szemét reggelig.

Másnap ismét jókat játszott a szobájában, de éjjel megrémisztette egy hangosan zümmögő légy. Harmadik nap egy póktól ijedt meg, ami békésen aludt a szoba sarkában. Negyedik nap úgy tűnt, mintha apró kis lények mocorognának a földön, pedig valójában csak a felhők játszottak a holdfénnyel, amely az ablakból a padlóra vetítette az árnyékot.

Manó egyre nyugtalanabbul aludt el, és egyre gyakrabban ébredt szülei ágyában. Míg egy nap úgy döntött, nem alszik többet a saját szobájában, mert túl sok benne a rémisztő dolog.

Anyukája, apukája sokszor elmondták neki, hogy nincs mitől félnie, hogy nagyfiú már, és a nagyfiúk bátrak; és azt is, hogy  még a szuperhősöknek is vannak félelmeik, de mégis mindig sikerül szembeszállniuk velük és végül győzelmet aratnak. Manó próbálta mindezt fejben tartani, de így is nagyon nehéz volt minden éjszaka.

Míg egy nap az anyukája különös ajándékot készített Manónak - egy pici plüss őrangyalt. De nem akármilyet ám! Minden részecskéje a családtagok egy-egy ruhájából lett megvarrva.

- Ha félsz, csak csukd be a szemed és szorítsd magadhoz ezt az őrangyalkát – és így egyszerre magadhoz ölelhetsz mindannyiunkat: anyát, apát, nagyszülőket, testvéreket – és mi mind, az angyalkával együtt, vigyázni fogunk rád egész éjjel, és elűzünk tőled minden ijesztő képet és hangot! - mondta Manó anyukája, amikor átadta az ajándékot.

Manó nagyon megörült az ajándéknak! Tetszett a gondolat, hogy egyszerre mindenkit, akit szeret, magához szoríthat.

Eljött a következő éjszaka, angyalkáját ölelve hallgatta végig az esti mesét, és nem sokkal a jóéjt puszi után már álomba is merült. Éjjel, amikor felnyitotta szemét és körülnézett a szobában, úgy látta, mintha az íróasztalán egy mérges vadállat acsarkodna rá, egy vad kutya vagy egy farkas. Magához szorította az őrangyalkát, olyan szorosan, amennyire csak tudta. Úgy érezte, valami különös melegség tölti el, és szép lassan megnyugodott. Ismét kinyitotta szemét,  felpillantott, és most már látta a valóságot – nem kutya és nem is farkas volt az, csupán a pulcsija, amit este hanyagul az asztalára dobott. Csak az esti fények tréfálták meg. Örült, hogy az angyalka segített meglátni, mi az igazság, és a pulcsitól már tényleg nem volt mit félnie. El is nevette magát halkan, majd befordult a falhoz, nyomott egy nagy puszit az őrangyala puha fejecskéjére és tovább aludt békésen egészen reggelig.

Ezek után soha többé nem félt éjszaka semmitől, mert tudta, hogy az angyalka vigyáz rá és mindig megmutatja, hogy nincs mitől rettegni, a szoba éjjel is épp olyan biztonságos és barátságos, mint nappal.