Mese a féllábú kiscsirkéről, aki táncos akart lenni

Mese a féllábú kiscsirkéről, aki táncos akart lenni.

Majorország fővárosában, Korpaváron, élt egyszer egy kiscsirke, akit Galinkának hívtak.

Galinka születése óta féllábú volt. A mamája, Kottyogi asszony úgy döntött, hogy nem vonul be a korpavári kórház szülészetére a tojásaival, hanem inkább az otthoni fészekben segíti világra gyermekeit. Így amikor elérkezett a kelési idő, egyedül segédkezett a tojások feltörésében és a kicsik előbújásában.

Galinka nehezen tudott kimászni a tojásból. A fészekben ő volt az utolsó csibe, aki kikelt, ezért Kottyogi asszony nem tudott segíteni neki, mivel őt már lefoglalták Galinka kistestvérei, akik éhesen csipogtak a tyúkanyó körül. Galinka elgyötörten, fuldokolva küzdötte át magát a kemény tojáshéjon. Az utolsó pillanatban dugta ki a csőrét a maga vágta kis lyukon, hogy levegőhöz jusson. Majd erőt gyűjtött, és igyekezett lerázni magáról a ragadós, nedves tojáshéjat. Lassan haladt, és a tojáshéj közben megszáradt, Galinka bal lába pedig a héjhoz ragadt.

Végül Kottyogi asszony segítségével sikerült megválnia a tojáshéjtól, de közben vékony, törékeny lábacskája olyan súlyosan megsérült, hogy Galinkát a légimentő sólyom-szolgálat vitte be a kórházba. Sajnos már ott sem tudtak segíteni rajta, a sérült végtagot le kellett operálni. Galinka így fél lábon kezdte meg életét.

Testi hibája ellenére Galinkából vidám és kedves kiscsibe cseperedett. Hamar megtanult egy lábon ugrándozva közlekedni, és amikor szárnyai végén megjelentek az első tollacskák, lelkes szárnycsapkodással segítette a haladását, így majdnem olyan gyorsan mozgott, mint a testvérei. De csak majdnem, ezért Kottyogi asszonynak kellett odakoppintania, amikor a többiek a későn érkező Galinkát hátra lökdösték a kukoricadarás edénytől. De Galinka nem haragudott a testvéreire, még azért is hálás volt, hogy este velük együtt bújhatott be Kottyogi asszony alá, igaz, csak utolsónak, így a csőre hegye vagy a maradék lába kívül maradt a hidegben. Örült annak a kis melegnek is, ami még jutott neki, és elalvás előtt ábrándozva figyelte a házikójuk ablaka előtt hajladozó árvalányhajat. Arról álmodozott, hogy egyszer ő is ilyen kecsesen fog táncolni, és mindenki ámulattal nézi majd.

Teltek-múltak a hetek, és Galinka szépen kitollasodott. Csinos vörös csirkelánnyá cseperedett, a szárnyai és a farka végén fekete tollakkal. Az iskolában a legjobb tanulók közé tartozott, még padszomszédját, Guffót, a bagolyfiút is lepipálta olvasásban. Erre különösen büszke volt, mert egyszer azt hallotta, az emberfélék leszólják a tyúkokat, hogy nem értenek az ábécéhez, és Galinka örömmel bizonyította ennek az ellenkezőjét.

Szünetben, amíg a többiek az udvaron rohangáltak, Galinka letelepedett a bokrok közé a fűbe, hogy pihentesse a lábát. Guffó gyakran vele tartott, és amíg a könyveit bújta, Galinka arról ábrándozott, hogy egy fénylő színpadon táncol, és mindenki őt tapsolja. Békés nyugalmukat néha megzavarta Auréliusz, a sakálkölyök, aki szedett-vedett haverjaival portyázott az udvaron, és ha nem nézett oda egy tanár sem, belekötött bárkibe, aki az útjába akadt, persze csak ha kisebb és gyengébb volt nála. Így aztán Galinka gyakran Auréliusz célkeresztjébe került. Ilyenkor Guffó is jobbnak látta, ha szótlanul elkotródik. De Galinka nem ijedt meg Auréliusztól, a csúfolódását is kedves csipogással viszonozta.

Egy szép napos délelőttön, az udvaron Galinka egy színes plakátra figyelt fel, amit a tornaterem bejárata mellé függesztettek. Oldalán Guffóval odaugrándozott a hirdetményhez, és ámulattal olvasta a cikornyás betűket.

A korpavári Mancs és Taréj Nagyszínház táncversenyt hirdet. Bármilyen korosztály nevezhet, szabadon választott táncnemben. A győztes táncos állandó társulati szerződést kap a Nagyszínházzal. A gálaműsort a Pandabanda tévécsatorna élőben közvetíti.

A közlemény még felsorolta, hol és meddig lehet jelentkezni, és Galinka annyira belemerült a részletekbe, hogy észre sem vette, amikor Auréliusz és kompániája megállt a háta mögött. Guffó rémülten figyelte a körülöttük gyülekező fenyegető alakokat, és hirtelen úgy döntött, sürgősen ki kell mennie a vécére. Szótlanul slisszolt be a tornaterem ajtaján.

– Na mi van, sánta, csak nem a táncversenyre készülsz? – kérdezte vihogva Auréliusz. Társai felröhögtek. 

Galinka ekkor vette észre őket, megszeppenve pillantott hátra, ugrándozva megfordult és lehajtott fejjel halkan csipogta:

– Még nem tudom, hogyan, de szeretném megpróbálni.

– Gyere csibém, majd én gyakorlok veled – mondta nyájasan vigyorogva a sakálkölyök, és a mancsát nyújtotta Galinkának. – Felkérhetlek egy táncra?

Galinka össze volt zavarodva, és félszeg mozdulattal nyújtotta a szárnyát Auréliusznak, aki ahelyett, hogy elfogadta volna, taszított egyet a megszeppent csirkén. Nem volt erős lökés, de az egy lábon egyensúlyozó Galinkának éppen elég volt ahhoz, hogy hátra essen. Alaposan be is ütötte azt a testrészét, amit az emberek érthetetlen okból püspökfalatnak neveznek.

– Hogyan nyerhetnél táncversenyt, te buggyant féllábú – vinnyogott Auréliusz, majd viháncoló társaival együtt sarkon fordult és peckesen elsétált, magára hagyva a földön fekvő Galinkát.

Guffó óvakodott elő a tornateremből, és szégyenkezve segített Galinkának talpra állnia. A kisbagoly zavartan igyekezett elnézést kérni, hogy éppen nem volt jelen, de Galinka meg sem hallotta. Búsan lógatta a csőrét. Könnyes szemmel nézett Guffóra.

– Auréliusznak igaza van – csipogta reménytelenül. – Hogyan is képzelhettem, hogy a fél lábammal táncos lehet belőlem.

Guffó elgondolkozott.

– Táncolni nemcsak lábakkal lehet – vigasztalta Galinkát. – Gondolj a fecskékre, micsoda figurákat mutatnak be a levegőben.

Galinka bánatosan ingatta a fejét.

– Mi tyúkok nem tudunk repülni. Túl rövid a szárnyunk.

– Akkor mutass be egy vízibalett számot – próbálkozott Guffó.

– Sajnos nem vagyok hattyú, vagy kacsa. A tyúkok úszni sem tudnak – mondta Galinka, és a szárnya végével törölgette a szemét. – Semmire sem vagyok jó.

Guffó a saját tollait nézegette. Lázasan törte a fejét.

– Én tudok repülni – mormolta magában.

– Az rajtam nem segít – suttogta fáradtan Galinka, majd megindult a tantermek felé. A szünet lassan véget ért, kezdődött a rejtőzködéstan óra.

Másnap Guffó egész nap feltűnően hallgatag volt, izgatottan fészkelődött a padban. Tanítás végén Galinka elé állt.

– Gyere el hozzánk, van egy meglepetésem – mondta sejtelmesen a kiscsirkének, és hatalmas szemeivel izgatottan pislogott.

– Mit fog szólni a mamád, nem fogok zavarni? – kérdezte Galinka.

– Dehogyis, sütött mohás muffint. Vár minket.

Guffóék egy kiszáradt fatörzsből épített takaros ház második emeletén laktak a fenyvesligetet keresztülszelő utcában. A kisbagoly egyszerűen csak berepült a lakásba az ablakon át, de Galinka a lépcsőházban ugrándozott fel a lépcsőn. Mire felért, Guffó és mamája, Kuvikka néni már friss lucernateával és pufi zöld muffinokkal várta őt a konyhában. Miközben uzsonnáztak, Guffó előállt a meglepetéssel.

– Anyukám varrónő, és tud neked segíteni, hogy táncolhass a gálaesten. Van sok összegyűjtött tollunk, abból készít neked fellépőruhát, amit a szárnyaidra felhúzva meghosszabbíthatod azokat. Így csak gyakorolnod kell, és táncolhatsz a levegőben.

Galinka szívében újjáéledt a remény.

Kuvikka néni, aki egy terebélyes, pettyes tollruhás asszonyság volt, már ki is terített az asztalra rengeteg tollat, voltak köztük rövidek és hosszúak, vörösek, fehérek és feketék. Mérőszalagjával méretet vett, és másnapra visszahívta Galinkát szárnypróbára.

A tollruha már elsőre tökéletesen illeszkedett Galinka szárnyaira. Már csak ki kellett próbálni, hogyan lehet a levegőbe emelkedni vele.

Galinka hetekig kitartóan tanult repülni. Először Guffóék ablakából rugaszkodott el, Kuvikka néni odalent várta, hogy szükség esetén elkaphassa. Később már a fenyvesliget fáin gyakorolt. Kezdetben az alacsony, egymáshoz közeli fák között röppent át. Guffó izgatottan huhogva körözött körülötte. Hamarosan már együtt repkedtek a park fái fölött, önfeledten élvezve a tavaszi napsütést.

Esténként odahaza Galinka a televízióban táncműsorokat nézett, és a különféle lépéseket és figurákat figyelte. Másnap a parkban ezeket átültette légibalett mozdulatokra, és alaposan begyakorolta.

Elérkezett a május, virágba borultak Korpavár fái és közeledett a táncverseny estéje. Galinka egyre izgatottabban készülődött. Nevezését titokban tartotta családja és osztálytársai előtt, csak Guffó és mamája tudott a felkészüléséről.

A táncverseny napján Galinka odahaza csak annyit mondott a mamájának, Kottyogi asszonyak, hogy délután Guffóékhoz megy uzsonnára. A Mancs és Taréj Nagyszínházba a kisbagoly és Kuvikka asszony kísérte el. Az öltözőben is vele maradtak, segítettek neki magára ölteni a tollruhát. A szervezők meghívták az ismert hajszobrász mestert, Ragapa Rókát, aki kicsinosította a versenyzőket. Miután végzett Galinkával, Guffó és mamája szeme akkorára tágult, mint egy teáscsésze. A csirkelány meggypiros tarajával, a fején feltupírozott bóbitákkal és a szárnyaira húzott pompás tollruhával úgy nézett ki, mint egy csodálatos trópusi madár.

Amikor elérkezett az idő, Galinka hevesen kalapáló szívvel ugrándozott ki a szabadtéri színpad közepére. Reflektorok vakító fénye vetült rá. A nézőtéren néhányan hangosan kuncogtak.

Felhangzott a csodaszép szimfonikus zene, amit a Városi Fülharmonikus Macskazenekar szolgáltatott, és Galinka méltóságteljesen a levegőbe emelkedett. A közönség felhördült. Galinka kecses fordulókat tett, a zene hullámain szinte úszott a levegőben. A nézők lélegzetvisszafojtva csodálták a nem mindennapi produkciót. Kottyogi asszony és Galinka testvérei odahaza a tévéképernyő előtt izgatottan káricáltak amikor felismerték a csillogó színpad felett szárnyaló gyönyörű táncosnőt.

A zenekar a darab tetőpontjára ért. A szabadtéri színpad fölött felragyogtak a csillagok, a feltámadó szél liliomfák színes virágait sodorta magával, Galinka pedig közöttük táncolt, teljesen átadva magát a repülés felszabadító érzésének. Majd a virágszirmokkal együtt lassan leereszkedett a színpadra.

A közönség ovációban tört ki. Galinka meghajolt, és a színpad szélére ugrándozott, ahol Kuvikka néni és Guffó várt rá. Hamarosan berobogott Kottyogi asszony is, és könnyes szemmel ölelte magához lányát.

Galinka kiugróan magas pontszámmal nyerte meg a táncversenyt. Az eredményhirdetést követően, miután a Pandabanda tévé riportere interjút készített vele, vakuk villogó fényében búcsúzott el az éljenző közönségtől. Mamája kíséretében bicegett a csacsitaxihoz, amikor Auréliusz lépett eléje.

A sakálfiú zavartan toporgott és alig mert felnézni.

– Szia Auréliusz! Nem tudtam, hogy te is itt vagy – üdvözölte a csirkelány.

– Gyönyörűen táncoltál Galinka – nyögte ki nagy nehezen Auréliusz, pedig fél órája ezt a három szót gyakorolta magában. Zavarában a bajsza végét rágcsálta, végül összeszedte magát, és folytatta. – Szeretnék bocsánatot kérni tőled, és megkérdezni, eljönnél-e velem a moziba. Megnézhetnénk a Kerti Dancing-et.

A sakálfiú a mancsát nyújtotta, Galinka pedig meghatódva nézett rá. Még soha nem látta Auréliuszt kedvesen mosolyogni, és megállapította, hogy a fiú így egészen jóképű. Galinka bólintott, és Auréliuszra támaszkodva elindultak a csacsitaxi felé. A májusi holdfény mosolyogva nézett le rájuk a virágba borult fák mögül.