Masni, a kis bárány

Masni, a kis bárány.

Új nap virradt a vadasparkra. A gondozók már el is indultak friss szénával és vízzel megrakodott szekerekkel a karámok felé, ahol a sokféle állat élt. Voltak itt kecskék, juhok, birkák, tehenek, lovak, de még szarvasok és vízi bivalyok is. Hatalmas kifutókban szaladgáltak reggeltől estig, és szórakozatták az ide látogató gyerekeket.

Itt élt Masni is, a kis bárány. Szeretett a parkban élni, mert mindig történt valami izgalmas. Minden nap jöttek gyerekek, ezért a gondozójuk reggelente kiválasztott három bárányt, akik a simogató karámba mehettek. Masni túl kicsi volt, ezért sosem választották őt. Vágyakozva nézte a szerencsés bárányokat, akik odamehettek. Talán majd egyszer neki is szerencséje lesz.

Aznap megint sok gyerek érkezett a parkba. Ott tolongtak a karámoknál, és tele volt a kezük állatcsemegével. Minden állat kapott, aki odament a kerítéshez. De Masni nem fért oda, mert folyton arrébb lökték a többiek. Bánatosan nézte falatozó barátait.

Egyszer csak egy rózsaszín ruhás kislány sétált a kerítés túloldalához.

– Gyere, gyere – mondogatta. – Én adok neked – nyújtotta be a kezét a kerítés rácsai között.

Masni körülnézett. A kislány őt hívogatta. Gyorsan odaszaladt, és már ette is a finom csemegét a kislány kezéből. Ahogy az első falat a szájába került megállapította, hogy sokkal finomabb így, mint a földről enni. A lány simogatni is megpróbálta, de nem fért át a keze a rácsok kötött.

– Bácsi – szólította meg a gondozót, – lehetne őt vinni a simogatóba?

– Persze, hogy lehet – mosolygott Masni gondozója.

A kis bárány szíve nagyot dobbant. A gondozó óvatosan felemelte Masnit, és átvitte a karámba a másik három bárány mellé. A kislány követte őket, és órákig simogatta, szeretgette és kényeztette a kis bárányt. Ez volt Masni életének legszebb napja.